„Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,4–7)
Szerző: Harmati Dóra
A közelmúltban az amerikai kereszténység több ismertebb alakja is elhatárolódott korábbi kijelentéseitől, otthagyva az egyházat és a kereszténységet. Folyamatosan találkozhatunk továbbá zaklatási botrányokkal, pedofíliával, melyekhez sajnos nem kell a tengeren túlra utaznunk. Sorolhatnánk még a bűnöket hosszasan, de mi értelme lenne? Biztos mindenki találkozott már a hírekben hasonlóval, de a hangsúly azon van, hogyan reagálunk rájuk, azaz kibe vetjük hitünket és bizalmunkat.
Sajnos az ilyen botrányok után jó pár hívő is otthagyja egyházát, gyülekezetét. Csalódnak a kereszténységben, ami teljesen érthető, ha hitüket és bizalmukat nem Krisztusba, hanem egy földi képviselőjébe vetik, és ebben az esetben gyorsan összetörhet a bennünk kialakult kép, hiszen egyikünk sem bűntelen.
„Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” (1Jn 1,10) Természetesen nem a mi dolgunk ítélni, nem láthatunk bele mások hitéletébe, de egyházi vezetők bukásai könnyen keserűvé és kiábrándulttá tudnak tenni. Ha azonban kezünkbe vesszük a Bibliát, abban sem csupa tökéletes emberrel fogunk találkozni. Nóé lerészegedett, Dávid király elcsábított egy férjes asszonyt, és megölette annak házastársát, Péter pedig háromszor megtagadta Jézust.
Ha csak az emberi természetet nézzük, eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnik, hogy Jézus ránk hagyta képviseletét a világban.
Nem is vagyunk rá méltók. Pont ez a lényeg: magunktól nem. Ha kizárjuk Istent az életünkből, akkor csak fejjel rohanunk a falnak. Igen, még akkor is, ha erre tettük fel az életünket, még akkor is, ha minden vasárnap felmegyünk a szószékre.
A kereszt üzenete pont nem miattunk vonzó, hanem azért, amit értünk tett Isten – annak ellenére, amilyenek vagyunk! A kereszt üzenete – hogy van bocsánat a bűneinkre – sosem fog veszíteni az értékéből. Éppen ezért arra kell alapoznunk a hitünket, aki sosem fog csalódást okozni, aki az egyetlen méltó képviselője a kereszténységnek. Mi sosem leszünk erre alkalmasak, de Jézus igen.
Te kit követsz?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
