Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Jézus téged is hív, akár a mobiltelefonodon is
Jézus téged is hív, akár a mobiltelefonodon is

„Jézus téged is hív, de nem mobiltelefonon. Templomba lépés előtt a mobiltelefont kérjük kikapcsolni!” – olvasható több templom bejáratánál. Szellemes és érthető ez a felszólítás. Valóban zavaró, ha ima vagy igehirdetés alatt megszólal egy telefon, akár többször is. Talán a legkínosabb, ha a lelkész…

Te kit követsz? – Egyházi vezetők bukásai és a keresztény ember hite
Te kit követsz? – Egyházi vezetők bukásai és a keresztény ember hite

„Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a…

Konfirmáció – Kódolt kudarcként?
Konfirmáció – Kódolt kudarcként?

A cím nem alliterációs játék. A téma sem játék. Egy gyülekezeti tag érdeklődött lelkészénél egy tavaly konfirmált kislány után, akit azóta sem látott a templomban. A lelkész – húszegynéhány konfirmációval a háta mögött – ingerült keserűséggel válaszolt: „Tudhatja maga is, hogy a gyerekek…

Mit jelent a tanítványság, és miért van szüksége rá a kereszténységnek?
Mit jelent a tanítványság, és miért van szüksége rá a kereszténységnek?

„És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” – olvashatjuk 2Tim 2,2-ben Pál Timóteushoz intézett szavait. Az átadás sokféleképpen történhet: az egyéni beszélgetésektől kezdve a bibliaórákon át a gyermekeknek tartott…

Hogyan lehet az embernek Istennel kapcsolata?
Hogyan lehet az embernek Istennel kapcsolata?

Manapság igen kevesen imádkoznak, mert nem is akarnak és nem is tudnak imádkozni. Ennek „természetes” okai vannak. Némelyek nem is hiszik, hogy van Isten, mások csupán bizonytalanok: miért is szólítanák meg őt? A templomba járó emberek között is kevesen vannak, akik naponként komoly, bensőséges…

Lekéstünk a fiatalok megszólításáról?
Lekéstünk a fiatalok megszólításáról?

Szeptember 4–6. között tartották a Budapest Forum for Christian Communicators konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A számos előadás közül kifejezetten nagy érdeklődés övezte azt a kerekasztal-beszélgetést, melynek keretében a fiatalság megszólításáról diskuráltak magyar és külföldi…

Milyen a jó lelkész?
Milyen a jó lelkész?
Evangélikus fiatalokat kérdeztünk

Több mint kétszáz embert kérdeztek meg a Reformatus.hu munkatársai arról, szerintük milyen a jó lelkész. A legtöbben az őszinteséget tartották a legfontosabb tulajdonságnak, utána szorosan, egyszázaléknyi különbséggel állt az elfogadás, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a hitelesség…

A tudomány és a hit két kibékíthetetlen ellentét?
A tudomány és a hit két kibékíthetetlen ellentét?
Egyházi vezetők beszélgettek

Az M5 csatorna négyhetente sugározza a Püspökkenyér című műsort, amelyben Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök műsorvezetőként beszélget Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolitával és Steinbach József dunántúli református püspökkel. A műsorban általában egy világi és egy egyházi…

A digitális világ tízparancsolata
A digitális világ tízparancsolata

A közösségi média megjelenésének köszönhetően az online életünk szépen lassan összefolyt a valósággal. Órákig, sőt, napokig tudunk bosszankodni egy-egy kommenten vagy poszton. A másfajta kommunikációs tér miatt levetkőzzük az alapvető kedvességet és tiszteletet, arctalanul sértegetünk vagy…

Betartott ígéretek ünnepe
Betartott ígéretek ünnepe

„Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.” Szerző:…

Elhivatottságot nem árulnak a boltban
Elhivatottságot nem árulnak a boltban
Kreatív igehirdetésről, nyelvhasználatról, családról kérdeztük Balicza Iván lelkészt

Változó világunkban a kommunikációs tér is átalakul, és ez az igehirdetőktől is újításokat követel. Ezt felismerve Balicza Iván nyugalmazott budavári evangélikus lelkész a műfajnak és a különböző korosztályoknak is megfelelően igyekezett lefordítani Isten üzenetét, hogy maradandó élmény legyen az…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_8_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása