Kötőszó

Stressz, kiégés, depresszió – létezik ellenük keresztyén „recept”? Ezzel a címmel tartottak gondolatgazdag és építő kerekasztal-beszélgetést a második protestáns sokadalom hitéleti és kulturális rendezvény részeként augusztus 19-én. A program helyszínéül a budai Várban található Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára szolgált. A témát jeles szakemberek járták körül: dr. Grezsa Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, pszichiáter szakorvos, mentálhigiénés szakember, okleveles szupervizor; dr. Zseni Annamária pszichiáter, hipnoterapeuta; Reimer Márta pasztorálpszichológus, az Eleos-Education keresztény, felekezetközi szervezet alapító ügyvezetője és oktatója; Szepesiné Thaly Eleonóra klinikai és mentálhigiéniai felnőtt-szakpszichológus. A moderátor Laborczi Dóra újságíró, evangélikus teológus volt.

Szöveg: Kézdi Beáta | Fotó: Magyari Márton

Mindenekelőtt a rendezvény címében szereplő három fogalmat tisztázták a kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Dr. Zseni Annamária Albert Schweitzer gondolatát idézte fel, amely szerint arra kell törekednünk, hogy az életünk ne kopjon el. A kiégés a pszichiáter szerint egyenlő azzal, hogy fényvesztettek lettünk. A kiégés egy folyamat kezdete, és ezt követheti a depresszió. A szakember szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogyan tudjuk elkerülni, hogy „elkopjunk” a mindennapokban.

„Depis vagyok”

Szepesiné Thaly Eleonóra Herbert J. Freudenberger német származású amerikai pszichoanalitikusnak a kiégés (burnout)1974-ben megalkotott definícióját ismertette. A szakpszichológus összegzése szerint a kiégés lényege abban áll, hogy az ember elveszíti a munkájával kapcsolatos motivációját, nem képes teljesíteni. Szepesiné Thaly Eleonóra azt is kiemelte, hogy az Egészségügyi Világszervezet [World Health Organization, WHO – a szerk.] a depressziót nem betegségként, hanem tünetegyüttessel járó jelenségként rögzíti.

Dr. Grezsa Ferenc pszichiáter szakorvos ehhez még hozzátette, hogy a stressz a lélektanban olyan, mint a biológiában a láz: rendellenességet jelez, de egyúttal segít is. Merthogy a stresszt nem csak negatív kontextusban kell értelmeznünk.

Reimer Márta pasztorálpszichológus örömének adott hangot, hogy ma már sokkal változatosabban fejezhetjük ki az érzelmi kibillenéseinket. A „depis vagyok” kijelentés mellett jóval árnyaltabban fogalmazhatunk: „érzelmileg kimerültem”, „tartós stresszhelyzetben vagyok”, és még folytathatnánk. Az oktató elárulta: a biztosítótársaságoknál kimutatott tény, hogy a segítő szakmákban kiugró a kiégéssel, az egészségügyi problémákkal küzdő dolgozók aránya, ezeken a területen jelentős a kockázati tényező.

Szepesiné Thaly Eleonóra ugyanakkor hozzátette: bármely más szakmában vagy területen, ahol különösen nagy a nyomás rajtunk, ugyanúgy bekövetkezhet a kiégés, legyen szó például anyaszerepről, amikor valaki egy sokgyermekes családban próbál helytállni.

Kibillenések közt egyensúlyozva

Dr. Zseni Annamária ismét kitért arra, hogy a munkánkban is, és a privát életünkben is az egyensúly megőrzésére kell törekednünk. Erre plasztikus példát hozva taglalta, hogy az életben betöltött szerepeinket három mutatóval jellemezhetjük: akció, vagyis cselekvés; emóció, azaz érzelem, amely minden cselekedetünkben jelen van; kogníció, vagyis gondolkodás. Akkor van harmónia bennünk, ha ez a három mutató egy szinten van. De természetesen ilyen nincs az életben. „A kibillenés időről időre teljesen természetes, de csak akkor, ha átmeneti. Ha rövid időn belül nem áll be az egyensúly, akkor jönnek a problémák” – fogalmazott a pszichiáter. Rámutatott: a kibillenés panaszkodással, azzal, hogy valakinek elmondjuk a bajunkat, kismértékben oldható, de a kulcskérdés valójában az, hogy az átmeneti kibillenések mellett meg tudjuk-e tartani az egyensúlyt.

Grezsa Ferenc hozzátette: a megelőzés legjárhatóbb útja az, hogy a valós érzéseinket beismerjük magunknak és lehetőleg abban a szakmai közegben is, ahol ezeket átéljük. Reimer Márta kiegészítette az elhangzottakat: „A testünk is jelez, és fontos, hogy megismerjük-e annyira magunkat az életünk folyamán, hogy komolyan vesszük ezeket a jelzéseket, a fejfájást, a derékfájást például.”

Egészséges, élő istenkapcsolat

Milyen felelőssége van egy keresztény közösségnek a kibillenésben? Mennyire fogadja el egy keresztény közeg, ha egyik tagja kibillen az egyensúlyból? Vagy a „szentek közössége” ezt nem engedheti meg? – hangzottak a moderátori kérdések.

Reimer Márta úgy fogalmazott: „Az első és legfontosabb, hogy a közösség elfogadja a kibillenés tényét. De ez nem könnyű, mivel egy keresztény közösségben sem szokás bevallani, hogy nehézségekkel küzdünk, mert ez nem passzol a »szent, hibátlan« közösséghez. Amikor tanítok, mindig azt mondom a diákjaimnak, vállaljuk azt, hogy kibillenthetők vagyunk, nem sikerül mindig minden. Ne gondoljuk azt, hogy az igeolvasás az összes gondunkból kihoz. Én a közösség tanításában, érzékenyítésében hiszek, abban, hogy legyünk figyelmesek, és ne tegyünk stigmát arra, akinek éppen nem jól megy.”

Grezsa Ferenc alátámasztotta mindezt: hamis dolog azt állítani, hogy keresztény ember nem küzdhet kiégéssel, stresszel, depresszióval. Ugyanakkor tény, hogy az aktív hívő, az egészséges istenkapcsolattal rendelkező ember gyorsabban gyógyul, mint a nem hívő társai. És ezekre az érzelmi kibillenési problémákra a szakember szerint „csak keresztény válasz van”. Mint mondta: „A depresszióban, a kiégésben az alapérzés – amely meghatározza a gondolkodást – a reménytelenség. A valóban vallásos ember, akinek személyes, erős kapcsolata van Istennel, azonban sosincs egyedül, ezért ezekben a problémákban a hite tud segíteni. De természetesen azt sem lehet állítani, hogy pusztán ez a meggyőződés elég ahhoz, hogy valaki kilábaljon a bajából, mert szükség van adott esetben szaksegítségre is.”

Ehhez kapcsolódva Szepesiné Thaly Eleonóra elmondta, még mindig sokan eltitkolják, hogy nincsenek jól. „Egy krónikus stresszt nem lehet kipihenni egy wellnesshétvégével – jelentette ki. – Egy ilyen tünet arra figyelmeztet bennünket, hogy ilyenkor már komolyabb változtatást szükséges tennünk az életünkben. A kiégési folyamatban azonban azt is észre kell venni, hogy benne van a változtatás lehetősége. Ilyenkor a barátok, a család, a szakemberek segítségével meg tudjuk keresni azokat a segítő pontokat és az energiaforrásokat is, amelyeket fel tudunk használni ahhoz, hogy kikerüljünk ebből a kibillent állapotból” – tette hozzá a szakpszichológus.

Arra a kérdésre, hogyan segít az egészséges, élő istenkapcsolat az érzelmi kibillenés állapotában, Reimer Márta Illés példáját hozta fel, aki a bajában őszintén Istenhez fordult. „Az ige ír arról, hogy megtámadható vagyok, hogy eleshetek, hogy félthetem az életem, és ez az autentikus bibliai látásmód segít nekem: ha velem történik valami rossz, akkor én is tudom, hogy odaszaladhatok Istenhez. Illés is ezt tette, és az Úr utána gondoskodott róla. Én ezt az istenképet szeretném magamban táplálni és a következő generációnak továbbadni. Tehát hogy bármi történik veled, mindig elmondhatod, hogy nem vagy jól, mindig lesz embered. Ha bátor vagy, és megkeresed őt, mindig számíthatsz arra, hogy Isten is ott lesz, mint egy biztos szikla, és fog neked válaszolni” – biztatott a pásztorálpszichológus.

Az egészséges istenkép és istenkapcsolat jelentőségét hangsúlyozta Grezsa Ferenc is. A szakember az ezzel teljesen ellentétes, a büntető istenképekről a bűnösség érzéséhez kapcsolódva rávilágított, hogy szerinte a bűn fogalmát keresztényként nem lehet a megbocsátás és a kegyelem szó nélkül értelmezni, mert ez utóbbi kettő sokkal inkább középpontja a Szentírásnak és Isten üzenetének. A pszichiáter kifejtette: a keresztény embernek szükséges tudatosítania magában azt, hogy az élet fonákságai esendő emberi mivoltunk velejárói, s ezt el kell fogadni. Ezért emelné be az elfogadás fogalmát is a fókuszba, akár a lelkészi, a gyülekezeti körben, akár a segítő szakmában dolgozók között. „Néhány évszázada úgy vagyunk szocializálva, hogy a megértésre törekszünk, mi miért történt velem, miközben a lelki értelemben krízisben lévő ember nem arra vár és vágyik, hogy megértsék őt, hanem hogy fogadják el az adott állapotában” – magyarázta Grezsa Ferenc. Visszautalva a gyülekezeti közösségekre pedig aláhúzta: az elfogadás és annak értéke nyújthat általában segítséget azoknak, akik különböző lelki terheket hordoznak.

Figyelmeztető tünetek

De hogyan lehet észrevenni, hogy a másikkal baj van? – adódott a kérdés, amelyre válaszul Szepesiné Thaly Eleonóra részletezte, hogy ilyenkor megjelennek már a fizikai tünetek: beszűkül az illető valós tere, egyre kevésbé tudja ellátni a munkahelyi vagy éppen az otthoni feladatait. Kevesebb kapcsolatot tart azokkal, akikkel eddig rendszeresen ápolta a barátságot, rokoni köteléket. „Tehát ha azt látjuk, hogy valakinek gyökeresen megváltozik az élete, és úgy megy le a lejtőn, hogy annak már fizikai tünetei vannak, akkor először kérdezzük meg tőle: »Hogy vagy?« Hagyni kell, hogy beszéljen, és lehet, hogy életbe lép nála a tagadás, hogy »nincs is olyan nagy baj még«, de lehet, hogy el tudja mondani, »baj van«. Ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni, mert már belülről sokkal nehezebb elindítani a javulást, mint úgy, ha kívülről jövő segítségként odaállnak a bajbajutott mellé” – érvelt a szakpszichológus.

Ehhez kapcsolódott Reimer Márta, aki elengedhetetlennek tartja, hogy képezzék a segíteni vágyókat, „mert az, hogy a szomszédasszonyunkat meghallgatjuk, kedves gesztus, de még nem igazán elég segítség”. Lényeges, hogy az eleinte még csak „lelkes laikusok” a képzéseken megtanulják, hogy amikor a hozzájuk fordulónál már jelentkezett a tünetegyüttes, a megannyi kibillenés – ez erős jele annak, hogy az ő lelki krízisének feloldásához a képzetlen segítő már nem eléggé kompetens –, akkor szakemberhez, pszichológushoz, pszichiáterhez kell őt irányítani.

Segítő szeretettel, szükséges szaktudással

Mind a négy szakember úgy látja, hogy az egyházak és a pszichológia tudományterületén dolgozók között eltűnőben van az ellenérzés, az ellenállás.

Grezsa Ferenc szerint ugyan az egyházak körében még mindig van egy bizonyos fokú idegenkedés a lélektan iránt, de ez folyamatosan és látványosan oldódni látszik. Erre példaként említette, hogy a Magyarországi Református Egyházban elindították a lelkészek lelkisegítő programját, amelyet tavaly egy szakmai munkacsoport készített elő, és idén Gyökössy Intézet néven már működni kezdett. Mint megtudtuk: lelkigondozást, pár- és családkonzultációt, szupervíziót, esetmegbeszélést, lelki kísérést is igényelhetnek itt a lelkészek. „Tehát van idegenkedés, de határozott jelei vannak a változásnak. És ez talán generációs kérdés is, mert a fiatalabbak körében nagyobb az elvárás ilyenfajta támogatásra, amit a Gyökössy Intézet is kínál” – tette hozzá a pszichiáter.

„Sokszor azt tapasztalom, hogy már a lelkészek küldik a híveket szakemberhez, vagy maguk fordulnak segítségért hozzánk. Az utóbbi években javult a mentálhigiénés kultúra Magyarországon” – erősítette meg az elhangzottakat dr. Zseni Annamária.

Grezsa Ferenc összegzésként kiemelte: „Bármily címkét is adunk valakire, aki segítségért fordul szakemberhez, a mögöttes ok lényege az önazonosság megrendülése. A szakembertől kapott segítés lényege pedig az, hogy ez álljon helyre. Akár hívő valaki, akár nem, de ha az egyedi mivoltára kap kérdést vagy jelzést a segítőtől, ez elindít benne olyan folyamatokat, amelyek eszméltetik őt arra, hogy értékes. És ez arra ösztönzi majd, hogy idővel elfogadja önmagát. Mert az identitás megrendülésének az a folyománya, hogy valaki nem fogadja el magát olyannak, amilyen. És az illető segítségként megkaphatja azt a kérdést is – hit nélkül is –, hogy mit gondol, mi az ő életének az értelme. A Szentírásban, Pál rómaiakhoz írt levelében olvashatjuk: »…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…« [Róm 8,28] Egy hívő ember számára nyugodtan feltehetjük a kérdést: hogyan értelmezi ezt a mondatot? Végezetül a mentálhigiénés szakember Buda Béla pszichiáter gondolatait helyezte a hallgatóság szívére: „Igazi változást csak a szeretet képes kiváltani belőlünk.”

„Úgy gondolom, ha ez a szeretet megjelenik a segítő részéről, nyilván a szükséges szaktudással párosulva, akkor a változásnak be kell következnie. Az is a segítői emberképnek a lényege, hogy minden ember fejlődőképes. És ha ezzel a hittel, attitűddel fogadjuk azt, aki jön, akkor biztos, hogy ez nagy támaszt fog neki jelenteni” – zárta gondolatait Grezsa Ferenc.