Kötőszó

Kihordani. Közben pályán maradni, helytállni. Döntést hozni. És ahhoz ragaszkodni. Minden külső nyomás ellenére. Szívósan. Rendíthetetlenül. Aztán világra hozni fájdalommal, erőn felüli kitartással. És lemondani róla… Szakonyi Noémi Veronika számos nemzetközi és hazai díjjal elismert Hat hét című filmdrámája egy tizenhét éves lánynak a többszörösen nehezített pályán történő kiemelkedésért folytatott küzdelmét mutatja be. Ingatag családi és anyagi háttér, a sport mint egyetlen kapaszkodó és egy nem kívánt terhesség… Mondd, te mit választanál?

Szerző: Kinyik Anita | Fotó: CineFest

A leányanyaság – a közgondolkodásban meglehetősen stigmatizált és sztereotipizált – témakörét nagyban árnyalja, hogy a főszereplő, Zsófi (Román Katalin) korántsem naiv kislány, hanem megdöbbentően céltudatos, határozott, határhúzó, önmagáért (és a testvéréért) és a jövőéjért felelősséget vállaló nő. Rátalált egy útra, amely számára az egyetlen kiugrási lehetőséget jelenti – egy egyébként idehaza egyáltalán nem ritka családi helyzetből (egyedülálló kétgyermekes alkoholista édesanya leányaként).

Zsófi voltaképp évek óta neveli az anyját, már rég szerepet cseréltek. Elhordozza függőségét, ha kell, gondoskodik az étel nélkül hagyott kishúgáról, bevásárol, kitakarít, lefolyóba önti a piát, szelektívbe viszi a mindig újratermelődő üvegeket, és közben edz rendületlenül. A pingpongban ő adhatja a szervát és vissza is passzolhatja a labdát – az életben nem.

Egy lakótelepen, telepi srácok és telepi lányok között játszódik a történet. Zsófi is egy szeretne lenni a sok közül, életgondoktól eltávolodva csak úgy lenni, élni, együtt lógni… De nem teheti. A szürke telepre költöző színes, villogó hullámvasút jár körbe-körbe, azon talán, ha percekre is, megélheti a meg nem adatott gondtalan gyerekkort…

A film másik szála a gyermeket örökbefogadó pár (Balsai Móni és Mészáros András) története, bár az ő drámájuk csak egy-egy snittben jelenik meg, mert Zsófi szemszögéből követjük nyomon az eseményeket. Érezhető, hogy a lány számára a nevelőszülők felé közvetítő civil szervezet képviselője (Takács Katalin) egyfajta anyafigura, megnyugtató, megbízható, – a leginkább jelenetrendezésben élen járó, addiktív szülőanyjával ellentétben – őt hívja akkor is, amikor megindul a szülés.

Az örökbefogadó nő is egyfajta anyafigura, empátiával és gondoskodással viszonyul a nála sokkal fiatalabb leendő anyához. A gyermek születése viszont értelemszerűen új fejezetet nyit mindannyiuk életében. Feszültséggel terhelt a várakozás – a gyermekágy, vagyis a hat hét letelte. Ez az az időszak ugyanis, amikor a szülőanya még meggondolhatja magát, és visszaigényelheti, azaz megtarthatja gyermekét.

A film második felétől Zsófi fizikai-lelki gyötrelmeit kísérhetjük nyomon finom, valamelyest eltávolító szűrőn keresztül, esztétikai megoldásokkal, szimbolikus utalásokkal, közelképekkel, ugyanakkor „a hivatal” mint a történet élő-érző szereplői között közvetítő szerv rideg valóságának érzékeltetésével.

Zsófi anyasága, szülése és gyermekágyi (magányos) időszaka felett nem bábáskodik senki. Egyedül ölel párnát, kisállatot, fájást magához, magában. Fájdalma, úgy tűnik, nem megosztható, nem feloldható. Illetve amikor már-már elviselhetetlennek éli meg, és addigi életének szegletkövei is megcsúszni látszanak – sokkal bizonytalanabbul, mint az eddigiekben láttuk –, lép… De van-e esély a változásra? Lehet-e egyedül, mindenféle támasz nélkül új életet kezdeni? Aki életet ad, tud-e a sajátjánál jobb életet teremteni? A semmiből világokat…

Ezeket a kérdéseket szegezi a nézőnek Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje, és arra indít minket, hogy felülbíráljuk előítéleteinket, és képesek legyünk belegondolni, beleérezni egy a sajátunknál sokkal kiszolgáltatottabb élethelyzetbe, csöndes drámába, láthatatlan történetbe, mely egy a sok közül…