Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Apám, a jövő és Európa
Apám, a jövő és Európa

Apám mindig azt mondta, hogy mire felnövök, szabadabb és igazságosabb világban fogok élni, és a diktatúra, amelynek gyermekként csak az árnyéka vetült rám, engem már nem fog nyomasztani. Nemrég a szemére vetettem, hogy ez az Európa egyáltalán nem olyan világ, mint amilyennek képzeltem az alapján, amiket mondott; hogy nagyon is nyomasztanak a közel- és régmúlt árnyékai, ő pedig válaszolt nekem.

Szerző: Laborczi Dóra és Laborczi Géza

Négyéves voltam, ...

Halak a hálózatban
Halak a hálózatban

A Facebook gazdag reflexiós bázist szolgáltat nemcsak a szociológia, a pszichológia vagy a kommunikáció- és médiatudomány számára, hanem – akár – a teológia számára is.  

Szerző: Kinyik Anita

A kibertér sem lehet isteni jelenléttől mentes. A keresztény etika szerint ugyanis cselekedeteinkért – és mért ne érthetnénk ebbe bele a virtuálisakat is – az embertársak és Isten előtt is felelősséggel tartozunk. Mégis bekebeleztetjük magunkat kreált ...

A foci ünnepe – kidribliztük a politikát az életünkből
A foci ünnepe – kidribliztük a politikát az életünkből

Az érdekek helyett az érzelmek irányítják napok óta az életünket. Ahol ugyanis a labda repül. Csak és kizárólag a játék öröme határozza meg a létet és a tudatot.

Szerző: Kő András

Fotó: Csakfoci.hu

Akárhogy is nézzük és magyarázzuk: a futball – játék. De ha játék is: nem lebecsülendő dolog, még ha volt is idő, amikor annak számított. (Devecseri Gábor, a költő a negyvenes évek közepén átszólt az utca egyik oldaláról a másikra a ...

Megette az idő ezt a vidéket
Megette az idő ezt a vidéket

Zápor után is poros földutak, gomolygó esőfelhők és szikrázó napsütés, roncsokkal teli és rendezettebb kertek, széthordott és felújított présházak. A Pest megyei Pilis külterülete egy – a Magyar Nemzetben – megjelent riportnak köszönhetően került a figyelem középpontjába: azóta többen foglalkoznak a pilisi komfort nélküli présházak lakóinak helyzetével. Egy kontrasztos júniusi napon, a helyi Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársainak és a ...

Foci és kerítés
Foci és kerítés

„Én most, egyszerűen, mindenféle politikai sallang nélkül szeretnék drukkolni a válogatottnak. Úgy ahogyan azt teszik más nemzetek is a sajátjuknak, meg másokénak. Bár sem a politikát, sem a focieredményeket nem tudjuk varázsütésre befolyásolni, mégis emberként tudunk tenni valamit. Például az egymás közötti kerítéseket le tudjuk rombolni!”

Szerző: Bolla Zsuzsanna

Forrás: Nemzeti Sport | Fotó:  Hegedüs Gábor

Az osztrákok elleni győzelem utáni ...

Evangélikus lelkészek flashmobja - Videó
Evangélikus lelkészek flashmobja - Videó

Evangélikus lelkészek és gyülekezeti tagok gyűltek össze Budapest szívében, hogy a Lettországi Evangélikus Egyház zsinatának döntése ellen tiltakozzanak. Mint arról  korábban beszámoltunk , a Lettországi Evangélikus Egyház zsinata beszüntette a női ordinációt. Ezzel kapcsolatban a  Lutheránus Világszövetség  is felszólalt, most pedig Magyarországon Balogh Éva , evangélikus lelkész hirdetett szolidaritási akciót a budapesti Deák térre.

...

Áldás leszel mindenképpen
Áldás leszel mindenképpen

Romboló, pusztító szavak, átkozódás és szitkozódás mindenütt. Naponta olvasunk, próbálunk kezelni, szépíteni, megmagyarázni vagy elkerülni rengeteg - túl sok - gyűlölködő mondatot. Ezek olykor kiszorítják körülöttünk és belőlünk a levegőt is. Szó bennszakad, hang fennakad . És akkor szembejön ez a téma: áldás leszel

Szerző: Laborczi Dóra

Áldás leszek. Nem csak úgy kapom és továbbadom, nem csak úgy esetleg. Ez bizonyos, ez tudott. Nyoma ...

Apának lenni útonlét
Apának lenni útonlét

Ha egy mondatban kellene összefoglalom az apaság élményét, akkor biztosan azt mondanám, hogy egy sajátos kettősség járja át, de ez nem feltétlenül jelent feszültséget – apák napja alkalmából Liszka Viktor evangélikus lelkész, korábban az ELLE magazinban megjelent írását közöljük.

img_5824.JPG

Apukává válni egyszerre rendhagyó, mégis teljesen hétköznapi dolog. Nekem például azon a napon lett biztossá, hogy gyerekem lesz, amelyiken lelkésszé szenteltek. Nagyon ...

Női szerpapság és női lelkészség – katolikus és evangélikus megvilágításban
Női szerpapság és női lelkészség – katolikus és evangélikus megvilágításban

Mialatt Ferenc pápa a női szerpapságon gondolkodik, a lett evangélikus egyházban egy zsinati döntés értelmében többé nem szentelnek nőket lelkésszé. Cikkünkben evangélikus és katolikus teológusok járják körül: milyen hagyományai vannak a nők szolgálatának a katolikus és az evangélikus egyházi rendben és többek között az is kiderül, hogy már a Krisztus utáni  első században   téma volt: felszenteljék-e a női szolgálattévőket?

Szerzők: Hoványi ...

Alkalmas-e egy nő a lelkészi hivatásra?
Alkalmas-e egy nő a lelkészi hivatásra?

Elbírja a keresztelőkancsót egy nő, és közben el tudja mondani a kereszteléskor elmondandó igeszakaszokat? Tud úrvacsorát adni egy nő más embereknek két szín alatt, miután elmondta a szerzési igéket? Tud tanúskodni a Feltámadottról szóval és tettel, azaz alkalmas más emberek tanítására, attól még, hogy két x kromoszómája van?

Szerző: Bence Áron, evangélikus lelkész

nadia1.jpg

A Lett Evangélikus Egyházban a hetvenes évek óta engedélyezték a nők ...

Vadházasság helyett párbeszédben a korszellemmel
Vadházasság helyett párbeszédben a korszellemmel

Van egy hely, ahol bátran teszik fel neked a kérdéseket – és kompromisszumok nélkül végig is jönnek veled a válaszkeresés útján. Olyan kérdések ezek, amelyeket te is szerettél volna már föltenni, csak nem volt kinek, vagy úgy érezted, hogy ez tabu, ilyet azért mégsem illik kérdezni Istenről. Szikszai Szabi megteszi. Magának Istennek szegezi a kételyeket és a negatív érzéseket. Az Újragondoló blog szerzőjének Élethinta című kötetét ajánljuk.

Szerző: ...

7 ok, miért nem költözünk külföldre
7 ok, miért nem költözünk külföldre

Túlterheltség, összehúzott nadrágszíj, beszűkült gondolkodás, agresszív kommunikáció, szekértábor-logika, az elismerés hiánya – a lista hosszasan bővíthető, és talán nincs olyan ember itthon, akiben ezek miatt ne merült volna fel, hogy külföldre költözzön, ahol egyszerűbb, szervezettebb, jobb az élet. Most mégis azokat az érveket szedtük össze, amelyek a maradás mellett szólnak. 

1. Van kihez fordulnunk

Bár nem egy Soproni reklám az életünk, ...

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_35-36.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása