Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Egy ország gyászolja „Pakisztán Teréz Anyáját”
Egy ország gyászolja „Pakisztán Teréz Anyáját”

Több tízezer ember jelenlétében helyezték végső nyugalomra a július 8-án elhunyt Adbul Sattar Edhit, aki évtizedeken át jelentett reményt Pakisztán árváinak, betegeinek és nélkülözőinek. „Mi, szegények, az apánkat vesztettük el ma” – mondta egy gyászoló.

Adbul Sattar Edhi, aki maga is Karachi szegény negyedeiből származott, szeretetszolgálatán keresztül országos léptékű szociális rendszert épített fel ott, ahol erre az állam a mai napig nem volt ...

Kilakoltatás lelkész szemmel
Kilakoltatás lelkész szemmel

Figyelemmel kísértem egy kilakoltatás folyamatát, mert Isten előtti felelősségem tudatában nem tehetek mást. Bízom abban, hogy a hatalom kontrollja lehet az is, ha tudatában van annak, hogy szemmel tartják, és napvilágra kerül az embertelensége. Végighallgattam kilakoltatással fenyegetett emberek történeteit, pedig könnyebb lett volna nem venni észre a segélykiáltásukat. Ahhoz, hogy társadalmi folyamatokat szemmel tartson az ember, közvetlen környezetének ...

„Buta tótok, gőgös magyarok, vad szerbek” – Érzékeny kédések
„Buta tótok, gőgös magyarok, vad szerbek” – Érzékeny kédések

Buta tótok, gőgös magyarok, vad szerbek, anyagias zsidók, Trianon miatt utált csigaevő franciák, vérünket szívó osztrák labancok…” Mennyi ilyen és hasonló mondat hangzik el „belső körökben”. 

Szerző: Szeverényi János wp_20160707_10_19_32_pro.jpg

Korábbi gyülekezetem egy fiatal tagja csendesen, arcomhoz közel hajolva, igen indulatosan azt suttogta nekem valamikor: „János, a szlovákok buták!” Válaszom ez volt: „Én is szlovák vagyok.” A levegő megállt, atyámfia ...

Játszóterek újragondolva: úton egy új közösség felé
Játszóterek újragondolva: úton egy új közösség felé

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) Játszva megelőzni elnevezésű játszótérprogramja azzal a céllal jött létre 1998-ban, hogy a lakótelepeken élő gyerekek se nélkülözzék a szabad mozgásnak és a közösség megtartó erejének jótékony hatásait. A szabadidős, a kulturális és a gyermekvédelmi infrastruktúra hiányainak pótlása mellett az MMSZ olyan játszótereket és játszóházakat hozott létre, ahol a gyerekek és szüleik hasznosan, kulturált ...

A meleg keresztények itt vannak közöttünk és itt voltak mindig is
A meleg keresztények itt vannak közöttünk és itt voltak mindig is

Hetero keresztényként állnak ki a meleg testvéreik mellett, mert azt vallják: ők is Isten képmásai, Jézus nekik is megnyerte az örök életet és a megigazulás számukra is épp úgy adott, hisz az a hit kegyelmi ajándékán múlik egyedül, nem pedig a hiten és a szexuális orientáción, a hiten és a konzervatív értékrenden vagy a hiten és bármi máson. Céljuk, hogy a magyarországi gyülekezetben is elfogadott legyen az, hogy valaki melegként jár istentiszteletre.
kermel.jpg

...

Isten, egy orvos és a Pécsi Kávé
Isten, egy orvos és a Pécsi Kávé

Egy református orvos kávézót nyit Pécsett. Miért? És miért nem trendi angol nevet választ neki? Váncsodi József tulajdonos mindent elárult nekünk a Pécsi Kávéról, a baranyai megyeszékhely egyik legkedveltebb kávézójáról.

Szerző: Hidasi Márk 22872120036_ab4d6a862c_o.jpg

Praktizáló orvosként nyitott kávézót Pécsett. Honnan jött az ötlet?

Ha megkérdezünk tíz embert, hét azt mondaná, milyen jó lenne egy kávézó. Nyilván ezek romantikus elgondolások, de a Pécsi Kávé ...

Létezik pokol
Létezik pokol

Első nekifutásra felálltam a tv elől, és köszönöm, nem kértem a Breaking Bad című nagyon népszerű sorozatból, végül mégis rendületlenül végignéztem. M egkövülten ültem a képernyő előtt, és revelációszerűen tört rám: A bűn valóságos. A bűn pusztító. A bűn széteszi, szétmarja az embert és legbensőségesebb kapcsolatait – ahogyan a sav a hullát.

Szerző: Tóth Sára

Drog, kettős élet, hazugság, csalás, egyre durvább, egyre sátánibb és ...

A melegházasság kritikájáról
A melegházasság kritikájáról

Ugyan még nincs könyv arról, miért álljunk ki a melegházasság mellett, de máris megszületett az ellenvéleményt összefoglaló 464 oldalas írás Szilvay Gergelytől. A Mandiner.hu újságírójának az volt a célja, hogy egy olyan kötetet írjon, melyben objektív érvek találhatóak az azonos neműek házassága ellen. Mindezt úgy, hogy ne személyeskedés vagy sárdobálás legyen belőle, hanem építő diskurzus.

Szerző: Kézdi Beáta

meleg_hazassag.jpg

Szilvay Gergely eredetileg ...

Volt Jézusnak humora?
Volt Jézusnak humora?

Kövesdi Miklós Gábor   sikeres szerző, élvonalbeli produkciókban dolgozik, de harsány nevetés fogadja poénjait lelkészkonferenciákon, egyházi rendezvényeken is.    Az evangélikus stand up-os elárulta, mit gondol a keresztény viccekről vagy épp Jézus humoráról.  

  Forrás: evangélikus.hu | Szerző: Stifner-Kőháti Dorottya kovesdi2.jpg

Tehetsége révén rögtön bekerült a legnagyobbak közé.   Rádiókabaré, Humorfesztivál,   Fábry-show … Hogy emlékszik ...

Látható egyház a templom falain túl –Tabuk nélkül
Látható egyház a templom falain túl –Tabuk nélkül

Kilépni a templom falai közül és megmutatni az egyházat szekuláris közegben is – ez lehet egy ilyen nagyszabású találkozó célja, mondta Fabiny Tamás, evangélikus püspök. 

fs_kep.jpg

És valóban, a Föld Sója Közép-Európai Keresztény Találkozón téma lesz a menekült-helyzet, az egyházak jelene és jövője, vagy épp a reformáció hatása, de számtalan zenei és sport élmény is vár az érdeklődőkre. Július 7-10. között igazán ritka esemény résztvevői ...

Brexit vagy Brexodus?
Brexit vagy Brexodus?

A Brexit értékelése elsősorban gazdasági és megélhetési kérdésként vetődik fel egyéni és társadalmi szinten is. Éppen ezért feladata a keresztény értelmiségnek, hogy a valóban égető anyagi kérdések tárgyalása mellett felemelje a tekintetét és akár az okokat, akár a következményeket tágasabb horizonton is lássa és láttassa.

Szerzők: Hoványi Márton, Sághy Ádám

Ha a demokratikus döntések és azok nyomán a történelmi váltópontok kirajzolnak ...

Tényleg képes a gyógyulásra a Föld, ha odafigyelünk
Tényleg képes a gyógyulásra a Föld, ha odafigyelünk

Gyógyulni kezdett az ózonlyuk az Antarktisz felett, olvasható az ORIGO-n . Mégsem marad hatás nélkül, ha törődünk a Földdel? Mit tehetnek az egyházak a környezeti válság megoldásáért?

A szakemberek szerint 2015-ben az ózonlyuk a 2000-ben mért adatokhoz képest, 15 év leforgása alatt 4 millió négyzetkilométerrel kisebb lett. Ez annak tulajdonítható, hogy fokozatosan kivonták a forgalomból azokat a vegyszereket, amik károsítják a Földünket védő pajzsot. ...

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_35-36.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása