Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Itthon a világban, otthon az égben – hogyan lehet ez?
Itthon a világban, otthon az égben – hogyan lehet ez?

A címbeli utalás Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című versére azt hangsúlyozza, amit Pál apostol is mond: kettős állampolgárok vagyunk. Ez nem kis feladat és felelősség, hiszen – ahogy Korányi András a szabadegyetemi előadáson leszögezi – „bár Isten a világ éltetője, de amikor Jézus Krisztus megérkezik ebbe a világba, akkor a tulajdon világából próbálták őt kiutálni”.

szabadegyetem7.jpg

...

Apokalipszis most – vagy mégis van remény?
Apokalipszis most – vagy mégis van remény?

Ökológiai válságjelenségek korát éljük. Saját bőrünkön tapasztaljuk és szenvedjük el, mit idéz elő a krízis bolygónk élővilágában. Szókészletünk része a klímaválság, a természeti katasztrófák és a migráció – a háborúkról, az éhínségről és a járványokról nem is beszélve… A pokoli hőség és a hulladékhegyek fojtogató szorításában tegyünk kitekintést a Biblia világába! Szűcs Kinga, az Evangélikus Hittudományi Egyetem ...

Kit néz Jézus?
Kit néz Jézus?

A Csepel-szigeten különös Jézusokkal lehet találkozni. Egyrészt ott vannak a „hagyományos” Jézusok kőfeszületeken, az út mentén és templomokban. Ott vannak a „kétdimenziós” szerb ortodox keresztek is, amelyek főleg a sziget déli részén találhatók. De én a legkülönösebb Jézusokkal (mindjárt hárommal is) a lórévi Zichy-kápolnánál találkoztam.

Szöveg és fotók: Kovács Viktor

kep1.jpg

...

Mit vártak régen és mit várunk mi a Messiástól?
Mit vártak régen és mit várunk mi a Messiástól?

Ó- és újszövetségi kalandozásra, a mindenkori kérdések feltevésére hív az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktoranduszhallgatója, Jasper-Makay Emese Idő és idők az Újszövetségben című előadásában, amelyben az ószövetségi messiásvárás feszültségéből kibontva együtt haladhatunk a teremtéstől egészen a Jézus második eljöveteléig tartó várakozás szellemi útján.

szabadegyetem5.jpg

...

Légy bátor, mert nem vagy egyedül!
Légy bátor, mert nem vagy egyedül!

Kacatjaimat pakolva kezembe került egy nyomtatott papírdarab. Jobban megnéztem: egy igehirdetésem utolsó oldala volt. Átolvastam, majd elsápadtam: hiszen ez egy régebbi, talán egy évvel ezelőtti ballagási prédikációm. És ami riasztó, szinte pont ugyanaz a tartalma, mint az ideinek! Szerencsére nem sokan vették észre, hogy önmagamat ismétlem: a családtagok mások, maximum a tanároknak és a ballagóknak lehetett gyanús, hogy ezeket a gondolatokat mintha már hallották ...

A bizonyság tétele – másként
A bizonyság tétele – másként

Bizonyságtétel. Erős szó. Sokáig úgy voltam vele, hogy a bizonyságtétel az, amikor valaki kiáll több ember elé, és egy előre jól átgondolt beszédben mások elé tárja, hogyan tért meg, mit jelent számára a hit, mit ad neki az Istennel való kapcsolata. Valószínűleg azért definiáltam így ezt a szót évekig, mert az első bizonyságtétel, amelyet hallgatóként átéltem, éppen így zajlott. Valaki kiállt a gyülekezet elé, és az istentisztelet részeként ...

Ez itt a kérdés: mi az egyház?
Ez itt a kérdés: mi az egyház?

Az egyház jogi, közösségi, intézményes, lelki, vagy teológiai kategória? Esetleg mindezeknek az összessége? – ezzel a kérdéssel hívja a nézőt, hallgatót közös gondolkodásra Kovács Viktor az Evlelkész Podcast legújabb adásában, amelyben az „intézmény vagy mozgalom?” felvetésen túl további fogalompárokon keresztül keresi a választ arra, hogy mi is az egyház.

...

A lelki embernek is van teste?!
A lelki embernek is van teste?!

Test, lélek, szellem – fogalmak, amelyekre szinte azonnal rávágjuk: pontosan tudjuk, mit jelentenek. De valóban így van? Bár a mindennapi beszédben használjuk őket, kihívás lehet az isteni és az emberi lélek, a testi és a lelki ember beazonosítása. Nem csoda: a különböző magyar bibliafordítások nehéz feladat elé állítják az olvasót. Görög fogalmak magyarázatával, újszövetségi igéket sorolva most a bibliai antropológia alapfogalmaihoz visz közel László ...

Balaton és Szélrózsa – Mindegyikünknek ad Isten fogódzókat
Balaton és Szélrózsa – Mindegyikünknek ad Isten fogódzókat

Nem kevertem össze, tudom, hogy idén nem a Balatonnál van a Szélrózsa. Más miatt került egymás mellé a két szó: igazából csak bennem kapcsolódik össze, úgyhogy ez a cikk alapvetően egy nagyon személyes, benső vallomás lesz.

Szöveg: Hegedűs Attila | Fotók: Balla Mária, Szélrózsa
balaton_balla_maria.jpg

...

Luxus és halottaskocsi
Luxus és halottaskocsi

Tíz-, sőt százmilliós karórák, egyre nagyobb és egyre drágább, akár több tízmilliárd forintot érő jachtok, magánrepülők, paloták, kastélyok – napi szinten találkozom olyan hírekkel, amelyek arról számolnak be, hogy valamelyik politikai döntéshozó rokona, barátja, üzlettársa, a valójában semmilyen kockázatot nem vállaló, csak államilag biztosított hasznot bezsebelő „vállalkozó” felfoghatatlan összegeket költ el tárgyakra.

Szöveg: Balczó ...

Lelkiismeret és pletyka a Bibliában
Lelkiismeret és pletyka a Bibliában

Szeretnénk a lehető legpontosabban érteni Jézus szavait? Kíváncsiak vagyunk, hogyan igyekezett az Úr megszabadítani az embereket a mások véleményétől való függéstől? Lapozzuk fel a Bibliát! Ám azzal számolnunk kell: az ókori szövegek írói és első olvasói más társadalmi, kulturális környezetben éltek, mint mi. Amikor most az újszövetségi szövegek születésének idejébe utazunk, a lelkiismeret („együtt tudás”) fogalmának körüljárása lesz ...

Isten, humor, család KAP-pal – Szóbanforgó Podcast #12
Isten, humor, család KAP-pal – Szóbanforgó Podcast #12

„Ha a lelkész nem visz be az életből dolgokat a templomba, akkor te sem fogsz dolgokat, gondolatokat kivinni a templomból az életbe” – mondta Kovács András Péter, a Szóbanforgó Podcast legújabb adásának vendége. A Karinthy-​gyűrűs humoristát, a Dumaszínház csapatának alapemberét Szlaukó-Bobál Orsolya és Kovács Viktor evangélikus lelkészek kérdezték hitről, humorról, az emberekben kialakuló változatos istenképekről és arról is, hogy a humorista ...

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_6_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása