Kötőszó

„Sokkal többet kellene tudni a mai magyar társadalomban a daganatos betegségekről, és sokkal jobban kellene látni, hogy a betegség, de a halál témája is milyen erősen tabusítottá vált” – kezdte előadását Bodoky György onkológus főorvos a budavári evangélikus szabadegyetem február 12-i alkalmán. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, a Dél-Pesti Centrumkórház Onkológiai Centrumának vezetője a daganatos betegségek megelőzéséről és a hospice-ellátás fontosságáról is szólt az esten.

 Szöveg: Angyal-Cseke Csaba | Fotó: Pexels.com, Nagy Ádám 
A bevezető áhítatban Fabiny Tamás elnök-püspök Márk evangéliumának második fejezete alapján Jézusról mint gyógyítóról, áldott orvosról beszélt. A történetben összefogásra van szükség ahhoz, hogy a beteg odajuthasson Jézushoz. 

Ma is, nekünk is jelképesen meg kell fogni a hordágynak a négy sarkát, és vinnünk kell a betegeket oda, ahol a gyógyítás és a gyógyulás lehetséges.

Jézus vitatkozik azzal a hamis felfogással, amely a bűn és a betegség szoros összefüggését fontosabbnak tartja a bűnbocsánat elfogadásánál. Jézus hazaküldi a beteget, de azzal a feladattal is megbízza, hogy tanúskodjon arról, hogy ki gyógyította meg. Ez a mi feladatunk is – zárta gondolatait Fabiny Tamás elnök-püspök.

Sokkal többet kellene tudni a mai magyar társadalomban a daganatos betegségekről, és sokkal jobban kellene látni, hogy a betegség, de a halál témája is milyen erősen tabusítottá vált – ezzel a megállapítással vezette be előadását Bodoky György. Mint rámutatott: a hetvenöt év alatti lakosság körében igen magas arányban fordulnak elő daganatos megbetegedések. Hazánkban minden negyedik ember érintett, azaz évente hatvankétezren, naponta kilencvenen halnak meg ilyen betegségekben – ami európai viszonylatban a legrosszabb statisztikai eredményt jelenti. A kérdés ily módon nem csupán orvosi, hanem társadalmi is, és a mindennapokban is fontos szerepet játszik.

Jellemzően itthon meglehetősen előrehaladott stádiumban diagnosztizálják a betegségeket, tehát a megelőzés hatékonyságát tekintve sem biztatók a magyar adatok. A megelőzés terén a rendszeres szűrővizsgálatok fontossága nem elhanyagolható, hiszen igénybevételükkel jelentősen csökkenthető lenne a statisztika. Figyelemre méltó, hogy a társadalmi hovatartozás nagyban meghatározza, hogy kik azok, akik részt vesznek ezeken a vizsgálatokon. Az előadó továbbá azt a kérdést is felvetette, hogy milyen mértékben felelős, és mit tehet a hazai egészségügy és a társadalom, hogy változzanak az adatok. A legfontosabb a felvilágosítás, a tudatosítás és az egészségtudatos életre való figyelemfelhívás. A kezelés ugyanis ráadásul jelentős anyagi terhet is jelent.

Bodoky György arról is szólt, hogy az utóbbi évek kutatásainak eredményeképpen számos új lehetőség jelent meg az úgynevezett immun- és célzott terápiás kezelések alkalmazásával, amelyek új perspektívákat nyitottak ezen a területen. Világviszonylatban tehát azt mondhatjuk, hogy a terápiás sikerek hatalmas mértékben javultak, a húsz évvel ezelőtti adatokhoz képest ma megtízszereződött a daganatos betegségből meggyógyultak száma, sőt olyan területeken is jó eredmények születnek, ahol arra korábban nem lehetett számítani.

Az innovációk alkalmazása azonban az anyagi lehetőségekhez mérten valósulhat csak meg. Az orvostársadalom számára fontos feladat a terápiás újdonságok folyamatos követése és megismerése, amely a szakmai professzionalizmust biztosítja. Az onkológiai szakember maga a szakmapolitikai kérdések tekintetében a szűrővizsgálatokon való részvételt tekinti a legfontosabbnak. A politikai összefüggések kérdésében rámutatott, hogy az ország teherbíró képességét tekintve a kormányzati ráfordítások arányai európai viszonylatban is elfogadhatónak tekinthetők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volna szükség további fejlesztésekre és szemléletváltásra: fontos lenne a társadalmi és a politikai közbeszédben is az egészségügyi ellátásra helyezni a prioritásokat, hiszen annak kiemelkedő színvonala minden ember számára életkérdés.

Előadása második felében Bodoky György arról beszélt, hogy onkológusként milyen módon lehet segíteni azokat a betegeket, akiknek orvosként már nem tudják a gyógyulás reménységét nyújtani, de szeretnék kísérni őket a betegség útján, mert hiszik, hogy ennek az útnak is értelme van. Az előadó leszögezte, hogy bár kiemelkedő jelentőségűnek tartja a Karsai Dániel ügye kapcsán kibontakozó társadalmi vita központi témáját, az eutanáziát mégsem tekinthetjük a hospice-ellátás részének, így az külön kérdést képez. A hospice-ellátás ideális formája az volna, ha a beteg megfelelő orvosi felügyelet mellett az otthonában tudna meghalni, de ez nagyon kevesek számára elérhető. Az onkológiában dolgozók számára ez megkerülhetetlen dilemmának bizonyul, mivel bár a betegek mintegy felét meg tudják gyógyítani, lesznek, akiket el fognak veszíteni. Őróluk sem szabad azonban lemondani, hanem magas szakmai színvonalon kell segíteni őket, amit nagyban nehezít, hogy a meglehetősen kevés férőhely miatt hosszú várólista alakult ki az osztályokra való bejutáshoz. A kísérés az ápolás terhének átvételét jelenti, amelyben az egyházak diakóniai szolgálata is számottevő erőt jelenthetne.

Ahogyan a dél-pesti kórház vezető főorvosa rámutatott, a hospice nem arról szól, hogy véget ér az élet, hanem arról, hogy még tart. Amikor bátran beszélünk az eutanázia kérdéséről, akkor ezzel együtt arról is szólnunk kell, hogy lehet szépen meghalni, és ebben segítséget is lehet kapni. A hospice biztosítja a betegek számára azt az ellátást, amellyel arra törekednek, hogy könnyebbé tegyék a betegek útját, és nem kell attól félniük, hogy hogyan fognak elmenni. Bodoky György arról is vallott, hogy hiszi, hogy az életnek minden része, az utolsó néhány napja is lehet ünnep, és ezért tudunk is tenni.

Zárszóként kiemelte, hogy nem az volt a célja, hogy bárkiben is félelmet keltsen, hanem az, hogy az igazságról beszéljen, bemutatva, hogy a daganatos betegségek mindennaposak, az élet részét képezik, azonban szűrővizsgálattal jelentős mértékben megelőzhetők, és megbetegedés esetén egyre nagyobb arányban gyógyíthatók is.