„Nem ismerek más olyan, ember alkotta épületet, amely annyira önzetlen célú lenne, mint a világítótorony. Azért épültek, hogy másokat szolgáljanak” – írta George Bernard Shaw. Világítótornyok azonban mi magunk is lehetünk. Hogy miként, ezen tűnődött el jegyzetében Stifner-Kőháti Dorottya, továbbgondolva az irodalmi Nobel-díjas drámaíró mondatát.
Hogyan lazít az, aki munkájából adódóan sokat, nagyon sokat olvas? Szabadidejében természetesen – két kutyasétáltatás között – olvas. A szépirodalom azon jellemzőjét, miszerint az olvasó többet, mást is kap egy regénytől, mint amit elsőre remélt, bizonyára nem kell fejtegetnem. Mindannyian őrzünk olyan könyveket a polcunkon, amelyek nemcsak történetükkel, tanulságaikkal, de hatásukkal, életünk fordulópontjaihoz adott kapaszkodóikkal, bölcsességükkel, igazságukkal is hozzáadtak jellemünk fejlődéséhez, tisztánlátásunkhoz, szükséges korrekcióink elvégzéséhez.
Néha elég egy cím, amely felidéz valamit, amire rezonálni tudunk, megragad, és máris benn vagyunk a rengetegben. Az asszociációk egymásba fonódnak, kanyargós, keskeny ösvényekre vezetnek, titkok szobáiba hívnak. Ha nem akarjuk megspórolni a belső munkát, segítségünkre lesznek, akár sötét és baljós árnyak közt, viharos tengeren, akár napsütötte táj lankáin – az élet útjain – járjunk. Végül pedig megmérettetnek, s lesznek, melyek világítótoronnyá válnak, megmutatják a biztos irányt hazafelé, ha nagyon eltévedünk.
Virginia Woolf A világítótorony című könyvét pont a fentiek reményében és főleg nekem sokat ígérő címe miatt vettem meg. E fantáziát megmozgató, misztikus, titokzatos, látványnak is különleges, nagyszerű építmény szimbólum mivoltát sokan, sokszor, ékesszólóan megfogalmazták már. Hadd idézzek kettőt!
George Bernard Shaw irodalmi Nobel-díjas drámaíró ezt mondta: „Nem ismerek más olyan, ember alkotta épületet, amely annyira önzetlen célú lenne, mint a világítótorony. Azért épültek, hogy másokat szolgáljanak.” Miért van sokunkban valami ősi vonzódás eme „önzetlen” építmények iránt? Szentmihályi Gergely a Világítótornyok – a fény individualistái című esszéjében (a Kommentár folyóirat 2017/5–6. számában) így ír: „A világítótornyok a tenger és a szárazföld határán, a biztonság és a kaland határmezsgyéjén állnak. Nem egyszerűen funkcionális épületek, szimbólumai a civilizációnak, a fény hirdetésének, a magánynak és individualizmusnak, de a közösségi gondolkodásnak, bizonyos értelemben a segítségnyújtás legfőbb parancsának is. […] A világítótorony a magyar irodalomban Babitsnál vált igazi jelképpé, az írástudó jelképévé: »...még ha semmi reményünk sem volna, s joggal veszítenéd el minden hitedet a Morál és az Igazság erejében: bizonnyal akkor is illik az Írástudóhoz a Világítótorony heroizmusa, mely mozdulatlan áll, és híven mutatja az irányt, noha egyetlen bárka sem fordítja feléje az orrát – míg csak egy új vízözön el nem borítja lámpáit.«
Visszatérve a regényhez: Virginia Woolfnak, a modern angol próza művelőjének alkotása melankolikussá tevő olvasmány. Világítótornya nagyon is valóságos, de a történetben metaforává válik: az elérhetetlen álom szimbóluma, ahová sohasem jut el a regénybeli gyermek, pedig ez minden vágya. A gyermekkor elszalad, az idő – egyetlen pillanat – sem forgatható vissza, a beteljesítetlen álmot el kell temetni. A torony azonban áll a helyén, és betölti küldetését évtizedek, a háború pokla után is.
Mi vagy ki jelenti nekünk a világítótornyot annak metaforikus értelmében? Keresztényként egyszerre éljük át, hogy keressük a választ, olykor kétségeinkkel küzdünk, miközben felelősségünk tudatában, Jézus missziói parancsának engedelmeskedve rámutatunk a sötétben biztonságos partot jelző fényre, az otthonra, ahol várnak, ahol nem a tomboló elemek, a szél, a haragos tenger a végső úr. Ekképp kicsit talán mi magunk is világítótoronnyá válunk: mi hallottuk az élet igéjét, megismertük Jézus Krisztust, hirdetjük őt, megosztjuk a kegyelmes Isten és a megváltó Jézus jó hírét. Mindenek Ura és Teremtője menedék, kősziklára épített vár, nem rejti el magát, hiszen Krisztusban immár mindenki számára megjelent.
Persze nem árt elfelejteni: minden valóságos és metaforikus világítótorony csak akkor tölti be a hivatását, ha nem tévesztjük el a feléje vezető irányt…
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. április 30. - május 6–i 88. évfolyam 17–18. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
