Kötőszó

Milyen lehetőségei voltak az egyháznak az egyházellenes szocialista diktatúrában való boldogulásra? Milyen utakat jártak be az egyház egyes vezetői? Ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat Helmut David Baer texasi teológiaprofesszor idén tavasszal megjelent Kompromisszum vagy kollaboráció – A magyar evangélikus egyház stratégiái a kommunista berendezkedés idején című könyve alapján Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnöke, H. David Baer, a Texasi Evangélikus Egyetem professzora, Fabiny Tibor teológus, irodalomtörténész, a Károli-egyetem professzora és Korányi András egyháztörténész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) professzora Isó Gergely Phd-hallgató moderálásával. A beszélgetés a Mika Sándor Egyesület és a NEB szervezésében, a Szekfű Gyula Szabadegyetem keretében, Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő fővédnöklésével valósulhatott meg.

Szerző: Galambos Ádám

„Nem történeti munkának szántam a könyvet, azt kutattam, hogy milyen teológiával, érveléssel reagáltak az egyes emberek” – mondta H. David Baer, aki a kötet keletkezésével kapcsolatban elmondta, hogy hároméves kutatómunka előzte meg az írást, mely egyben a doktori disszertációja is volt. A Kairosz Kiadó gondozásában magyar nyelven is elérhető könyvről megtudtuk, hogy a disszertáció rövidített változata. A texasi professzor könyvében azt kutatta, hogy a kommunizmus idején az evangélikus egyház egyes lelkészei milyen válaszokat adtak a hogyan éljük túl? és a hogyan lehetünk egyház? kérdésekre. A kutatás eredménye szerint négy különféle felelet különíthető el. A kompromisszum stratégiája szerint: bár kompromisszumot kell kötni, azt mégsem feltétel nélkül. A kollaboránsstratégia csak a túlélésre gondolt, nem alkalmazott kompromisszumot, a diakóniai stratégia ezzel szemben elfogadta az együttműködést, de feltételeket szabott. A hitvalló típus Baer professzor szerint elsősorban Ordass Lajos tevékenységéhez kötődött, akinek számára nem teológiai kérdés volt a hogyan éljük túl?, csak az, hogy mitől leszünk egyház? E nézet szerint „csak akkor leszünk egyház, ha nem a túlélést nézzük” – mondta Baer a beszélgetés során, kiemelve, hogy e nézet szerint kompromisszum nélkül, akár a szenvedést és az elpusztulást is vállalva kell képviselni az evangéliumot.

Korszakolás

A könyv „úgy indul, mintha egy újraáthangszerelt Ordass-monográfia lenne, majd szépen behozza azokat a szempontokat, amik fontosak, és az elmúlt tíz év gondolkodását is meghatározzák a kutatásban” – emelte ki a kötet kapcsán Korányi András. Az EHE egyháztörténésze a kommunizmus korszakolásának fontosságára hívta fel a figyelmet, melyről a kötetben alapos analízis olvasható. Korányi András az 1945–60 közötti időszakot a „klasszikus lerohanó terror” korszakának nevezte, mely tevékenységet az egyháztörténész nemcsak a sztálinizmushoz kötött, hanem arra a célra rávilágított, mely szerint „nyilvánvalóvá kellett tenni a kommunizmus számára az erőviszonyokat”. 1956–59 után erőteljes módszerváltás volt megfigyelhető. Vető Lajos távozásával és Káldy Zoltán térnyerésével új korszak indult, melyet az 1970-es évek végén egy újabb váltás követett. A ’80-as években „szinte minden üres frázisokká válik” – vélte az egyháztörténész-professzor.

Fabiny Tibor felelevenítette, hogy Ordass Lajos 1945–48 között gyakorolta püspöki szolgálatát, majd 1956–58 között ismét elfoglalhatta püspöki székét. „A két szélsőség – Ordass hitvalló és Dezséry László kollaboráns útja – mellett a harmadik út a Turóczy Zoltán és Szabó József püspökök által fémjelzett kompromisszumos út” – emlékeztetett Fabiny. A teológus-irodalomtörténész kitért arra, mennyire izgalmas, hogy Baer a kollaboránst elrontott kompromisszumnak nevezi. „Az a kérdés, hogy a kompromisszum milyen határig ment el” – mondta Fabiny Tibor, aki kiemelte, hogy „az a tragédia, ha a kompromisszumot kötő már észre se veszi, hogy tette már kollaboráció.” Az irodalomtörténész elmondta, hogy a rákosista idővel szemben „a kádárista korszak idején a kompromisszumokból sajnos fokozatosan kollaborációk lettek.”

„Nem 1948 a fordulat éve, ’45-től jelen vannak a diktatúrára utaló jelek” – fogalmazott Földváryné Kiss Réka. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke elmondta, hogy az állam és egyház közötti 1948-as megállapodás nem két egyenrangú fél megegyezése, hanem az egyházra rákényszerített helyzet eredménye volt. Értékelésében kitért arra, hogy a múlt megértésében az evangélikus egyház – legfőképpen a tényfeltáró bizottság munkája által – nagyon messze jutott a feltárásban, és példát állít a társadalom elé. A református egyház múltját kutató történész Ordass Lajos és Ravasz László református püspök közötti párhuzamot tette fel kérdésként, rámutatva, hogy Ravasz már megélt két diktatúrát, így egészen más kiindulópontból nézte többek között az iskolák államosításának kérdését is. A hitvalló stratégiával kapcsolatban és a múlt megítélésének kérdésében Kiss Réka Ritoók Zsigmond klasszika-filológust idézte, aki szerint „másokat könnyebben vittünk volna mártíriumra.”

Egyedüli hitvalló?

„Hitvalló kompromisszum nincs” – véli H. David Baer, aki a beszélgetésen felvetette, hogy vajon Ordass Lajos személyes hitvalló volt-e, vagy tetteivel az egyházat, annak tagjait képviselte-e. „Ordass Lajos személye és tevékenysége ilyen értelemben nem bonyolult” – fogalmazott a texasi egyháztörténész, aki szerint sokkal szerteágazóbb és nehezebb ugyanezt az evangélikus egyház egészéről elmondani. Ordass egyedülmaradásával kapcsolatban Korányi András úgy vélte, hogy a püspök magányos kiállása összefüggésben van azzal, hogy Ordass nem volt egy klasszikus magyar lelkészi dinasztia tagja. Vélekedése szerint ebben a vonatkozásban (is) az önazonosság és az identitás kérdésével szükséges foglalkozni, s Ordass tudatosan választotta a hitvalló utat, vállalva annak minden nehézségét. A magatartásminták és a személyiség kérdését kiemelve Kiss Réka szerint a kérdés azért is nehéz, mert „a játékteret a hatalom szabta meg.”

Hol tartunk a traumák feldolgozásában?

„Visszatekintve sokan úgy gondolkoznak az egyházban a kommunizmusról, mint valami babiloni fogságról. A kommunizmus vége azonban – nem úgy, mint Babilon bukása – nem nyitott egyenes utat vissza Jeruzsálembe, csupán egy ösvényt a vadonon keresztül” – idézte a most bemutatott könyvből Isó Gergely. „Nagyon fontos, hogy az egyház független legyen, mert akkor tudja az evangéliumot szolgálni” – húzta alá Baer professzor, aki úgy látja, „Magyarország ápolja a sebeit.” Meglátása szerint a múlt feltárása fontos ugyan, a társadalomnak mindazonáltal sokkal inkább előre kéne tekintenie, és a jövő irányában van szükség stratégiákat alkotni.

„Totalitárius ideológiák és diktatúrák kétszáz év óta folyamatosan formálódnak” – mondta Korányi András kiemelve a morális megállás kérdését: hogy mindehhez az egyéni életutakat is figyelembe kell venni. „Ordass nélkül nem lenne ma egyházunk az, ami, de az is világos, hogy ebben a korszakban rengetegen szolgáltak úgy, hogy az üdvözülők száma mégiscsak gyarapodott” – mondta. „1990 után őszinte, bűnbánatot gyakorló és bűnbánatot elfogadó közegben kellene beszélnünk” – fogalmazott Kiss Réka, aki azzal szembesítette a hallgatóságot, hogy „a mai közeg mindent akar, csak azt nem, hogy az egyház megújuljon, morálisan megerősödjön”. A NEB elnöke a múlttal kapcsolatban hangsúlyozta: „Eltérő hiteles példák vannak.”

„Van a megsebzettségből gyógyulás!” – hívta fel a figyelmet Fabiny Tibor. – „A kereszténység arról szól, hogy Krisztus teste kapott és ma is kap – kívülről és belülről – sebeket, de van gyógyulás, és ezért van reménység” – fogalmazott a teológus.

Forrás: Evangélikus.hu