Kötőszó

A pálfordulás nem rossz dolog. A pálfordulás mint Jézus igazi megismerése a legjobb dolog, amely az emberrel történhet. Ez a legjobb, ami velem is történt. Mert lett az életemben egy olyan pont, egy sarokkő, amelyhez igazodni tudok. Egy olyan állandóság és stabilitás, amelyet az ember nem mozgathat kénye-kedve szerint annak megfelelően, hogy neki éppen mi a komfortos az életében.

Szöveg: Balczó Mátyás | Fotó: Unsplash.com

Számos bibliai eredetű mondatot, szót használunk a minden­napokban. Jó néhányuk annyira része az általános szókincsünknek, hogy bele sem gondolunk, fel sem tűnik: a Szentírásban gyökereznek. van. Pedig ha mégis belegondolunk, érdekes felfedezéseket tehetünk.

Nekem most ilyen a pálfordulás szó. Ezt leggyakrabban pejoratív értelemben használják. Aki egy adott témában hirtelen gyökeresen mást gondol, mond, mint korábban, arra amolyan gúnyos ítéletként olvassák rá: „Na, ez is micsoda pálforduláson esett át!”

Pedig az én pálfordulásomnál jobb változást el sem tudok képzelni az életemben! Nincs annál katartikusabb, mint amikor az ember a maga kis damaszkuszi útján járva egyszer csak – akár villámcsapásként, akár egy hosszabb folyamat részeként – megtapasztalja a hívást, amely megváltoztatja az életét. Nem is feltétlenül érti, hogy miért történik ez vele, miért kapta a hívást, amely mindezen értetlenkedése mellett – és ellenére – alapjai­ban új utat jelöl ki számára.

Nem tudok elég hálás lenni az Úristennek azért, hogy félreérthetetlen jelenlétével kimunkálta bennem a saját pálfordulásomat: hogy engem mint élő hitet nem ismerő embert egyszer csak ráhelyezett a Krisztus-követés útjára. Onnantól kezdve minden más lett, a megtérésemmel alapjaiban változott meg az életem.

Tizenöt évvel ezelőtt történt, hogy a Parlament épületében a Székely Nemzeti Tanács ünnepi ülésének alkalmával a Szentegyházi Gyermekkórus énekelt. Éreztem, mert nem tudtam nem érezni, hogy valami különleges történik velem. Több volt ez számomra, mint szép előadás. Isten tudja, hogy miért ott és akkor látta elérkezettnek a pillanatot arra, hogy megélhessem az ő létezését. Mert ott és akkor vált számomra bizonyossá az a nagyon egyszerű, mégis mindent megváltoztató mondat: Isten van.

Katartikus volt. A székely gyerekek énekeltek, én pedig egy márványoszlop mögé bújva zokogtam. Egyszerre volt félelmetes és csodálatos érzés Isten létének ez a megtapasztalása. Most persze jól hangzana azt mondani, hogy azóta is minden csodálatos, az életem szinte tökéletes, de ez egyáltalán nem lenne igaz, hiszen megjártam mélységeket, a hitemet egyik pillanatról a másikra elvesztve éreztem magam kétségbeejtően üresnek, a létezésemet feleslegesnek. Átélhettem az istennélküliséget, hogy aztán Isten kegyelme által egy robbanás erejével térjen vissza belém megmagyarázhatatlan szeretete.

A pálfordulás nem rossz dolog. A pálfordulás mint Jézus igazi megismerése a legjobb dolog, amely az emberrel történhet. Ez a legjobb, ami velem is történt. Mert lett az életemben egy olyan pont, egy sarokkő, amelyhez igazodni tudok. Egy olyan állandóság és stabilitás, amelyet az ember nem mozgathat kénye-kedve szerint annak megfelelően, hogy neki éppen mi a komfortos az életében. Ahogyan a Zsidókhoz írt levélben (13,8) olvassuk: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”

Ez a krisztusi állandóság az, ami lehetővé, egyúttal szükségessé teszi számunkra a változást. Mindennap levethetjük az óemberünket, és próbálhatjuk magunkra ölteni az új emberünket. Ebben látom tetten érve azt a gondolatot, amelyet egy igehirdetésében Grendorf-Balogh Melinda lelkésznő ültetett el bennem: „Isten elfogad bennünket, de változásra is hív.”