KötőSzó

Evangélikus közéleti blog


Mióta van tornyuk a templomoknak?
Mióta van tornyuk a templomoknak?

A gyerekek kérdeznek. Jókat kérdeznek. Tele vannak kérdésekkel. Míg a felnőttek megszokták már, hogy a templomoknak tornyuk van, nem így volt ezzel Dani, a dorogi Zrínyi-iskola 5. osztályos tanulója. Mióta van a templomoknak tornyuk? Salamon idejében az akkor épült jeruzsálemi templomnak még nem…

Bezúzás, pusztítás – Miért égetnek könyveket?
Bezúzás, pusztítás – Miért égetnek könyveket?
Történelmi visszatekintés Luther korára

Már a reformáció korának könyvégetései kapcsán bőséges hagyományra támaszkodhattak azok, akik a könyvek elpusztítását a véleménynyilvánítás szabadságaként értelmezték, és ugyanígy azok is, akik az írott művek védelmében léptek fel. Könyvek elpusztítását a hit győzelmeként aposztrofálják a Biblia…

100 év hibáztatás
100 év hibáztatás
Egy evangélikus lelkész Trianonról

Száz év távlatából tekintünk vissza a magyar nemzet legnagyobb tragédiájára, és saját magunkra is. Mi változott bennünk ez idő alatt? Fel tudtuk dolgozni a gyászt, egyáltalán fel lehet-e? Homoki Pál evangélikus lelkész ragadott tollat, hogy leírja gondolatait. Szerző: Homoki Pál Karinthy Frigyes…

Dédapám pincenaplója
Dédapám pincenaplója
Különleges üzenet járvány idején

Megható olvasói írás érkezett a postaládánkba. Dr. Bencze Rékában dédapjának pincenaplóját olvasva érlelődtek meg az alábbi gondolatok.  Szerző: Hódi Mártonné dr. Bencze Réka „Akkor is regény lesz ebből, ha a valósághoz egy pontot sem teszek hozzá, sem el nem veszek belőle. Regény, melyet csak a…

Száz éve indult útjára az első gyermekmentő vonat
Száz éve indult útjára az első gyermekmentő vonat
Hollandia fogadta be a nélkülöző magyar gyermekeket

Száz éve, 1920. február 8-án indult útjára – Raffay Sándor evangélikus püspök útra bocsátó áldásával – az első „gyermekmentő” vonat, amely a világháború után nyomorba süllyedt Magyarországról szállított nélkülöző gyermekeket Hollandiába. A nagyszabású, tíz éven át zajló – aztán a második világháború…

Ősi kánaáni templomot találtak Baál isten szobrával
Ősi kánaáni templomot találtak Baál isten szobrával

Ősi kánaáni templomot találtak Baál isten szobrával Izrael déli részén, a Tel Lakis régészeti feltárásnál – jelentette a Háárec című újság honlapja hétfőn. A Kr. e. 12. században épített templomra a Bibliában is szereplő Lakis város feltárása közben bukkantak. Credit: Courtesy of the Fourth…

Aki világhírűvé tette a gyulai kolbászt
Aki világhírűvé tette a gyulai kolbászt
Stéberl András evangélikus presbiter hagyatéka

Kemény munkájának és leleményes ötleteinek köszönhetően Stéberl András, a cégalapító húsgyáros világhírűvé tette családi vállalkozását. Az evangélikus iparos érdeme, hogy Gyula város neve mára elválaszthatatlanul összekapcsolódott a minőségi kolbásszal. Nemcsak sikeres vállalkozó volt azonban, hanem…

„Nem cserélném el Katámat sem Franciaországért, sem Velencéért…”
„Nem cserélném el Katámat sem Franciaországért, sem Velencéért…”
Luther Márton és Bora Katalin jegygyűrűje

„Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!” – hangzik a házasságkötés szertartásából is ismerős ige Máté evangéliumának 19. fejezetében (Mt 19,6). Talán kevesen tudják, hogy a „Quod Deus coniunxit homo non separet” feliratként – általában így, latinul vagy németül – ékszereken is…

A jegygyűrű eredetének története
A jegygyűrű eredetének története

A jegygyűrű története több ezer évre nyúlik vissza, és töretlen karriere nem utolsósorban szimbolikájának és az egyszerűségében rejlő számtalan variációs lehetőségnek köszönhető. De vajon mért is hordják a legtöbb nyugati országban a bal kéz negyedik ujján, közismert nevén: a gyűrűsujjon? Szerző:…

Az egyházak szerepe a megosztott Európában
Az egyházak szerepe a megosztott Európában

A világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Nature 2014-ben publikálta összehasonlítását arról, hogy a legfontosabb európai tudományos pályázati rendszer (ERC) eredményeinek tanúsága szerint a tudományos életben fennmaradni látszik a vasfüggöny: a volt szovjet érdekszféra országainak tudósai…

Itt prédikált Pál!
Itt prédikált Pál!

Milyen gondolatai támadnak egy evangélikus lelkésznek, ha eljuthat a Biblia egy híresebb helyszínére? Izgalom, meghatottság, az események megelevenedése? Wilhelm Busch így írt arról a helyről, ahol Pál apostol híres beszéde hangzott el. „Csodálatos! Pénzt küldött az egyik kiadó! Végre…

Albert Schweitzer, a szenvedők tudós szolgája
Albert Schweitzer, a szenvedők tudós szolgája

Evangélikus tudós teológus, egyetemi tanár, híres egyházzenész, kultúrfilozófus, orvos, a trópusi betegségek szakértője, az emberség, általános szeretet és világbéke képviselője. Ezek a jelzők mind egy embert írnak le, pedig ezeknek a fele is elég lenne egy gazdag és kerek életműhöz. 154 éve…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása