Kötőszó

A filmművészetnek fontos feladata van a múltunk feltárásában. Egy-egy alkotás az elhallgatott történelmi eseményeket a nagyközönség elé tárva segíti a megismerést, a szembenézést és a feldolgozást. Két történelmi, forradalmi témájú és egy bájos, humoros francia mozit ajánlunk szívből az adventi, karácsonyi időszakra.

Szöveg: Kézdi Beáta
Sodró történelem. 1989. december 22-e, Erdély, Nagyszeben. Egyre több ember megy ki az utcára tiltakozni Nicolae Ceaușescu kommunista rendszere ellen. A román diktátor helikopteren elmenekül Bukarestből. A hadsereg átáll a felkelők oldalára, és velük együtt harcol, miközben a Securitate, azaz a titkosrendőrség és a milícia, a rendőrség is egymás ellen fordul. A tüntetések szempillantás alatt véres összetűzésekké fajulnak. A városban eluralkodik a zűrzavar, sok a civil áldozat is.

A Libertate ’89 – Nagyszeben című film hőse Viorel Pescar (Alex-Cornel Calangiu), a milícia tisztje: szemtanúja és résztvevője a harcoknak. Nagyszebenben őt is ugyanúgy letartóztatja a hadsereg, mint a belügyminisztérium összes alakulatát, a rendőrség terroristáknak titulált tagjait, de elfognak még jó pár teljesen ártatlan civilt is. Közel két hónapig egy uszoda medencéjében tartják fogva őket. A kezdeti fejetlenség és szigor idővel túlélésvággyá és megoldáskereséssé alakul át a résztvevőkben.

Tudor Giurgiu fordulatokban és akciókban gazdag filmje hitelesen tárja elénk a forradalom egy eddig szinte ismeretlen eseményét – még az ellenséggel szembeni, időnként tisztességes, emberséges bánásmódra is szolgál példával. Amellett rendkívül érzékletesen ábrázolja a sok emberi életet követelő káoszt, valamint a kommunista rezsim tagjainak arcátlanságát (a Securitate irodájában fellelhető – a köznép számára elérhetetlen – illatos nyugati szappanok, nejlonharisnyák, konyakok, narancsok világát). Nem véletlen, hogy a mozi fő zenéjét Giuseppe Verdi operájának, a Nabuccónak a Rabszolgák kórusa című tétele adja, mely drámai erővel hat ebben a véres rendszerváltást bemutató forradalmi történetben.

A román és erdélyi magyar színészekkel, valamint magyar vágóval – Lemhényi Réka – készült film legutóbb Németországban, a cottbusi filmfesztiválon a Fipresci (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) díját nyerte el.

***

Csavaros 56-os történet. „Hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk! Mindenki gyanús, még mindig” – mondja a menekülni vágyókkal teli vonaton Márta 1956 novemberében. Tóth Barnabás (Akik maradtak, Susotázs) legújabb filmje, Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, mondhatni, nyomokban tartalmaz Zweiget, de sokkal több annál. A Mesterjátszma fordulatos, érzelmekben és értelemben gazdag, forradalmi közegbe ágyazott alkotás.
A film két fiatal szereplője, Márta és István az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot 56 novemberében. E szállal párhuzamosan a felbecsülhetetlen értékű egyházi ékszerek is folyamatosan a fókuszban állnak a katolikus pap, „B” sorsán keresztül. Az ő történetük és több más 56-os sors is a vonaton keresztezi egymást, ahol sok mindent eldöntő sakkjátszmák által fejtődik fel az igazság.
A pszichothrillernek titulált, valójában inkább lélektani-történelmi drámában Hajduk Károly – az Akik maradtak után – ismét elképesztőt alakít. Mácsai Pál végre nem a tőle megszokott sármőr szerepében játszik nagyot, míg Váradi Gergely, Péterfy Bori és az egyetemi hallgató Varga-Járó Sára a karaktereik legjavát adják a vásznon.
A cselekményről csak rébuszokban érdemes itt szót ejteni, mert különben előre elvennénk a nézőtől a sokrétű, izgalmas dráma kibontakozásának élményét. Párját ritkító film, melyben a történelem, az emberség, a megbocsátás, a feltétel nélküli szeretet is főszerepet kap. Kihagyhatatlan.

***

Emberséggel és humorral. Nem kérdés, hogy a franciák a világ legjobb filmkészítői közé sorolhatók. Értenek hozzá, hogy a legnehezebb helyzetekben is megmutassák az emberséget, a kis közösségekben rejlő erőt, a szeretetet és a humornak az életünkre gyakorolt hatását. A Gilles Legardinier francia regényíró bestselleréből készült Vendég a francia kastélyban című film igazi karácsonyi moziélmény.

A történet nincs túlgondolva, mégsem teljesen hétköznapi. A főszereplő, a nemrég megözvegyült Andrew Blake hirtelen ötlettől vezérelve elhagyja Londont, hogy gyászával és szomorúságával visszatérjen arra a franciaországi birtokra, ahol egykor megismerte szeretett feleségét. Az út odáig zökkenőmentes, ám a kastélyban maradni már nem a legegyszerűbb. A szép emlékek felidézése elé módfelett izgalmas akadályok gördülnek, igencsak fordulatosan alakítva Mr. Blake életét. Az angol úriember kénytelen eljátszani a kastély komornyikjának szerepét, hogy a Beauvillier-birtokon maradhasson. Ennek köszönhetően megismeri a ház különös, szintén a szerelmét gyászoló úrnőjét, Madame Beauvillier-t, Odile-t, a házsártosnak tűnő, ám melegszívű és tehetséges szakácsnőt, a park végében remeteként élő, zord külsejű, de jólelkű mindenest, Philippe-et és Manont, a fiatal, naiv takarítónőt.
Mr. Blake az idő előrehaladtával rájön, hogy új ismerőseinek is megvan a maguk küzdelme az életben, éppúgy, mint neki. Ő pedig humorával és kedvességével rámutat arra, hogy egymást meghallgatva, támogatva mindannyiuk élete jobb irányba fordulhat.

E kedves történetet a főszereplők, a zseniális John Malkovich és a végtelenül elegáns Fanny Ardant alakítása teszi igazán élvezetessé. Játékuk finom, humorral és szeretettel teli. Az egész filmet áthatja az a fajta emberség, amelyről Jézus szól, és amelyre időről időre mindig érdemes figyelmeztetni magunkat (Mt 25,40): „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.”