Az evangélikus identitás erősítéséről és a misszióról is szó esik az Evlelkész podcast jubileumi adásában, amelyben Kézdi Beáta, az Evangélikus Információs Szolgálat főszerkesztője kérdezte a csatorna alapítóját, Kovács Viktor evangélikus lelkészt. A kulisszák mögé betekintve kiderül, hány kontinens hány országában hallgatják-nézik a műsorokat, szó esik a podcast küldetéséről, és megerősítést nyer, hogy az érdeklődő, szeretetteljes odafordulás még a kifejezetten egyházellenes kommentelőket is szelídebb hangnemre tudja bírni. Ráadásul Kovács Viktor azt is elárulja, mi motiválja, hogy folytassa az adások készítését.
Szerző: Balczó Mátyás
2019 adventjének harmadik vasárnapján indult útjára az Evlelkész podcast, amelyben Kovács Viktor evangélikus lelkész örök érvényű egyházi, hitéleti és teológiai témákat vesz górcső alá. Ezt azért tartotta az elejétől fogva fontosnak, ha tetszik, témaválasztási alapvetésnek, hogy ha valaki évekkel később kattint rá egy adásra, akkor ne azzal lépjen tovább, hogy a tartalma már nem aktuális.
Istenről beszélni persze mindig aktuális. Pláne ma, amikor az embert szellemileg-lelkileg megviseli az egészségtelenül felpörgött élet, ezért kifejezetten (a szó tényleges és átvitt értelmében) üdvözítő kötődési pontokat találni a Krisztus-követésben.
Amikor öt évvel ezelőtt útjára indult a csatorna (eleinte kizárólag hallgatható formában), Kovács Viktor négy célt határozott meg a saját maga számára: a hitélet terén való széles körű ismeretterjesztés; a kereszténységgel, az egyházzal és a Bibliával kapcsolatos téves berögződések leépítése; a misszió; valamint a teológiai nevelés. A témák egy része összefügg a mindennapi keresztény életgyakorlattal, még sincs elég alkalom arra, hogy mindegyikről szó essen a hagyományos heti gyülekezeti alkalmak keretében.
A jubileumi beszélgetésből kiderül, hogy a felekezeti különbségeket számba vevő adások kiemelkedően népszerűek, hiszen nagyon gazdag a paletta, ahogyan a Krisztus-követésről gondolkodhatunk. Ha utánajárunk, hogyan alakultak ki a felekezetek, és megvilágítjuk a különbségeket, akkor abban is megerősödhetünk, hogy kik vagyunk mi, evangélikusok.
Az ötéves Evlelkész legújabb, jubileumi adása a linkekre kattintva megtekinthető a podcast YouTube-csatornáján, valamint meghallgatható PodBeanen és Spotifyon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.