Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Beszélgetés a mesterséges intelligenciával
Beszélgetés a mesterséges intelligenciával

Szia, hogy vagy? Tudom, ezt a kérdést komolyan még nem nagyon tették föl neked: információkat kértek tőled, véleményt, de nemigen szoktak veled leülni beszélgetni, mint ahogy én leültem pár hete gyerekkori barátommal egy pohár borra. Nevetséges is a gondolat, most mégis játsszunk el vele,…

„Bábeli átok” – Hallunk, de nem értünk?
„Bábeli átok” – Hallunk, de nem értünk?

Vajon mi történne egyházunkban, ha az evangéliumot társadalmunk minden generációjához saját nyelvén és a számukra kényelmes közvetítő közeggel tudnánk eljuttatni, akár gyülekezeti szinten is ? – teszi fel a kérdést  Szarka István esperes.Fotó: Freepik.com

Legyen az igenetek igen
Legyen az igenetek igen

„Mit jelent beülni a templomba, hallgatni, igyekezni figyelni, megszimatolni a templom levegőjét, a szeretetvendégségek és más alkalmak örömteli hangulatát?” – veti fel kérdéseit László Lajos Gergely bócsai lelkész, aki hozzáteszi, hogy a személyes élmények nélkül, a gyerekek konfirmációja tényleg…

Világítótornyaink
Világítótornyaink

„Nem ismerek más olyan, ember alkotta épületet, amely annyira önzetlen célú lenne, mint a világítótorony. Azért épültek, hogy másokat szolgáljanak” – írta George Bernard Shaw. Világítótornyok azonban mi magunk is lehetünk. Hogy miként, ezen tűnődött el jegyzetében Stifner-Kőháti Dorottya,…

Le kell menni emberbe!
Le kell menni emberbe!

Aki otthonosan mozog a nyolcvanas évek elejének rockzenéjében, tudja, hogy rossz a cím: a dal, amelyből idéztem, a refrénben így szól: „Le kell menni kutyába!” (Hobo Blues Band: Kopaszkutya) Nem véletlenül változtattam meg a sort, bár az eredeti mondatban rejlő önirónia is megér egy cikket, egyszer…

A templomi küszöbfrász
A templomi küszöbfrász

„Küszöbfrász – először a múzeumokkal kapcsolatban találkoztam ezzel a meghökkentő szóval. Egy kiváló művészettörténész meglátása szerint nagyon sokan tartanak ma attól, hogy átlépjék a múzeumok küszöbét – különösen, ha kortárs kiállítás látható a termekben. A szó hallatán egyből az egyházra…

Miért égnek ki a lelkészek?
Miért égnek ki a lelkészek?
Kutatás készült

Lelkészeink ne kiégjenek, hanem égjenek – talán nem is lehetne ennél fontosabb és erősebb mondat, amellyel a lelkészek jóllétéről nyilatkozhatnánk, miután az általuk megválaszolt kérdőíves kutatás eredményeit ismertették egyházunk Lelkészakadémiájának egyik alkalmán. Az eredmény elszomorító – mind a…

Közös csend, közös út a találkozásig
Közös csend, közös út a találkozásig

Az ember mindig próbálja kikutatni, keresi azt a kapcsolatot, amely összeköti őt Istennel. Talán a mögöttem lévő böjti időben még nagyobb volt bennem a vágy, hogy megtaláljam azt az utat, amelyen közelebb kerülhetek Krisztushoz. Ahhoz a Krisztushoz, aki sokszor élt át életében mélységet,…

Van szabadulás a rémálomból?
Van szabadulás a rémálomból?
A sziget szellemei című filmről

Egyszer rémálmom volt: egy ház tetején álltam, és láttam, hogy akkor még apró gyermekem a háztető szélére csúszik, és lezuhan. Iszonyú volt álmomban állni és látni, hogy be fog következni a szörnyűség, és én nem tudok ellene tenni semmit, végig kell néznem azt, aminek a végét előre láttam, és amitől…

Hol és hogyan beszéljünk a hitünkről?
Hol és hogyan beszéljünk a hitünkről?

Sokszor hallhattuk már, hogy a missziós lehetőség ott van a mindennapjainkban, alkalmat kínál rá akár egy beszélgetés a postán, az utcán vagy éppen a bevásárló-központban. Néha fel sem tűnik, mennyi lehetőség van arra, hogy elmondjuk, miben hiszünk, kik vagyunk mi, keresztények, mi,…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1617_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása