„Elfogadni egymást azzal a nyitottsággal, amire Jézus Krisztus is tanít bennünket” – Urbán Anna jogász szerint ez az, amit evangélikusként közvetítenünk kell, és erre törekszik ő is. VIDEÓ.
...
„Elfogadni egymást azzal a nyitottsággal, amire Jézus Krisztus is tanít bennünket” – Urbán Anna jogász szerint ez az, amit evangélikusként közvetítenünk kell, és erre törekszik ő is. VIDEÓ.
...
Kevés dolog köt össze bennünket, magyarokat. Úgy értem, mindannyiunkat. Nemzetünk és társadalmunk patológiás állapotáról olyan közhelyes, sokszor mégis érthetetlen fogalmakban beszélünk, mint például „lövészárok”, „kultúrharc”, „fragmentálódás” vagy „társadalmi olló”. A jelen helyzetben ezekre a közhelyekre – Szent Grál híján – szintén csak közhelyes (de igaz) válasz kínálkozik: azt kell keresni, ami összeköt, és nem azt, ami ...
Nemrég kaptunk egy képet. A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat kistarcsai házában lakó asszony ajándékozta a dolgozóknak. Elmondása szerint a rajz az 1940-es évek első felében készült Auschwitzban, a koncentrációs tábor egyik barakkjában. Az e világi pokolban, a lét-nemlét határán, igazi mélyponton született meg a grafika, amely Jézus passiójának egy pillanatát, állomását jeleníti meg.
szerző: Eszlényi Ákos evangélikus lelkész, kórházlelkész
Az írásom címeként olvasható mondat Besenyő Pista bácsitól hangzik el. És mivel nem teszi hozzá, hogy miben, így nem tudjuk cáfolni sem, így ebben is igaza van. Percekig mást sem csinál, mint hogy azt harsogja, neki igaza van. És ebben is igaza van. Meg ebben is…
Szerző: Hegedűs Attila
...
Imádságoskönyv, Dietrich Bonhoeffer „öröknaptára”, elgondolkodtató tárcakötet, keresztény szimbólumokat magyarázó album, vagy épp az önismeretet segítő „útikalauz” a kínálatban. Különböző műfajok, de közös bennük, hogy egész éven át segíthetik a mindennapi lelki épülést. A Luther Kiadó az új évben is számos kötetet kínál, amelyek gazdagíthatják hitéletünket – erre mutatnak rá az alábbi személyes hangvételű könyvajánlók.
...
Menő vegánnak, ökocentrikusnak, „be real”-nek, önazonosnak, sportosnak és lazának lenni. De miért lenne menő kereszténynek lenni? – Miért ne lenne menő?? Összegyűjtöttünk huszonhármat a végtelenségig sorolható válaszlehetőségek közül, amelyet ki-ki kiegészíthet továbbiakkal a saját tapasztalatai alapján. Megannyi ok a hálaadásra és az örömre, amely felér egy jó kis lelki zuhannyal.
Szerző: Kinyik Anita
...
Ezer év után végletesen és véglegesen (?) is kettészakadt az egyház? Szüksége van a kereszténységnek ökumenikus imahétre? Kinek mit jelent ma az ökumené? Közelednek egymáshoz egyáltalán a keresztény egyházak ezt az alkalmat leszámítva is? – ezekre a kérdésekre is keresik a választ a Szóbanforgó Podcast negyedik adásának résztvevői.
...
Sétakocsikázás a fehér lovak húzta konflison, egy szelet eredeti wiener Schnitzel és egy Mozart csokigolyó minden időben kiváló indok arra, hogy elutazzunk az egykori császári fővárosba, Bécsbe. Ha jó sorsunk télvíz idején két napra Ausztria kulturális székhelyére vezérel, és inkább benti programokra vágyunk, ezt a négy látnivalót semmiképp se hagyjuk ki!
Szerző: Boda Zsuzsa
...
Kis híján elgázoltam egy gyalogost. Egyelőre ennyi a vallomásom, a többit majd később.
Szerző: Balczó Mátyás
...
Aki a helyén van, aki arra figyel, amire érdemes, tudja a dolgát, (jó) időben van: nem rohan és nem szöttyög. Időben odaér mindenhova, nem korábban, nem később. Időben reagál. Érzi, mikor kell lassítani, mikor kell „csipkednie magát”, mindezt mégsem görcsösen teszi, hanem mintegy ösztönösen kapcsolódva minden körülötte élőhöz, együtt haladva, áramolva az órák, napok, hónapok, évszakok ritmusával…
Szerző: Kinyik Anita
...
Olykor-olykor, ha az élet lecsendesedett körülöttünk, a konyha összetakarítva, a srácok lefekvéshez készülődnek, a feleségemmel megiszunk egy deci bort. Ezzel mintegy jelezzük, hogy mára már nem tervezünk semmit, nincs hajtás, csak beszélgetés, olvasgatás vagy tévénézés, rosszabb esetben rövid „kütyüzés”, böngészés a mobilon, de semmi komoly. A laptop lezárva, mára már nincs más, csak a pihenés. A többi ráér holnap.
Szerző: Hegedűs Attila
...
Tárgyi ajándék helyett sokan élményt kérnek-adnak az ünnepekre. Hogy megkönnyítsük a választást, négy olyan színházi és mozielőadást ajánlunk – családi filmtől a drámáig, egyfelvonásos vígjátéktól a kamara-előadásig –, melyek akár a közös gondolkodás, akár jó hangulatú beszélgetések alapjait adhatják az ünnepek alatt és után.