Kötőszó

Bánffy Eszter régész, az MTA doktora, a British Academy tagja az alsónyéki, európai viszonylatban is jelentős felfedezésről tartott előadást a budavári evangélikus szabadegyetemen március 11-én. A 2006–2009 között végzett feltárások kiemelkedően fontos forrásanyagot szolgáltatnak Kelet-Közép-Európa és Délkelet-Európa csatlakozó területeinek újkőkori kutatásához is.

Szöveg: Angyal-Cseke Csaba

Fabiny Tamás elnök-püspök, a szabadegyetem házigazdája Mt 13,44 alapján tartott bevezető áhítatában arról beszélt, hogy Jézus példázata a szellemi, anyagi és lelki kincseket Isten akaratának megvalósulásával állítja párhuzamba. Magnus Magnusson Ásóval a Biblia nyomában című könyvére utalva az igehirdető emlékeztetett, hogy a 19. század vége óta már bibliai régészetről is beszélhetünk, amely a feltárások eredményeit ismertetve arra a kérdésre keresi a választ, hogy a bibliai események a tárgyi emlékek ismeretében milyen módon értelmezhetők. A régészet nem csupán a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről is: segít megérteni a jelennel kapcsolatos feszültségeket, és a jövőre vonatkozóan is támpontokat ad. A bibliai példázat ugyancsak arról beszél, hogy Isten országa, vagyis a jövő érdekében mindent meg kell mozgatni – zárta gondolatait a püspök.

Múlt, jelen és jövő tudománya

Bánffy Eszter, aki egykor éppen a budavári evangélikus templomban részesült a keresztség szentségében, Egy jelentéktelen dél-dunántúli leletmentő ásatás útja a világhírig: Alsónyék, Kr. e. 5800–4400 – Mire tanít bennünket a régészet? című előadásának bevezetéseként elmondta, hogy a szakmai szempontokon túl arról is szólni szeretne, ami megmutatja, hogy a régészeti kutatások segítenek megérteni magát az embert. Hazánkban központi kérdésnek számít, hogy kinek a tulajdonát képezi a föld kincse. Az előadó rámutatott, hogy ami a föld alatt megőrződött a múltból, az nemcsak a ma élőké, nemcsak a környéken lakóké, sőt nem is csak a miénk, magyaroké, hanem mindannyiunk közös öröksége. „Az évezredek során itt élő számtalan népcsoport feltárt emlékei sikeres vagy sikertelen megküzdési stratégiákról vallanak, útmutatásul a ma emberének. A régészet tehát nemcsak a múltról, hanem a jelenről és még inkább a jövőről is szól” – fogalmazott a régész.

Míg az archeológia a korábbi századokban egy szűkebb szakmai közönség ügyének számított, addig ma széles érdeklődésre tart számot, mivel egyre szorosabb a kötődés a múlt kérdéseihez, mutatott rá az előadó. Arra a kettősségre is felhívta a figyelmet, hogy míg az elmúlt fél évszázadban Nyugat-Európában fontos elméleti irányzatok jelentek meg a régészet területén, addig Magyarországon a pártállami helyzetben egyeduralkodónak bizonyult a „neolitikus forradalom” szocialista gondolata, amely a természetet leigázó ember szerepét hangsúlyozta. Az elmúlt húsz évben azonban hatalmas lendülettel újult meg hazánkban az őskorkutatás.

Ennek példája egy kezdetben jelentéktelennek hitt, Alsónyéken zajló ásatás is, amely végül világhírre tett szert. Az M6-os autópálya építése kapcsán elindult feltárási folyamat részeként kezdetben több csoport több helyen, párhuzamosan kezdett dolgozni, és csak menet közben derült ki, hogy valójában egyetlen hatalmas lelőhelyről van szó, amely Közép-Európa legnagyobb leletegyüttese az adott korszakból.

Képek egy nyolcezer éves település életéből

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója nyolcezer évvel visszavezette a hallgatóságot az időben, amikor az ezerötszáz évig folyamatosan lakott település életéről beszélt. Alsónyék első lakói a Balkánról ideérkezett földművesek voltak, akik a gabonatermesztés, az állattenyésztés, a házépítés és a kerámiakészítés tudását hozták magukkal. A dunai mocsár- és a csapadékos, erdővel borított dombvidék találkozásánál mintegy nyolcvanhektárnyi területen 122 nagy épületet és 2359 sírt tártak fel. Az alsónyéki ásatások projektvezetője beszámolójában kitért arra, hogy a Kr. e. 5000 körüli időből más, nem balkáni eredetű, hanem a hegyekből származó, elsősorban vadászattal foglalkozó népcsoport megjelenéséről is hírt adtak a korábbinál eltérő temetkezési szokásokra utaló leletek. Az egyre növekvő lakosságú település a kor jelentős társadalmi és árucsereközpontja is lehetett, mivel a világ minden tájáról származó értékes tárgyak kerültek elő az ásatások során. Volt olyan idő, egy majd százhúsz éves időszak a Kr. e. 5. évezredben, amikor mintegy ötvenszeresére nőtt a település lakossága, amely azonban járvány következtében drámai fogyásnak indult.

Ahogyan a leletekből kiderül, a juh és kecske tenyésztése helyett fokozatosan egyre fontosabb lett a szarvasmarhatartás, amelynek egy különleges emléke egy szobortípus a Kr. e. 5700 körüli időkből. A többször kiégetett tárgy feltehetően egy aratás utáni házi rítus emlékét őrzi. Hasonló méretű és jellegű ábrázolások ismertek a Balkánról, de többnyire női felsőtesttel, amelyek az északi határvidéken átalakultak szimbolikus szarvasmarha-ábrázolássá, mivel a szarvasmarha és a tejtermékek a túlélés szimbólumává váltak.

Ez a lelet is annak a bizonyítéka, hogy az őskor embere képes volt változni, alkalmazkodni és újat tanulni – fogalmazott a frankfurti Német Archeológiai Intézet Római–Germán Bizottságának igazgatója.

Egyetemes örökség

A világ tíz legjobb régészeti projektje közé sorolt Alsónyék példája arról beszél, hogy minden jelentéktelennek tűnő lelőhely fontos, hiszen a régészet valójában mindennel foglalkozik, amit az emberek valaha alkottak. A táj, amelyet alakítottak, formáltak, örökségül hagytak utódaikra, ma is nemzedékről nemzedékre változik: elveszünk belőle, amikor rombolunk, és hozzáteszünk, amikor építünk. „Amit ma látunk, az a táj nem más, mint évezredek örökségének a szemlélése. Alakítja gondolatainkat, azokat is, amelyek más irányba vezetnek, mint elődeink gondolatai. Ez mindannyiunk közös öröksége, amely nem sajátítható ki. Hálára, szerénységre, alázatra tanít” – zárta előadását Bánffy Eszter.