Kötőszó

Vajon mi történne egyházunkban, ha az evangéliumot társadalmunk minden generációjához saját nyelvén és a számukra kényelmes közvetítő közeggel tudnánk eljuttatni, akár gyülekezeti szinten is ? – teszi fel a kérdést  Szarka István esperes.
Fotó: Freepik.com

„Szavaidat, az emberi beszédet / én nem beszélem.” (Pilinszky János: Apokrif)

Bábel az Úr elleni lázadás egyik ősképe. A Teremtő kultúrparancsának (1Móz 1,29) ellenszegülő ősök az Isten által felkínált jó renddel szemben igyekeztek önmaguknak hírnevet s hatalmat szerezni. Mi, utódok, akik már beleszülettünk ebbe a nyelvileg és kulturálisan sokszínű világba, talán nem is átokként, inkább világunk gyönyörű színgazdagságaként éljük meg e különféleséget. Örömmel figyeljük, tanulmányozzuk a miénktől eltérő idegenséget. Nyelvek tanulásával sietünk közelebb jutni mások megismeréséhez és megértéséhez. Ez teljesen kézenfekvő és hasznos törekvés. Hiszen minél többet tudok meg egy számomra ismeretlen világról, népről, annál jobban fogom érteni, és kevésbé válik számomra félelmetes idegenné.

Viszont életmódunk változása nyomán, a technikai civilizáció felgyorsulásával sajnálatos módon az azonos nyelvet beszélők között is láthatóvá lett a „bábeli átok” hatása. Ez ötlik elénk, amikor a közélet eszmecseréit figyeljük. Munkahelyi, baráti vagy éppen családi beszélgetésekben is tapasztaljuk: a hallás képessége még csak-csak megadatik számunkra, de az értésé már nem.

Bármennyire szeretnénk azzal vigasztalni magunkat, hogy közöttünk, egyházunkban, gyülekezeteinken belül más rend uralkodik, de ez nem így van. Törésvonalak megannyi formában keletkeznek köztünk is: kegyességi felfogások mentén, neveltetésből adódóan, politikai meggyőződés miatt, személyes vagy csoportérdekek mentén. Ám amikor a véleményünket kihangosítjuk, a saját részleges látásmódunkat egyetemesnek gondoljuk. Közben viszont süketek és vakok maradunk mások értékrendjével szemben.

Egyszerűen nem értjük a másik nyelvét, a szóhasználat mögött megbúvó jelentéstartalmat. Ezért sok esetben képtelenek vagyunk elfogadni a másik embert, a másik csoportot az egyetemes igazság velünk azonos értékű képviselőjeként. Ez minden viszály alapja.

Pontosan ezért szorulunk mindannyian a megértést és megújítást adó Szentlélek áldására. Akit pünkösd ünnepének kollektaimádságában így magasztalunk: „Vigasztaló Lélek, Isten tüze, minden teremtménynek te adsz életet. Benned találkozunk Istennel. Igazságod köré gyűjtöd a tévelygőket, és a te csodád, hogy értjük egymást. Dicsőség neked örökké!” Az első pünkösdöt átélő szemtanúk is a Szentlélek megértést munkáló képességére csodálkoznak rá. „…hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?” (ApCsel 2,8)

A közelmúltban magam is átélhettem a megértés csodájának felemelő ajándékát. Egy, a generációk nyelvéről, kulturális meghatározottságairól szóló előadás-sorozat meghallgatása után, mély lélegzetet véve, megpróbáltam a saját nyelvükön szólni a Z-generáció képviselőihez. Azokhoz a fiatalokhoz, akikkel szeptember óta akár heti két-három alkalommal találkoztam. Miközben készültünk a konfirmáció ünnepére, folyamatosan „tanultuk egymást”. Ez a kölcsönös odafigyelés az ünnep méltóságán is érződött. Két visszajelzéssel szemléltetem ezt: „Eddig ez volt a legjobb istentisztelet!” „Mintha egyenesen a mennybe vonultunk volna be!”

A megértés és megértetés sikerén felbuzdulva elgondolkodtam, vajon mi történne egyházunkban, ha az evangéliumot társadalmunk minden generációjához saját nyelvén és a számukra kényelmes közvetítő közeggel tudnánk eljuttatni, akár gyülekezeti szinten is.

A boomerek (1945 után születettek) képviselőihez szólhatna a hagyományos istentiszteleti forma és a gyülekezeti újság, az ő gyermekeik, az X-generáció tagjai viszont már a korszakukat meghatározó beatzenével dicsérnék Istent. Az Y-generáció képviselőivel, a most körülbelül huszonnyolc és negyvenhárom év közöttiekkel, akik zsebükben hordják és a web 3.0-n keresztül formálják a világot, talán tréfás képekkel, mémekkel, rövid klipekkel kommunikálnánk.

A Z-generációsok számára, akik már beleszülettek a digitális világba, a rövidke TikTok-videók lennének az üzenet hordozói. De teljesen elfogadott körükben az emojik (piktogramok, hangulatjelek) alkalmazása is, tehát akár így is küldhetnénk nekik igei tartalmat:  

De már hallani vélem a kérdést: lesz ennél még lejjebb? Nem tudom. Szerintem ez nem lent és fent kérdése. Nem a magaskultúra és a populizmus vitája. Inkább az egésznek egy nagyon fontos része, hiszen e fiatal nemzedék kezében a jövő. A mi jövőnk is. Jézus számára nem véletlenül volt hangsúlyos minden nemzet és minden nemzedék, a gyermekeké kitüntetetten.

Arról teljesen meg vagyok győződve, hogy a Krisztusban elnyerhető békesség örömére ma éppen annyira szüksége van mindenkinek, mint a kezdetek kezdetén. Urunk örök érvényű és semmivel nem helyettesíthető üzenetet bízott ránk. Éppen csak értenünk, sőt megértenünk kellene egymást.