Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


A lelkész, aki segített a gyülekezetének meghalni
A lelkész, aki segített a gyülekezetének meghalni

Egy minnesotai gyülekezet, a Lauderdale-i Béke Lutheránus Egyház sikeresen elébe ment a gyülekezet végleges elsorvadásának azzal, hogy radikálisan alkalmazta a „szeresd felebarátodat” parancsolatát. A tavaly év végi történet egy olyan problémát vezet elénk, amellyel hazánkban is számos gyülekezet…

Jézus sosem mondta, hogy…
Jézus sosem mondta, hogy…

Rendhagyó húsvét után vagyunk. Talán sosem múlt ennyire a saját proaktivitásunkon, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk, és lelki tartalommal is megtöltsük ezeket a különleges napokat. Most egy gondolatkísérlettel arra biztatunk mindenkit, hogy ne hagyjuk abba Jézus megismerését. Mert sok mondatot adnak…

Húsvéti szimbólumok, melyeknek már csak kevesen tudják a jelentését
Húsvéti szimbólumok, melyeknek már csak kevesen tudják a jelentését

Aranyos bárányka, pelyhes kiscsibék, tojást tojó nyuszi. Húsvéttal kapcsolatban sok szokást homály ural, a cuki állatkáktól kezdve a sonkán át a naptárban vándorló ünnepig. Hogyan is kapcsolódik mindez Jézus szenvedéséhez és halálához? Erre adja meg a választ új videójában a kaposvári…

Eljött az összefogás ideje!
Eljött az összefogás ideje!

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is! Áldott nagyhetet és húsvétot kívánunk! Kézdi…

Máté és a mennyország
Máté és a mennyország
Sokszor a gyerekek mondják ki a legnagyobb igazságokat

Nem véletlenül mondta Jézus a kisgyermekekre, hogy ilyeneké a mennyek országa. Őszinteségükön és különleges gyermeki látásukon keresztül sokszor emlékeztetik a felnőtteket a legfontosabb dolgokra az életben. Sokszor rövid kis megszólalásaik felérnek egy egész prédikációval. Most egy ilyen történetet…

Egyházi vezetők a koronavírusról – VIDEÓ
Egyházi vezetők a koronavírusról – VIDEÓ

A Három felekezet képviselője ült össze a Püspökkenyér című televízióműsor új adásában, hogy megvitassa a legaktuálisabb közéleti és egyházi témákat, mindezt keresztény szemlélettel. A műsort szokás szerint Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök vezette, beszélgető partnerei között volt római…

Az elveszett misszió
Az elveszett misszió
Elfelejtette volna az egyház valódi küldetését?

A böjti időszakban különösen is érdemes átgondolni küldetésünket és feladatainkat. Vegyük észre, ha elveszett az eredeti missziónk, és építsük újra kicsiben! Ha azt látjuk, hogy az egyház elfelejtette valódi küldetését, figyelmeztessük vezetőinket, de egyúttal önmagunkat is. Jézus ott van, ahol az ő…

Európa legnagyobb ökumenikus közösségi passiójátéka
Európa legnagyobb ökumenikus közösségi passiójátéka
Passió 2020

Tudod már mit csinálsz húsvétkor? Szerepeltél már Passióban? Most itt a lehetőség, hogy te is a részese legyél Európa legnagyobb ökumenikus közösségi passiójátékának! Április 4-én a Papp László Budapest Sportarénában 2020 önkéntes részvételével elevenítik meg Krisztus szenvedésének történetét. Az…

A templomba járó fiataloknak csak a fele állítja, hogy a hite hatással van az életére
A templomba járó fiataloknak csak a fele állítja, hogy a hite hatással van az életére
– állítja egy friss amerikai kutatás

A Barna-kutatócsoport számos felmérést készített már az amerikai keresztény fiatalok körében a hithez való hozzáállásukról. Sokkoló tanulmányuk – melyről korábban már mi is beszámoltunk –, a You Lost Me eredményei szerint bár az korábban is kimutatható volt, hogy a keresztényként nevelkedett…

Te mit cipelsz magaddal?
Te mit cipelsz magaddal?

Meddig cipeljük még magunkkal a kacatokat életünk hátizsákjában? Az évek alatt felgyülemlett hibákat és bűnöket vajon mikor vesszük észre? Ha észrevettük, akkor vajon hajlandóak vagyunk-e változtatni? Szerző: Németh Katalin   Ha pedig a bűnös megtér, és nem követi el többé a bűneit, hanem…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_8_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása