Kötőszó

Férfi és nő kapcsolata, ahogy Háy János látja. A Szkéné Színházban a házasság optimista, illetve mélyen pesszimista olvasatát is megkapja a néző, ha az író novelláiból készült két előadásra jegyet vált. Az Elem az előbbire példa, megmutatja, hogy kompromisszumok árán ugyan, de azért le lehet élni egy életet szépen, egymás mellett. A lány, aki hozott lélekből dolgozott generációi viszont rendre elhibázott döntéseket hoznak, így a boldogtalanságuk elkerülhetetlen.

Szöveg: Csanálosi Beáta | Fotó: Szkéné Színház/Gálos Mihály Samu, Mészáros Csaba

Elem. Az előadás receptje egyszerű. A hozzávalók: minimál díszlet, mindössze egy fehér téglatest áll a színpad közepén, amely többnyire ágyként funkcionál, rajta egy lepedővel. Két nagyszerű színész, Mucsi Zoltán és Kerekes Éva kettős szerepben. Valamint egy, a játéktér szélén ülő nagybőgős, aki a zenéjével az előadás tagolásáról és aláfestéséről egyaránt gondoskodik.

A darab nő és férfi kapcsolatáról mesél, méghozzá olyan szívfacsaróan gyönyörűen, hogy a színházat elhagyva is nehéz szabadulni az intenzív élménytől. A történetben egy idős asszony kómában fekszik a kórházban, miközben a halott férjével beszélget. Az így felidézett közös életükről pedig kiderül, hogy nem volt ugyan tökéletes, de végeredményben szeretetben, egymásra odafigyelve telt. Igaz, ehhez mindkét fél részéről türelemre, kompromisszumra és megbocsátásra volt szükség. Nemcsak azért, mert a nő álmodozása, szeretetéhsége, rendszeres kötözködése és a férfi racionalizmusa, higgadtsága és észérvei gyakran vezettek súrlódáshoz, hanem mert a férj egyszer megbotlott, és kikacsintott a házasságból.

Ám ez csak az egyik történetszál, mert mialatt az élete végén járó asszony mozdulatlanul fekszik a kórteremben, a lánya és a veje érkezik hozzá látogatóba. Egy újabb nő-férfi kapcsolat, amely merőben más és valahol mégis nagyon hasonló a szülőkéhez. Hiszen a kisszerű viták, a bosszúságok náluk is ugyanúgy részei a mindennapoknak, mint az örömök vagy éppen a humor. S ugyan a lezárás, az anya elvesztése elkerülhetetlen, a darab mégis sokkal inkább mesél az életről, mint a halálról.

Férfi: Mindenki egyedül hal meg.

Nő: De nem mindegy.

Férfi: Mi nem mindegy?

Nő: Hogy ki van melletted.

Férfi: Mikor?

Nő: Amikor egyedül halunk meg.
(Részlet az előadásból)

*

A lány, aki hozott lélekből dolgozott. A darab címe rejtélyesnek tűnik, pedig annyiról van csupán szó, hogy a főhősnő már gyerekkorában olyan „csomagot” kapott az édesanyjától, amelyet felnőttként képtelen tovább cipelni.

Ez gyorsan ki is derül a néző számára, hiszen a színpadon jelen lévő színészek közül a nyomozó (Kovács Krisztián) a pszichológust (Mucsi Zoltán) faggatva próbál rájönni, mi vezetett a páciense (Moldvai Kiss Andrea) öngyilkosságához.

Miközben hallgatjuk a visszaemlékezést, feltárul az áldozat sorsa, aki már kisgyerekként azt hallotta az anyjától, hogy a férfiak – köztük az apja is – undorító szörnyetegek. Együtt maradni velük kizárólag anyagi megfontolásból érdemes. Ám hiába fogadja meg magának, hogy ő biztosan nem így fog élni, felnőttként mégis követi a rossz családi példát. Azért választja a férjét, mert jó parti, ám boldogtalanná válik mellette. Viszont a szeretővel töltött idill sem tart sokáig. Így a nő végül egyetlen kiutat lát.

A színpadkép rendkívül visszafogott, mindössze három szék alkotja. Mucsi Zoltán négy figurát váltogat bravúrosan: kiégett pszichológusból egy szempillantás alatt vált részeges apára, megcsalt építési vállalkozó férjre vagy éppen a nőket a saját ízlésére szabó plasztikai sebész szeretőre. Moldvai Kiss Andreát pedig az áldozat mellett a saját édesanyjaként is láthatjuk. Kovács Krisztiánnak ezúttal szűkebb terep jutott a megmutatkozásra: a nyomozó szerepében keresi a válaszokat arra, hogy mi vezetett a tragédiához.

A téma mélyen felkavaró, de ez senkit se rettentsen el, hiszen az előadás lényege éppen az, hogy gondolatokat ébresszen, és nehéz, kellemetlen kérdéseket vessen fel.

Pszichológus: Elhiszi, hogy szeret, minden hazugságban az a lényeg, hogy aki hazudik, elhiszi, hogy az az igazság, amit hazudik.

Nyomozó: De mért ne az volna az igazság?

Pszichológus: Mert nincs olyan, hogy igazság. Csak hazugságok vannak, amelyek hol hitelesen, hol hiteltelenül próbálnak igazságok lenni.

Nyomozó: Hogy tudja így gondozni az érzelmeket, ha nem hisz bennük?

Pszichológus: Csak így lehet, ha hinnék benne, nem tudnék segíteni. Csak az tud segíteni, aki átlát a hazugságok hálózatán.

(Részlet az előadásból)