Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Öt ok, amiért jó evangélikusnak lenni
Öt ok, amiért jó evangélikusnak lenni

Kovács Viktor evangélikus lelkész a KötőSzó olvasóinak sem ismeretlen, hiszen több írását olvashatták már oldalunkon. Azonban az ajkai lelkész aktívan vezeti saját blogoldalát is, és nemrégiben podcast-adásokba is kezdett. Az Evlelkész Podcast első adásában öt okot fogalmazott meg, amiért jó…

Jubileumi adáshoz érkezett a Püspökkenyér
Jubileumi adáshoz érkezett a Püspökkenyér

Századik adásához érkezett a Püspökkenyér. A jubileumi műsort október 27-én, vasárnap sugározta az M5 csatorna. A műsorvezető ezúttal is Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök volt, vendégei pedig Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Steinbach József református püspök voltak. Szerző:…

Egy dal, mely megdönthetetlenül vezeti a keresztény toplistákat
Egy dal, mely megdönthetetlenül vezeti a keresztény toplistákat

Lauren Daigle You Say című számával hirtelen robbant be a köztudatba, meghódítva vele nemcsak a keresztény, hanem a populárisabb zenei világot is. Egyedülálló módon, 59 hete tartja első helyét a Billboard keresztény zenei toplistáján, megjelenése után a lemezeladási toplistán a harmadik helyet érte…

Püspökkenyér – Családvédelmi akcióterv, nyári lelkigondozás, pihenéssel a kiégés ellen
Püspökkenyér – Családvédelmi akcióterv, nyári lelkigondozás, pihenéssel a kiégés ellen
Egyházi vezetők aktuális kérdésekről

Az M5 csatorna négyhetente sugározza a Püspökkenyér című műsort, amelyben Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök műsorvezetőként beszélget Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolitával és Steinbach József dunántúli református püspökkel. A műsorban általában egy világi és egy egyházi…

Életvédelem?
Életvédelem?

Életvédelem? címmel rendezett filmvetítéssel egybekötött beszélgetést a 777 blog, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ), a CitizenGO és a Titkos Küldetés® március 18-án este a Rézkígyó kávézóban. Mikortól ember az ember? Hogyan kellene a társadalomnak az abortuszt fontoló anyákhoz fordulnia? Mi…

Hit és jazz | Hangolódó #103
Hit és jazz | Hangolódó #103

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de lehet, hogy nincs kedved. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a…

Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel
Ne a törvény betűjét, hanem az emberek lelkét nézzük – Beszélgetés Fabiny Tamással és Prőhle Gergellyel

Karácsonyi podcastadásunkban dr. Fabiny Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökével és Prőhle Gergely országos felügyelővel beszélgettünk az elmúlt hónapok eseményeiről, a most zajló tüntetésekről, a hajléktalanokat érintő rendeletről és egyházunk ehhez kapcsolódó,…

Hangolódó #100 | A századik
Hangolódó #100 | A századik

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, a rovatunkat neked találtuk ki.…

Hangolódó #99 | Dalok a Szélrózsákról
Hangolódó #99 | Dalok a Szélrózsákról

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, a rovatunkat neked találtuk ki.…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_8_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása