Kötőszó

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)

Szerző: Kodácsy Tamás

A közelség nemcsak térbeli vagy időbeli kis távolságot jelentett a bibliai korban, hanem spirituális értelemben az Istennel való szoros kapcsolatra is használták a kifejezést. „Közeliek” voltak a kultikusan tiszta, fogyatkozás nélküli papok, akik szolgálatukban közeledhettek Isten szentségéhez (3Móz 21,21–23). A közeledés a teremtettség keretén belül lelki és testi törekvés volt az isteni tisztaságra, tökéletességre. „Közeledőnek” nevezték az újonnan megtért, prozelitává lett pogányt vagy a kumráni közösségben a belépőt. Ma is használjuk azt a kifejezést, amikor valaki ott van a tűz közelében, ami azt jelenti, hogy hozzáfér a fontos, másoknak elérhetetlen információkhoz.

Amikor teremtésvédelemről beszélünk, mindenki ugyanolyan közel van a tűzhöz, és mindenki ugyanúgy tisztában lehet azzal, hogyan tesszük tönkre a teremtett világot, és hogyan zsákmányoljuk ki ahelyett, hogy Isten megbízásából felelősen gondoskodnánk és irányítanánk. Sőt ez mindenhol nyilvánvalóvá lett, akár a tenger fenekére, akár a szirtek csúcsaira megyünk.

Ha hegyre túrázok fel, sokszor van olyan érzésem, hogy Istenhez közeledek. A „hórebes” érzés akkor teljesedik ki, amikor egy csúcsról letekinthetek, s távlatokban láthatom azt a lenti teret, ahol hétköznapjaim telnek. A természet szépsége még inkább természetessé tesz, és Isten teremtői munkájában gyönyörködhetek. Egyszer egy olyan hegycsúcsra értünk fel az Appalache-hegységben, ahonnan pusztuló fenyőerdők képe tárult elénk, amíg csak a szem ellátott. Mindez a lenti emberi tevékenység következménye volt, a légszennyezettség és a savas esők pusztították a fákat. Nem éreztem a fogyasztói társadalomtól való távolságot, sőt nagyon is láttam a következményeit. Nincs már olyan hely, ahol az emberi szennyezéstől mentesen szemlélhetnénk a teremtett világ szépségét.

Ám ahogyan Pál írja: „az Úr közel!”, és ezzel megfordítja az irányt. Leszámol azzal a törekvéssel, hogy az ember közeledhet Istenhez, és a maga erőfeszítéséből elfelejtheti mindazt a gőgöt, mohóságot, mely tönkreteszi saját életterét is. Az Újszövetségben nem az ember kerül közel Istenhez, hanem Isten lesz emberré, így lesz az Úr közel. Az Úr közelségével kinyílik a szentek szentje, és a végén belép a világba az, aki kezdetben megteremtette.

Ez egyben a végidőkre vonatkozó ígéret is – kétezer éve az utolsó előtti időkben vagyunk, s várjuk Jézus visszajövetelét. A keresztyén ember tudatában van a klímaváltozásból eredő végnek, mégsem azt mondja, hogy a „vég közel”, hanem azt: „az Úr közel”. Ez egy olyan személyes, dinamikus állapotot feltételez, mely reális, de nem lemondó; illúzió nélküli, de nem reménytelen. Érezzük a világvége közelségét, de ennek ellenére nem mondunk le felelősségünkről. Nem felejtjük el hálánkat, mert az Úr szép és jó világot teremtett nekünk. Isten közelsége nem statikus, merev állapot, hanem Isten szabadon közeledik felénk. Legyünk mi is szabadok a jó cselekvésére a teremtett világban! „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)

Az írás eredetileg megjelent a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által kiadott Teremtés hete 2019. szeptember 29. – október 6. című segédanyagban.