Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Miért menő kereszténynek lenni 2023-ban?
Miért menő kereszténynek lenni 2023-ban?
23 érv Jézus tanítása mellett

Menő vegánnak, ökocentrikusnak, „be real”-nek, önazonosnak, sportosnak és lazának lenni. De miért lenne menő kereszténynek lenni? – Miért ne lenne menő?? Összegyűjtöttünk huszonhármat a végtelenségig sorolható válaszlehetőségek közül, amelyet ki-ki kiegészíthet továbbiakkal a saját tapasztalatai…

„Nem én vótam” – megszégyenítés helyett mit tegyen a szülő?
„Nem én vótam” – megszégyenítés helyett mit tegyen a szülő?

Elgurult autókerekek, szétzúzott hajótestek, már nem záródó ajtók, sérült bútorok, letört babalábak, széttépett könyvlapok… Nem, ez nem egy horrorfilm nyitójelenete, ezek csak kisgyerekes hétköznapok. Az egyik nagy kihívás a gyermeknevelésben, amikor a dackorszakba ért kisgyermek a maga módján…

„Előbb vagyok keresztény, aztán magyar”
„Előbb vagyok keresztény, aztán magyar”
A keresztény nemzet mítoszáról

Létezik keresztény nemzet? Ha igen, mitől keresztény? Törekedhet-e az egyház arra, hogy hatalommal igyekezzen átformálni a világot? Gregory A. Boyd A keresztény nemzet mítosza című könyve alapján beszélgetett Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője és Kókai-Nagy…

Lehet egy pap is influenszer?
Lehet egy pap is influenszer?

A szóvivő, a pap meg a lelkész elmegy a kocsmába… – akár egy vicc is kezdődhetne így, pedig ez a valóság. Pont így történt hétfőn a budapesti Grundon, ahol a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat alkalmán egy szóvivő, egy katolikus pap, egy evangélikus és egy református lelkész járták körbe az…

Ateisták ha matekoznak
Ateisták ha matekoznak

„Akiknek elegük van a »keresztény Magyarország« szólamából, az egyházak és az állam összefonódásából, a régimódi kereszténydemokráciából, azoknak fel szeretnénk hívni a figyelmét arra a lehetőségre, hogy a népszámláláson vallhatják magukat kifejezetten ateistának, felekezeten kívülinek, vagy…

Egyenesen az egyházból – Podcast indul a keresztény tabukérdésekről, közbeszédről
Egyenesen az egyházból – Podcast indul a keresztény tabukérdésekről, közbeszédről

Bárhol és bármikor letölthető, nincs se időhöz, se helyhez kötve, bekapcsolódhatsz, és köze van az iPodhoz – mi az? Ha neked is elsőnek a podcast szó jutott eszedbe, akkor jól tippeltél! Kovács Viktor ajkai és Szlaukó-Bobál Orsolya ceglédi evangélikus lelkész közös podcastjának nulladik adását…

Te iszod az italt, vagy az iszik téged? – alkoholról és kontrollról őszintén
Te iszod az italt, vagy az iszik téged? – alkoholról és kontrollról őszintén

„Muszáj résen lenni. Ne higgyük azt, hogy mindent a kezünkben tudunk tartani! Ne higgyük, hogy nyugodtan lehet játszani a tűzzel, mert elég ügyesek vagyunk, hogy elkerüljük a megperzselődést. Nemet mondani a következő pohárra nem gyávaság – hanem bölcsesség.” – vallja Hegedűs Attila soproni…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

credo.png

 

credo_evelet_1.png 




Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása