Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Kihallatszik-e a pap szava a templomból?
Kihallatszik-e a pap szava a templomból?

Régi beszámolók szerint Nógrádban, a szülőföldemen, a gyülekezeti papválasztás a következő módon történt. A lelkész nélkül maradt gyülekezet az egyházi előírások szerint megkérhette elöljáróit, az esperest és a püspököt, hogy rendeljenek ki oda lelkipásztort, de a gyülekezet általában maga is…

Mikor tanulják meg a felekezetek szeretni egymást?
Mikor tanulják meg a felekezetek szeretni egymást?

Mi jár a fejemben? – kérdezi tőlem a legnagyobb közösségi portál, mikor megnyitom az alkalmazást. Most éppen Gera Zoltán. Illetve az a csodálatos kép, melyet a 777 blog csapata közölt, de még inkább azok a kommentek, melyeket egyes finnyás emberek alábiggyesztettek. Persze igazságtalan lennék, ha…

Mindenki zsoltára
Mindenki zsoltára
A 23. zsoltár újrahangszerelve

Dávid zsoltára. De nem csak az övé. A tied, az enyém. A miénk. Mindenkié. Mindenki zsoltára a 23. zsoltár. Kedvenc. Szóról szóra. Fejből. Szívből. Kívülről. Tudjuk. Fújjuk. Mondjuk. Énekeljük. Imádkozzuk. Egy zsoltár. A huszonharmadik. Több, mint egy zsoltár. Hitvallás. Örökre szól. Ökumenikus…

Ingyen Bibliát kapnak Kanye West rajongói
Ingyen Bibliát kapnak Kanye West rajongói
A rapper új albuma miatt egyre többen érdeklődnek a kereszténység iránt

Kanye West amerikai rapper legújabb albuma, a Jesus is King (Jézus az Úr) meredeken eltér azoktól a tartalmaktól, melyeket a művésztől eddig megszokhattunk. Ez West saját bevallása szerint megtérésének tudható be. Az album tele van bibliai utalásokkal és párhuzamokkal, s a rapper lelkes követői az…

Idegesítő emberek
Idegesítő emberek

Volt egy lány a gimiben, egyből ő jutott eszembe.Úgy rémlik, semmi és senki nem tudott annyira feldühíteni, mint ő. Szerző: Ócsai Zoltán Türelmes ember vagyok. Sokszor van olyan érzésem, hogy szétpukkadok, de mégsem szólok semmit, inkább magamban dühöngök. Persze ennek az az eredménye, hogy…

Posztmodern lelki igények és az egyház
Posztmodern lelki igények és az egyház

A 21. századi vallásosság új formái igen izgalmas kutatási bázist szolgáltatnak a szociológusoknak, pszichológusoknak, vallásfilozófusoknak. Figyelemre méltó jelenségekkel, trendekkel, utakkal és válaszokkal találkozhatunk. Sokuk több sebből vérzik, általánosságban mégis elmondható, hogy a keresők…

„Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!”
„Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!”
A Szólj be a papnak! rendezvényén jártunk

Sokat emlegetjük a keresztény burkot, azonban merünk-e kilépni belőle? Merünk találkozni meredek kérdésekkel, azoknak a problémáival, egyházképével, akik nem szocializálódtak gyermekkoruktól fogva keresztény intézményekben? A Szólj be a papnak! rendezvénysorozat ezekkel a témákkal szembesíti az…

Zárd le a múltat! – interjú Révész Szilviával
Zárd le a múltat! – interjú Révész Szilviával

Nehéz eligazodni felgyorsult világunkban. A rengeteg kereszteződés és zsákutca mellett hordozzuk a múltunk sebeit, melyeket mások ejtettek rajtunk. Küszködünk, próbálunk megfelelni, ami átcsap néha extrém teljesítési kényszerbe. Hogyan tudjuk ebben a káoszban megtalálni a valódi identitásunkat?…

Biztos?
Biztos?

Kisfiammal voltam várandós, és a kórház folyosóján várakoztam. Egy lány állt tőlem nem messze tétován, nézegetve az ajtókra függesztett tájékoztatókat. Gondoltam, ultrahangra jött, talán majd szóba is elegyedünk. Végül tényleg megszólított, de mint kiderült, csak látszólag, szívtájék alatt volt egy…

Van-e helye a Parlamentben az imádságnak és a hitnek?
Van-e helye a Parlamentben az imádságnak és a hitnek?

A múlt héten röppent fel a hír, hogy 2019. szeptember 21-én, szombaton hatszáz gyermek vett részt egy közös szentmisén a Szent István-bazilikában, majd Soltész Miklós államtitkár meghívására átvonultak a Parlamentbe, ahol együtt imádkoztak a kereszténységért, a nemzetért és annak vezetőiért. Mindez…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_8_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása