Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Pár dolog, amit jó, ha tudsz a szorongástól szenvedő keresztényekről

2019. március 28. - KötőSzó

Hét éve élem az életem generalizált szorongással,* pánikbetegséggel és szociális fóbiával. Mindez teljesen megváltoztatta az életemet. Már írtam és rajzoltam erről korábban is, és a reakciók, melyek érkeztek rájuk, azt mutatják, hogy rengeteg keresztény van, aki hasonló dolgokat él meg. Valószínűleg te is ismersz ilyeneket. Azt is tudom, hogy sokan közülük félnek beszélni másoknak a problémájukról. Ezért most – a saját helyzetemből kiindulva – összeállítottam egy kis listát arról, amit nem árt tudnod szorongással küszködő keresztény barátodról, családtagodról vagy ismerősödről.

Fordította: Garai Szilvi

image_2.png

 A szorongás megváltoztat minket

Mielőtt jelentkezett volna nálam a betegség, társaságkedvelő, igazi A típusú** extrovertált voltam. Kihasználtam minden alkalmat, amikor csak emberek között lehettem, és imádtam a figyelem középpontjában lenni. Most  viszont komolyan introvertált vagyok, aki nagyon szenved társas helyzetekben, szokatlan körülmények között, vagy ha valamiért rá szegeződik a figyelem. Ugyanez van, ha új emberekkel találkozom, ha telefonálok, vagy – mint éppen most – cikket írok. De legtöbbször nemcsak nehéz ilyet csinálni, hanem egyszerűen nem vagyok rá képes. Volt már olyan, hogy hosszabb ideig képtelen voltam elhagyni az otthonomat. Egyszer majdnem tönkretettem a kocsimat, amikor vezetés közben tört rám egy pánikroham. Utálok orvoshoz vagy fodrászhoz menni. Nem tudok gyülekezeti kis csoportban meglenni, ha nem ismerem az embereket. Erősen próbálkoztam, hogy részt tudjak venni konferenciákon (Annyira el akartam menni a T4G-re*** ebben az évben!!!), de sosem sikerült. Egy rakás szerencsétlenség vagyok, de tényleg. 

Ennek nincs köze Mt 6-hoz vagy Fil 4-hez – sokkal inkább az agyunk működéséhez

A szorongás előtti énem tuti, hogy élcelődött volna ezen. De szorongani nem ugyanaz, mint minden kis dolgon aggódni. A legtöbb szorongó ember nem azzal megy el orvoshoz, hogy „Nem tudom, mi van, doki, valahogy nem tudom abbahagyni az aggódást.” Általában inkább azért, mert valamilyen testi tünetünk van, és csak ott derül ki, hogy ezt a szorongás okozza. Én például azért mentem el orvoshoz, mert azt gondoltam, stroke-ot kaptam, vagy valami nagy baj van az agyammal.  Pedig igazából az első pánikrohamomat éltem át. Amikor az orvos elmondta, hogy a tüneteim szorongás miatt vannak, azt gondoltam, vagy megőrült, vagy nem vesz komolyan. Meg voltam róla győződve, hogy valami agyi traumát élek át, és veszélyben az életem. Az egész központi idegrendszerem ezt közvetítette. Erre ez az ember azt mondja nekem, hogy szorongok. Szürreális volt. Rengeteg embertől hallottam, hogy ugyanez történt velük is. Ez nem az a fajta szorongás, mely nagyrészt folyamatos aggodalmaskodásban jelenik meg. Mentális rendellenességünk van, nem kontrollproblémánk. 

Tudjuk, hogy semmi értelme az aggódásnak

Nem érted, miért kell mindenen görcsölni – és legtöbbször mi sem. Azért hívják rendellenességnek, mert valami tényleg nincs rendben: az agyunk nem működik megfelelően. Tudjuk, hogy a gondolataink nem logikusak. Tudjuk, hogy semmi ok nincs arra, hogy az agyunkat úgy elöntse az adrenalin, mintha egy tirex elől futnánk. Tudjuk, hogy csak a betegségünk szívat minket. De az, hogy tudjuk, hangyányit sem segít. 

A szorongás nem annyira túlaggódókká tesz, mint inkább egyfajta rövidzárlatot okoz, miközben a fenyegetően közelgő megsemmisülés érzése zár körbe. A szorongás vermében lenni egy olyan érzés, melyet nem lehet szavakkal leírni, és rosszabb napokon mindez velünk van attól a perctől kezdve, hogy felkelünk, egészen addig, amíg aludni megyünk. Ez az életünk.

Tovább

Miért beszélnek úgy az egyházban, hogy azt nem értem?

Sokszor teszik fel nekem a kérdést, hogy miért nem beszélnek úgy az egyházban, hogy bárki megérthesse. Bevallom, eleinte nem nagyon tudtam, miért ne lehetne érteni azt, ahogyan mi, lelkészek beszélünk. Aztán megértettem. 

Szerző: Pethő Jucus

egyhaz_nemertem.png

Messziről kezdem a saját, szubjektív válaszomat a kérdésre, rövid időre egy egészen más hivatás vizeire evezve. Ismerős az ADHD rövidítés? Nos, nem az AC/DC-hez van köze, hanem valami egészen máshoz. Nézzük, melyik megfogalmazás érthető jobban! 

1. verzió: „Az ADHD idegrendszeri rendellenesség, amely a homloklebeny túlzott inaktivitásában nyilvánul meg. Jellemző a koncentrációra való képtelenség, a hiperaktivitás és az impulzivitás.” 

2. verzió: „Az ADHD olyan, mintha agyunk helyén egy Ferrari-motor lenne biciklifékkel. Ha megerősítjük a fékeket, bajnokok leszünk. Az ADHD-s emberekből lesznek a feltalálók és az újítók, a mozgatók és a cselekvők, az álmodozók, akik felépítették Amerikát.” 

Mindkét megfogalmazás ugyanazt jelenti. Dr. Edward Hallowell pszichiáter, a Harvard Egyetem orvosi karának oktatója mindkettőt használja. Az első verziót azoknak tartogatja, akikről tudja, hogy hasonló szakmai berkekben mozognak, mint ő. A másikat, a „ferrárisat” pedig mindenki másnak. (A példa Carmine Gallo Storytelling. A történetmesélés ereje című könyvéből származik, mely a HVG Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban.) 

Nemcsak Dr. Edward Hallowell próbál elmagyarázni dolgokat másoknak, hanem mi is. Méghozzá naponta sokszor. Legyen szó egy velünk történt eset elmeséléséről, egy poénról vagy éppen a legnehezebbről, a lelkünkben zajló folyamatokról. Magyarázunk. Sőt úgy is fogalmazunk, hogy „magyarán” és „magyarra lefordítva”. Időnként mégis rájövünk, hogy attól, hogy ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük, mégsem értjük egymást. Mintha két külön bolygón élnénk. De van remény! 

Tovább

Te meddig mennél el valakiért, akit szeretsz?

A felkelő nap háza

Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.” (Lk 22, 31–34)

Szerző: dr. Gáncs Tamás

samuel-zeller-358865-unsplash.jpg

 

Vannak élethelyzetek, amikor úgy érezzük, semmi sem drága, ha arról van szó, aki igazán fontos. Ilyenkor nem számít a ráció, nem számít a tér és az idő, nem számít a pénz, és nem számít az ég egy adta világon semmi. Csak az a bizonyos másik. És az érzés, hogy érte bizony mindent megtennék. Ha kell, feladnék mindent, amit fontosnak gondoltam, ha kell, eldobnék mindent, és mennék, amerre menni kell. 

Vannak élethelyzetek, családi tragédiák, szerelmi drámák, természeti katasztrófák, gyógyíthatatlan betegség vagy éppen egy kilátástalan krízis, amikor minden gondolkodás nélkül, tiszta szívből ki tudjuk mondani: most semmi nem számít, most mindent odaadnék érte. 

Hogy megmeneküljön, hogy meggyógyuljon, hogy helyreálljon a harmónia, hogy boldog legyen, hogy érezze akkor is, mégis, csak azért is: mellette vagyok, vele vagyok. Ilyenkor az ember teljes nyugodtsággal ki tudja mondani: érted bármit megtennék: ha kell, feladnám az eddigi életem, ha kell, megváltoznék, ha kell, mindenemet eladnám, ha kell, még meg is halnék érted… Igen, lehet olyan pont az életben, amikor valaki szó szerint mindenét odaadja azért, akit szeret. Egy szülő a gyermekéért, egy gyermek a szülőjéért, egy barát a barátjáért, egy szerelmes a szerelméért, egy hős katona a hazájáért, egy elkötelezett hívő a hitéért. Egyvalaki mindenkiért, hogy mindenki megmeneküljön.

De kérdem én: te meddig mennél el valakiért, akit szeretsz?

Péter, az első számú tanítvány számára nem volt kérdés, hogy nincs határ, ha arról van szó, meddig menne el barátjáért, Mesteréért, Jézusért. Büszkén és megalkuvást nem tűrő módon jelenti ki: ha kell én még meg is halnék érted, Jézus! „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is!” Magabiztos megszólalás, hőshöz méltó szóesemény, olyan mondat, mely egyértelműsíti, hogy neki semmi sem drága, ha szeretett Uráról van szó.    

A Jézus-filmek ezt a jelenetet mindig drámaian ábrázolják. Ráközelítenek Péter arcára, hogy látszódhasson az elszántság, majd ráközelítenek Jézus arcára, hogy érezze minden kedves filmnéző: Jézus bizony kételkedik Péter büszke kiállását hallva. Mert Jézus pontosan ismeri az embert. És pontosan tudja, hogy hősnek nem születik senki, és az igazi hősök nem a mondataikkal, hanem a tetteikkel hősök. És Jézus pontosan ismeri Pétert és a többi tanítványt, hiszen együtt vándorolnak, együtt élnek, hiszen ők a barátai.

Tovább

Szeretetben lehet fejlődni

Március 21. a Down-szindróma világnapja

A Down-szindróma elnevezésű, genetikai rendellenesség okozta tünetegyüttesről először 1866-ban írt John Langdon Down angol orvos. Napjainkban egyre több kezdeményezés áll ki a Down-szindrómás emberek méltóságáért, és küzd a velük szemben tapasztalható előítéletek ellen. Már világnapja is van a szindrómának: március 21., utalva a 21. kromoszómapár hibás osztódására, amely a tünetegyüttes hátterében áll. A világnap alkalmából szülők meséltek lapunknak mindennapjaikról, az előítéletek elleni küzdelmeikről.

Szerző: Harmati Dóra

ben-white-128604-unsplash.jpg

 

A Down-szindrómás (DS) emberekről két kép is él a társadalomban. Az első félinformációkra épül, és elutasítás a következménye. A másik, amelyet az életvédő szervezetek szeretnek túlhangsúlyozni: a Down-szindrómás emberek őszinte és boldog természete.

Deák Gabriella kispesti tanár, evangélikus hitoktató szerint – három lánya közül a második született ezzel a genetikai rendellenességgel – a vidámság csak egy szelete az életüknek, ezt nem lehet általánosítani, minden Down-szindrómásnak más a személyisége. A tanárnő nemegyszer tapasztalta már, hogy elutasító reakciót váltott ki a downos ember jelenléte. „Amikor az utcán sétálunk, megbámulják, vagy elhúzzák tőle a gyereket a metrón, mintha fertőző lenne. A társadalom még nem tud jól bánni a downos emberekkel. Vagy szánalom ül ki az emberek arcára, vagy félelemmel teli undor. Flóra érzékeny a környezetére, és ezeket mind észreveszi” – meséli.

 

Mondjanak le róluk?

„A környezetükből az édesanyák azt a visszajelzést kapják, ha kiderül, hogy a gyermekük Down-szindrómával jön majd a világra, hogy ezt a terhet úgyis képtelenek lesznek egyedül elhordozni – folytatja a tanárnő. – Az én esetemben az orvosok sem kezelték jól a helyzetet.

Az emberben még meg sem fogalmazódhattak a kérdések és a kételyek, máris elmondták, hogy szerintük milyen szörnyű lesz a jövő. Amikor a kromoszómavizsgálat egyértelműen bizonyította a lányomnál, hogy ez a 21-es triszómia, akkor az orvos azt mondta, hogy ez a gyermek képtelen lesz az önálló életre, ráadásul szívbeteg is. Azt mondták, hogy kéthónapos koráig sem fog élni, ne kezdjek el hozzá kötődni, hanem keressek gyorsan intézményi elhelyezést – ha úgy tetszik, mondjak le róla. Amikor ezt hallja egy édesanya és édesapa, akkor azonnal és kizárólagosan csak a félelem fogalmazódik meg bennük, a kétely. Általában az apák azok, akik nem tudják mindezt elhordozni, nagyon gyakori, hogy a beteg gyermek születése miatt elhagyják családjukat, ahogy az én esetemben is történt.”

A sötétre festett jövő ellenére Flóra jóval túlélte a kéthónapos kort, már húszéves, és édesanyja állítja, hogy – Isten kegyelméből, az ő szeretetébe kapaszkodva – így is lehet teljes életet élni, sok minden csak szervezés kérdése.

lanyok.jpg

Deák Gabriella lányai: Laura, Flóra, Tímea

Tovább

Itt prédikált Pál!

Milyen gondolatai támadnak egy evangélikus lelkésznek, ha eljuthat a Biblia egy híresebb helyszínére? Izgalom, meghatottság, az események megelevenedése? Wilhelm Busch így írt arról a helyről, ahol Pál apostol híres beszéde hangzott el.

szent-pal-1024x576.jpg

„Csodálatos! Pénzt küldött az egyik kiadó!

Végre megvalósíthatom vágyamat, melyet évtizedek óta táplálok szívemben: Görögországba utazom! Látom magam ismét, amint Frankfurt am Mainban, a Lessing gimnázium tantermében ülök. A tanár úr a klasszikus Hellászról mesél: hogyan közelednek a hajók a kék Földközi-tengeren Athén kikötője, a Pyreus felé. Magam előtt látom a fehér vitorlákat, és hallom a legénység büszke örömrivalgását. Már messziről észrevették a felvillanó lándzsahegyet a harcias Pallasz Athéné istennő óriás szobrán, mely ott áll magasan Athén felett a sziklacsúcson, az Akropoliszon. A tanár beszámol Szókratészről, a filozófusról. Lélekben visszamegyek vele Athén utcáin. Hallom a polgárok üvöltését, amint az Agorán, a piacon ujjongva köszöntik a büszke Periklészt. Fején ott csillog a gazdagon díszített sisak.

Évtizedek teltek el azóta. Öreg ember lettem. A klasszikus Hellász alakjai visszavonultak. Egy másik kép háttérbe szorította őket: Pál apostol képe, aki – mint az Apostolok cselekedetei 17-ből tudjuk – Athénben hatalmas prédikációt tartott. Istentiszteleteimen néhány vasárnap óta Pál megtéréséről beszélek. Ez csak fokozta bennem a vágyat, hogy egyszer lássam Görögországot. Végig kell mennem egyszer Pál nyomdokain Athén városában, mely felett „háborgott… látva, hogy a város bálványokkal van tele”. Végig akarok sétálni egyszer a piacon, amelyen vetekedett „mindennap azokkal, akiket előtalált”, és ahol a sztoikus filozófusok vitatkoztak vele. Igen, aztán felvitték őt a „törvényszék terére”. A görög szövegben Areopágosz áll. Miféle tér volt ez?

Vasárnap délelőtt még Essenben beszéltem egy nagy gyülekezet előtt arról az igéről, melyet a felmagasztalt Krisztus Pálról mond: „…hordozza az én nevemet a pogányok… előtt…” Délután a Swiss Air gépe már Athén repülőterén landolt.

Tovább

Megerősítelek!

„Megerősítelek…” (Ézs 41,10)

miguel-bruna-503098-unsplash_1.jpg

Ha szolgálnunk vagy szenvednünk kell, összeszedjük minden erőnket, mégis úgy találjuk, hogy az kevesebb, mint gondoltuk, és kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne. De amíg olyan ígéretünk van, mint ez a fenti ige, amelyre valóban építhetünk, ne csüggedjünk, mert ez biztosít minket arról, hogy megkapjuk mindazt, amire szükségünk van. Isten ereje kimeríthetetlen; és ezt az erőt velünk is közölheti; és megígérte, hogy közölni is fogja. Lelkünk tápláléka, szívünk gyógyítója szeretne lenni, és így akar erőt adni nekünk. Kimondhatatlan, mennyi erőt tud adni Isten az embernek. Ha megkapjuk ezt az erőt, emberi gyöngeségünk nem akadály többé.

Tovább

Kezdetben…

„Kezdetben” – ezzel az érdekes szóval kezdődik János evangéliuma. Mi emberként nagyon jól megértjük ezt a magunk véges gondolkodásával. Hiszen nagyon nehéz bármit is elképzelnünk úgy, hogy annak nem volt kezdete, vagy nem lesz vége. Sem a politikai rendszereket, sem az országokat nem lehet kezdet és vég nélkül megérteni, sem a sportot, sem a zenei irányzatokat, sem a divatot.

Írta: Kulcsár Márton

in-the-beginning.jpg

 

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,1–3)


Ez a szó János evangéliumának az elején azonban sokkal többet jelent bármilyen kezdetnél. Nemcsak az Ószövetség első szavára utal – „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1,1) –, és nemcsak egy általános kezdetre. Hanem a világ kiinduló okára. Az eredeti szövegben található görög szó, az arkhé (αρχη) az ógörög filozófia egyik fontos kifejezése volt.

Sok filozófus gondolkodott akkoriban azon, hogy a világunk miért olyan, amilyen. Mi okozza azt, hogy vannak szilárd és folyékony anyagok? Miért van hideg és meleg? Sokféle megoldásra jutottak, de mindannyian egy arkhét kerestek és feltételeztek. Egy rendezőelvet, amely mindenért felelős.

Tovább

Milyen az evangélikus böjt?

Sokszor érzem evangélikus körökben, hogy a böjt szóról egyből valami távoli, elvont üzenet jut eszünkbe, melyet főleg a katolikus egyházhoz – vagy szabadkeresztyén, esetleg karizmatikus irányzatokhoz – tudunk kötni, nekünk pedig fogalmunk sincs, hogy egy „jó lutheránusnak” mi a dolga ebben a negyven napban.

Szerző: Riczinger Péter
Fotó: unsplash.com

53355805_309487453096710_2769912739487809536_n.jpg

Bevallom, fiatalkorom óta foglalkoztat a böjt kérdése. Az Ószövetségben egy viszonylag hangsúlyos, kegyes szokásként olvashatunk róla, Jézus azonban a tanítványaival nem böjtölt, sőt, amikor ezért számonkérte őt a korabeli vallási elit, határozottan visszautasította: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” (Mt 15,11) Bár a böjtölés az evangélikus szokásrendből már szinte teljesen kikopott, tudjuk azért, hogy az óegyházi hagyományban igen határozottan megjelent mint az önmegtartóztatás, mi több, egy idő után az önsanyargatás egy formája, nemsokára pedig mint érdemszerző cselekedet.

Tovább

Személyi változások a Kötőszó blognál

2019 márciusában a blog fordulóponthoz érkezett. Mi – Laborczi Dóra és Nagy Szabolcs – a mai naptól, március 1-jétől búcsúzunk a Kötőszó szerkesztői feladataitól. Illisz L. László, az Evangélikus Információs Szolgálat korábbi vezetője így írt a blog első bejegyzésében a Kötőszóról:

„Létre akarunk hozni egy olyan fórumot, amely – szándékaink szerint – hűen tükrözi majd, miként látjuk mi, lutheránusok a mindennapjainkat feszítő társadalmi problémákat, a vallás és a hit kérdéseit, a tétova jelent, a közösen formálható jövőt, általában a világot – és persze benne önmagunkat.”

Reméljük, hogy ez a szemlélet – a Kötőszó alapidentitásához hűen – továbbél.

A Kötőszó blog megbízott szerkesztője 2019 március 1-jétől Harmati Dóra, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró munkatársa lesz. Ezúton kívánunk neki eredményes munkát, és bízunk benne, hogy a Kötőszó blog az ő keze alatt is gyarapodó, sokoldalú felület lesz, amely sokakat elér és megmozgat.

Laborczi Dóra és Nagy Szabolcs

Progresszív vagy fundamentalista módon olvasod a Bibliát?

Az Egyesült Államokban egy régóta létező és mindig aktuális vita bontakozott ki a „progresszív kontra fundamentalista” bibliaértelmezés körül. Ennek egyik legutóbbi állomása Roger Wolsey amerikai metodista lelkész cikke, amely 16 út, ahogy a progresszív keresztények értelmezik a Bibliát címmel jelent meg. A cikket szerkesztett változatban, Fábián Áron fordítása alapján közöljük. 

photo-1531044992183-4d2af133571f.jpg

Roger Wolsey amerikai metodista lelkész, a Colorado Egyetem Wesley Alapítványának vezetője régóta állítja, hogy „az ateisták és a keresztény fundamentalisták ugyanolyan mereven, szó szerint értve olvassák a Bibliát. A különbség csupán annyi, hogy az ateisták elutasítják, amit így kiolvasnak belőle, míg a fundamentalisták elfogadják.”

Másutt azt is írja, hogy „minden keresztyén megválogatja, hogy mely részeket érti szó szerint a Bibliából.” Szerinte a progresszív keresztyének egyszerűen csak nyíltan vállalják ezt, és megindokolják, mi alapján válogatnak. Állítása szerint ez utóbbi kijelentése sokaknak szimpatikus volt, „azoknak a fundamentalistáknak is, akik őszinték magukkal, és bevallják, hogy »nem az egész Bibliát értik ennyire szó szerint«. Ezek a kritikusabban gondolkodó fundamentalisták azt kérdezik tőlem: »Jó, de akkor mégis mi alapján 'válogattok' és értelmezitek a Bibliát? Olyan, mintha nem vennétek komolyan, és addig csűritek-csavarjátok, amíg nem tudjátok beleolvasni, amit akartok.« Erre válaszul emlékeztetni szoktam őket, hogy gyakran azt kritizáljuk leghevesebben másokban, amivel mi magunk is küzdünk” – olvasható Roger Wolsey cikkében (link). 

Wolsey ezután 14 pontban összeszedi a progresszív keresztények bibliaértelmezési útmutatóját (a pontokat szerkesztés nélkül, teljes fordításban közöljük): 

Tovább