Volt egy lány a gimiben, egyből ő jutott eszembe.
Úgy rémlik, semmi és senki nem tudott annyira feldühíteni, mint ő.
Szerző: Ócsai Zoltán
Türelmes ember vagyok. Sokszor van olyan érzésem, hogy szétpukkadok, de mégsem szólok semmit, inkább magamban dühöngök. Persze ennek az az eredménye, hogy egyszer csak kiszakad belőlem, amikor nem kellene. Legtöbbször azzal vagyok nagyon ingerült, aki semmit nem tehet az egészről.
Az a lány a gimiből, ővele más volt. Ott nem tudtam taktikázni, ott nem tudtam magamba fojtani a dühömet. A mai napig emlékszem rá. Ott ültünk a hátsó padban, talán kémiaóra volt. Pedig sütött a nap, mégis nagyon kiborultam.
Nem szoktam verekedni. Valahogy leszoktam róla, meg aztán lehet, hogy jobban értek már a szavakhoz. Csínját-bínját megtanultam már, hogy miképpen lehet fájdalmat okozni szavakkal. Kimondott és ki nem mondott szavakkal. A pofon fájdalma néhány perc múlva elmúlik, de a szavak fájdalma még évek múlva is sajog.
Nem ez volt az első eset. Már többször is megtette. Úgy emlékszem, hogy túl sokszor. Többször a kelleténél. Esélyt sem adott, hogy elnézzem neki. Fura, hogy csak a napsütésre emlékszem, a többire nem. Talán dolgozatot írtunk, vagy csak egyszerű óra volt, nem tudom. De rúgni akartam, rúgni, a pad alatt, a lábába rúgni nagyot, hogy elvegyem a kedvét még a gondolattól is, hogy legközelebb megtegye.
Van, amikor nem találom a szavakat. A kellően bántó, az odaillő szavakat. Amikor az egész rossz, az egész idegesít, nem egy-egy mozdulat, tett vagy szó, hanem az egész. Az egész helyzet elviselhetetlen, benne én és benne ő.
Akkor, ott, talán kémiaórán, az utolsó csepp volt a pohárban. Csak arra emlékszem, hogy sütött a nap, arra nem, hogy mit tettem, mit követtem el, de gyűjtöttem az erőt, hogy megszólaljak. Megvolt már a szó, de a kellő pillanatot kerestem. Ahogy fészkelődtem, kerestem a biztonságos helyzetet, véletlenül megrúgtam. Erre lesütötte a szemét, és azt mondta: bocs!
Elvette a szavamat, amivel még legyőzhettem volna.
Az írás eredetileg megjelent a Jelzőtűz: Tizenegy bátorító szó című kötetben. (szerk. Szabó Lajos, Luther Kiadó, Budapest, 2007).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
