„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron legismertebb mondatát egy jogfosztott és örök hontalanságra ítélt, megtért amerikai fekete bőrű szájába adja, az élet értelmét firtató kérdést pedig a migrációban élő Ábel tette fel. A regény tanulsága szerint azt a valaholt,…
Gyakorolhatunk önkritikát, vagy éppen megvonhatjuk a vállunkat, hogy még így is vagyunk elegen, esetleg megpróbálhatjuk sikerként kimagyarázni a veszteséget (látunk rá példát), rajtunk áll. Van, aki szerint ettől csak még rosszabb lesz, mások szerint elértük a medence alját, megvetjük a lábunkat, és…
„Mi az állam? Az ember nyilván bújhat papíralapú és online lexikonokat, kereshet definíciókat, s vélhetően vannak is olyan meghatározások, amelyekre közmegegyezés alapján mondhatjuk, hogy igen, ez az állam. Ugyanakkor az is érdekes lehet, hogy egyes emberek, csoportok, közösségek hogyan viszonyulnak…
„A tízmillió szövetségi kapitány és a tízmillió járványszakértő után most már a tízmillió alpinista és a tízmillió életvezetési tanácsadó országa is vagyunk. Suhajda Szilárd megpróbált feljutni egy hegycsúcsra, mert az ott van, ítélkező honfitársaim pedig tömegével fröcsögtek, fröcsögnek a közösségi…