Kötőszó

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de lehet, hogy nincs kedved. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Hangolódó sorozatunk legújabb válogatása a hit és a jazz kapcsolatáról szól. Sokunk első gondolata lehet, hogy nincs sok köze egymáshoz ennek a két fogalomnak. Pedig ha szívből-lélekből improvizál egy művész, a spiritualitás felső szintjére érkezhet el, sőt az őt hallgató közönséget is magával viheti. Mint minden az életben, a jazz is akkor jó és értékes, ha igazán mély mondanivalója van. Lehet tehát összefüggés, kapcsolat az Isten felé fordulás és az improvizációt középpontjába állító zenei stílus között, ám ebben a folyamatban nincs helye felületességnek és hatásvadászatnak – ezt igyekszik körüljárni ez az írás.

Az ötvenes-hatvanas évek USA-jában a jazztörténet kiemelkedő alakja, John Coltrane szaxofonos (1926–1967) a drog fogságában sínylődött. Trendi volt ez akkoriban is, sokan menekültek egy hamis valóságba, mit sem törődve a szerek kíméletlen hatásaival. Azonban az Úr nem hagyta magára esendő, ugyanakkor zseniális gyermekét. Üzenetet küldött neki, és John „vette az adást”. Isten felé fordulva levette, eldobta virtuális, igen torzító szemüvegét, és megpillantotta a helyes utat. Azért, hogy valamivel azért mégis ártson némileg magának, állítólag mértéktelenül elkezdett tejkaramella-cukrokat fogyasztani, ami egy fúvós esetében azonban nem igazán ajánlott, hiszen a fogakat  roncsolja. Persze a heroin és az édesség azért nem egy kategória...

Lehet, hogy Coltrane pont nassolás közben írta meg fő művét, az A Love Supreme-et, melyet A legfelsőbb szeretetként fordítanék. 1964-ben látott napvilágot lemez formájában, kvartettje előadásában (John Coltrane – szaxofon, McCoy Tyner – zongora, Jimmy Garrison – bőgő, Elvin Jones – dob) a négy tételből álló darab: Acknowledgement (melyre ebben az esetben a Köszönet, Hála és/vagy az Elfogadás kifejezéseket használnám), Resolution (Döntés), Pursuance (Folytatás, Követés) és Psalm (Zsoltár).

Ez a bizonyos A legfelsőbb szeretet maga Isten. Coltrane a jazz nyelvén, a mai napig rendkívül modernnek számító módon fogalmazta meg hitét és háláját a Teremtő felé. A mű szelíden, de hangsúlyosan ontja magából a spiritualitást. A szaxofonon keresztül megszólaló hangok imaként szállnak az ég felé, olyan őszinteséggel, mely csak az igazán tiszta szívű emberek sajátossága,  mondhatni szuperképessége.

1966-ban egy újságíró megkérdezte Coltrane-től, mi szeretne lenni, mivé akar válni a következő öt esztendőben. A művész röviden, de lényegre törően válaszolt: „Egy szent.”

Sajnos ’67-ben elveszítettük őt, de kívánsága – igaz, sajátosan – mégis valóra vált. Ugyanis 1982-ben San Francisco városában megnyitották a Szent John Coltrane-templomot. Egy afroamerikai ortodox közösségről van szó, akik tiszteletük jeléül gyakorlatilag szentté avatták Coltrane-t, sőt ikonokat is készítettek róla, amelyeket nincs olyan jazzista és jazzrajongó, aki ne látott volna már. Így vált szó szerint és átvitt értelemben is ikonná a géniusz szaxofonos. A templomban rendszeresen koncerteket tartanak, ahol Coltrane zenéjét játsszák, életben tartva szellemiségét és hitét Isten és a jazz felé.

1925. augusztus 15-én Montrealban jött világra a jazz-zongorázás és az egyetemes jazzmuzsika egyik legnagyobb egyénisége, Oscar Peterson. A nyolcvankét évet élt, hihetetlen technikájáról és igazi, „húzós” swingjéről ismert, zseniális művész maga volt az életöröm. 1984 áprilisában Niels-Henning Ørsted Pedersen bőgős és Martin Drew dobos társaságában rögzítette Londonban Easter Suite című művét, melyet jazzpassióként aposztrofálnék. Jézus életének az utolsó vacsorától a keresztre feszítésen keresztül a feltámadásig terjedő időszakát dolgozta fel nyolc tételben.

Peterson felkérésre írta meg a darabot, s nagyon őszintén elmondta, voltak kétségei afelől, hogy lehet-e, szabad-e ezt a témát a jazz nyelvén feldolgozni. Nos, a végeredmény arról tanúskodik, hogy abszolút lehet, hiszen az Újszövetség evangéliumaihoz méltó, tiszteletteljes, alázatos, hittel teli munkát adott ki kezei közül a nagyszerű pianista.

Mi, emberek jó időben jó helyen kell legyünk ahhoz, hogy álmaink, céljaink megvalósuljanak. Isten nélkül ez nem sikerülhet. Indulnunk kell, szabad akarattól vezérelve, de lépéseinkhez az erőt csak ő adhatja meg. Csuklónkon az óra mutatja a „világi időt”, de a Mindenség időtlenségét, az öröklét felfoghatatlan szépségét Isten tárja elénk egy mosoly, egy kedves szó és bizony az őszinte jazzmuzsika által is!