Kötőszó

Az eutanázia – a kegyes halál – az egyik legösszetettebb morális, etikai, teológiai és jogi kérdés, amely az ember életével és halálával, az emberi méltósággal összefüggésben felmerülhet. A hazai közbeszédben azért vált nemrégiben különösen is aktuális témává, mert a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult azért, hogy – ha a testület ilyen értelmű döntést hoz – méltósággal fejezhesse be az életét; erre a jelenleg hatályos hazai törvények szerint nincs lehetősége. A témáról a Szólj be a papnak! elnevezésű programsorozat keretében nagy érdeklődést kiváltó vitaestet rendeztek október 30-án Budapesten, a Párbeszéd Házában. Ezen Karsai Dániel mellett Hofher József jezsuita szerzetes és Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész, teológusprofesszor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese fejtette ki gondolatait. Cikkünkben most az ő közreműködésével igyekszünk minél teljesebb képet adni ebben a rendkívül összetett kérdésben.

Szerző: Balczó Mátyás 

A negyvenhat éves Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó, végzetes betegségnek számító amiotrófiás laterálszklerózist (ALS). Az ügyvéd, alkotmányjogász tavaly júliusban még végigcsinált egy dzsiudzsicu-edzőtábort – most, bő egy évvel később a Szólj be a papnak! eseményére már kerekesszékben érkezett. A keze finommotorikus mozgásának hiánya miatt már nem tud egyedül enni, ahogyan mostani állapotában már tisztálkodni sem képes önállóan.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához azért fordult, mert Magyarországon a hatályos jogszabályok alapján bűncselekménynek számít, ha valaki segítséget nyújt abban, hogy egy másik ember véget vessen a saját életének, ideértve azt is, amikor az a személy ép elméjű, de gyógyíthatatlan degeneratív betegsége van, és nem kíván tovább élni. Fontos megjegyezni, hogy aki olyan országban segít hozzá valakit a halálhoz, ahol az aktív eutanázia engedélyezett, a magyar törvények arra is kiterjednek, vagyis az illető öngyilkosságban közreműködés bűncselekménye miatt büntethető – egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel. A most beadványával közismertté vált Karsai Dániel ügyében gyorsított eljárással november 28-ra tűzték ki a tárgyalást Strasbourgban. (A tárgyalást itt lehet visszanézni.)

Amikor ajándék helyett parancsolat

„Pszichésen, világnézetileg és számos más szempontból is megterhelő az eutanázia kérdésével foglalkozni, de szükséges feladat” – hangsúlyozta Orosz Gábor Viktor a vitaesten. Mint elmondta, a protestáns teológusok nincsenek egységes állásponton. Vannak, akik nagyon szigorú feltételek mellett megengedhetőnek tartják. Mint rávilágított, ennek egyik oka éppen az, hogy a keresztény vallás szerint az örök életet Jézus Krisztusban kaptuk meg, amely már most elkezdődött; ez pedig relativizálja az e világi élethez való feltétlen ragaszkodást.

„Ha valakinek örök élete van, akkor nem az e világi halálé az utolsó szó – fogalmazott a teológusprofesszor. – Élet és halál kérdésében végsősoron maga Isten dönt, aki Jézus Krisztusban halálon túltekintő reménnyel és örök élettel ajándékozott meg bennünket. Éppen a keresztény teológia felől merül fel a kérdés, hogy minden helyzetben és mindenáron ragaszkodni kell-e valakinek az életben tartásához. Az élethez való jog nem jelenti azt, hogy mindenáron életben kell valakit tartani, hogy nem engedhetjük meghalni. Az ember kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a szenvedései már olyan mértékűek, hogy azokat csak úgy lehet csillapítani, hogy szedálják.” Vannak olyan helyzetek is, amikor az orvosi túlbuzgóság, a mindenáron való életben tartás értelmetlen, és a beteg, illetve a családja szenvedésének meghosszabbításával jár. „Ki mondja meg, hogy mi a szenvedés, és hogy nekem mennyi szenvedést kell elviselnem? Ezt megmondhatja-e valaki egyáltalán? Sok olyan kérdés van, ami nem jogi, hanem vallási, világnézeti természetű, teológusként engem ezek a kérdések foglalkoztatnak” – fogalmazott az evangélikus lelkész.

„Mi, alkotmányjogászok ezt a kérdést úgy tesszük fel, hogy mi az emberi méltósághoz való jog tartalma – vetette közbe a vitaesten Karsai Dániel. – Van-e olyan szakasza az életnek, ahol a szenvedés olyan mértékű, hogy valójában az élet már minden méltóságot nélkülöz, ezért méltóságteljesen abbahagyható?”

Orosz Gábor Viktor felhívta a figyelmet, hogy az országban nem csak keresztények élnek, és természetesen rájuk is tekintettel kell lennünk. A jognak pedig az is a feladata, hogy harmóniát teremtsen az eltérő világnézeti meggyőződések között. Hozzátette: egyetért Karsai Dániel beadványával, mert ha az abban foglaltak nagyon szigorú feltételek mellett érvényesülnek, „nincs jogunk arra, hogy valakit kötelezzünk az életre, mert akit kötelezünk, az halott”. Ezzel emlékeztetett Dietrich Bonhoeffernek, a mártír német evangélikus lelkésznek a keresztény egzisztenciát jellemző gondolatára is: „Halottnak lenni annyit tesz: az ember az életet nem ajándékként, hanem parancsolatként kapja. Az ember a bűneset után abban az értelemben halott, hogy az életre van ítélve.”

Gondoskodó közösségben

Orosz Gábor Viktor több tanulmányában – Eutanázia és halandóság, illetve Ars moriendi – szempontok az életvégi döntésekhez – vizsgálta már az eutanázia kérdését. Kiindulópontként érdemes elgondolkodni ezen a megállapításán: „A halál gondolatának modernkori tudatos kirekesztése a nyugati civilizációban a halálosan beteg ember és a haldokló kísérésének hiányához vezetett. Gondoljunk csupán arra a tényre, hogy az emberek több mint hetven százaléka kórházakban és szeretetotthonokban hal meg. A meghalás folyamata sok esetben – részben a modern technikai lehetőségek révén – hosszabb időre nyúlik. A hagyományos családmodellek felbomlásával több esetben az a gondoskodó közösség is megszűnt, amely körbevehetné a földi világból távozó embert. Ezért a haldoklással járó fajdalom mellett az egyedül maradástól való rettegés is félelemmel tölti el az élete végéhez közeledő embert.” 

A keresztény egyházak az állásfoglalásaikban egyetértenek abban, hogy feladatuk a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése. Az egyénnek a saját akaratából való megölését, az aktív eutanáziát – akkor is, ha az érintett halálos betegségben szenved – a kereszténység a hagyományai alapján elutasítja. Ugyanakkor hangsúlyozzák a testi és lelki fájdalom csillapításának, a beteg vigasztalásának szükségességét is.

Az eutanáziáról folytatott párbeszédet az úgynevezett dualista szemléletnek az a sajátossága hatja át, amely megpróbálja különválasztani a személyt a fizikai valóságától, vagyis aktív eutanázia esetében az orvos nem a beteg személyiségét oltaná ki, hanem az elviselhetetlenné vált fizikai életét szüntetné meg.

Arra a felvetésünkre, hogy mi az elviselhetetlen mértékű szenvedés definíciója, Orosz Gábor Viktor egy széles körben elterjedt meghatározást idézett: „A szenvedés szubjektív tapasztalata, amely olyan mértékben súlyos és kontrollálhatatlan, ami már meghaladja a személy tűrőképességét.” Ez a meghatározás egyaránt utal a szenvedés testi, lelki, szociális és egzisztenciális dimenzióira. Mindez arra mutat, hogy az orvosi szempontok – a tünetek – mellett rendkívül fontos a beteg szubjektív szenvedésértékelése is.

„A szenvedés és a fájdalom, a betegség és a halál olyan létállapot, amely minden emberre egyaránt érvényes, és egyben jele a teljesség, az egészség hiányának – fogalmaz az evangélikus teológusprofesszor. – A Bibliában az orvosi terminusok mellőzésének ténye arra mutat, hogy a betegséggel kapcsolatban elsősorban nem orvosi természetű érdeklődés mutatkozik, hanem egy negatív élethelyzet bemutatása történik. A bibliai szenvedésmagyarázat jellegzetességei, összevetve a korabeli elképzelésekkel, a szenvedésnek az Isten-ember kapcsolatba való erőteljes integrációjának kísérletére mutatnak. A gyenge segítségreszorultságának észrevétele és a rászoruló megsegítése isteni rendelkezés. A keresztény hagyomány alapján a »jó halál« azt jelenti, hogy a haldokló nincsen magára hagyva szenvedésében, hanem imádkozó és gondoskodó közösség veszi körül. Ezért a halál nem magánügy, hanem emberi fájdalommal és a Megváltóba vetett reménnyel teli része az emberi életnek.”
A halál a keresztény spirituálisban az emberi élet abszolút ellensége, amelyet legyőzött a jó és a rossz világában megjelenő Jézus Krisztus. Ezért a puszta vitalizmus kétségbeejtő varázslatát – fogalmaz Orosz Gábor Viktor –, az élni kell (a saját forrásainkból) imperatívuszát megtörte és helyettesíti Krisztus könyörületes uralma, aki teremtményeinek az életet ajándékként adja vissza, és nem parancsba adja. A halál mint a földi létezés megszűnése továbbra is „ellenség”, de nem abszolút értelemben, hanem a Biblia nyelvén szólva az az utolsó ellenség, amely „eltöröltetik” (1Kor 15,26). Ezért aki ajándékként fogadja el földi életét, abban tudatosul, hogy e nélkül az ajándék nélkül is van élete.

Istenképűség és méltóság

Tanulmányaiban Orosz Gábor Viktor idéz az Ausztriai Egyházak Ökumenikus Tanácsának a humánus halál kérdésével foglalkozó, a palliatív orvoslás (fájdalomterápia) kiépítését és támogatását sürgető állásfoglalásából, amely a fájdalomcsillapítás szükségességét a lehetséges kockázatok figyelembevételével hangsúlyozza: „Még ha a fájdalmat csillapító beavatkozás az élet lehetséges megrövidülését kockáztatja is, nem lehet ok arra, hogy a fájdalomcsillapítást mellőzzék.”

A teológusprofesszor kérdésünkre hangsúlyozta: a palliatív ellátás egyértelműen elutasítja az aktív eutanáziát, ugyanakkor az Európai Protestáns Egyházak Közösségének állásfoglalásában – Ideje van az életnek, és ideje van a meghalásnak… – a palliatív célú szedációt szigorú feltételekkel elfogadhatónak tartja, úgy, hogy a mögötte álló szándéknak minden esetben a szenvedés csökkentésének, nem pedig az élet befejezésének kell lennie. Azonban mindennek előfeltétele – húzta alá –, hogy a beteg a haldoklás folyamatának utolsó fázisában legyen, valamint szükséges a széleskörűen tájékoztatott beteg beleegyezése is. Ez utóbbi az a helyzet, amelyben relevánssá lehet keresztény erkölcsi szempontok alapján is Karsai Dániel korábban említett beadványa.

Az eutanáziáról szóló vitaesten az emberi méltóság kérdését Karsai Dániel a jog oldaláról közelítette meg. Orosz Gábor Viktor a tanulmányaiban idézi Wolfhart Pannenberget, aki szerint „az istenképűség az ember meghatározottsága az Istennel való közösségre, és ez a meghatározottság az ember méltóságát is jelenti egyben”. Ahogyan a német evangélikus teológus összegez: „Ha nem lenne Isten, akkor emberi méltóság sem lenne.” Ezt a sommás megállapítást Orosz Gábor Viktor úgy magyarázta, hogy a fájdalmakkal, szenvedéssel és kétségbeeséssel teli életet élő, súlyosan beteg és haldokló emberek gondozásának felelőssége nem azon múlik, és nem abból ered, hogy van esély a beteg ember gyógyulására vagy állapotának javulására, vagy sem. Sokkal inkább az emberi élet alapvető méltóságából következik, amely az Istennek az emberekkel való teremtő és megigazulást adó kapcsolatára épül.