Kötőszó

Grandiózus és zavarba ejtő A brutalista című, idei Golden Globe-nyertes film. A vetítőtermet elhagyva még sokáig a nézővel maradnak a látottak. Aki nem hagyja, hogy elriassza a film hossza – a kétszáztizenöt perces alkotást szünettel vetítik a mozik –, nem csalódik.

Szöveg: Csanálosi Beáta | Fotó: UIP-DUNA Film
A nagyrészt Magyarországon forgatott hollywoodi produkció többrétegű: egyrészt a vészkorszak után a tengerentúlon szerencsét próbáló magyar Tóth család szemén keresztül látjuk a negyvenes-ötvenes évek Amerikáját, másrészt László és Erzsébet szerelmi történetét is követhetjük, harmadrészt képet kapunk a művész és mecénása problematikus viszonyáról.

A főhős nagy reményekkel lép az ígéret földjére: a magyar zsidó építésznek, Tóth Lászlónak a New Yorkba érkezésével indít a film, és évtizedek múltán az életmű-kiállításával zárul, ami azt sugallhatná, hogy igazi sikertörténetet az övé. De nem is tévedhetnénk ennél nagyobbat: a férfi az amerikai álom helyett testi és lelki szenvedések árán éri csak el a megérdemelt elismertséget.

A koncentrációs tábort megjárt főhős a származása miatt kényszerült menekülésre Magyarországról, ám új, választott hazájában sem fogadják be, idegen marad. Pedig többször úgy tűnik, rámosolyog a szerencse, hiszen másokkal ellentétben őt várják Amerikában. Igaz, nem sok kell, hogy a kegyelemkenyér megkeseredjen a szájában, mert a saját bútorüzletét vezető Attila és amerikai felesége gyorsan ráunnak a szegény rokonra. Aztán feltűnik egy gazdag üzletember, hogy felkarolja a tehetséges és öntudatos építészt, de kiderül, ő is csupán az alkotás sikerének fényében akar sütkérezni, a művészt nem sokra becsüli. Mert hiába a bőkezűség és a nagy gesztusok – például segít a családegyesítésben, hogy Erzsébet és árván maradt unokahúga, Zsófia csatlakozhasson Lászlóhoz –, ha cserébe megalázást, testi és lelki terrort kell elviselni.

A mecénás ugyanis nemcsak a műalkotást, hanem a létrehozóját is a tulajdonának tekinti. Ennek legjobb példája a márványbánya sokkoló jelenete, amely ugyan inkább csak sejteti a sötétben történteket, mégis belénk ég a látvány. És a szerelmi szál sem ér boldog véget, mert bár László és Erzsébet érzelmei túlélték a háború borzalmait és az egymástól elszakítva töltött közel egy évtizedet, a két meggyötört ember a fájdalmait végül már csak narkotikummal tudja csillapítani, ami egyenes út a tragédiához.

Az erős történethez remek szereposztás is társul. Adrian Brody, Felicity Jones és Guy Pearce hiteles alakításához talán az is hozzájárult, hogy mindannyian tudják, milyen idegennek lenni Amerikában. Brody fotóművész édesanyja, Sylvia Plachy 1956-ban Budapestről vándorolt ki, Jones brit, míg Pearce ausztrál színészként vetette meg a lábát Hollywoodban.

S végül a film címéről: ez arra az építészeti stílusra utal, amelyben Tóth László a mecénás megrendelésére létrehozza a fő művét. A brutalista stílus a második világháború utáni újjáépítés idején kezdett elterjedni, jelentős alkotói többek között Le Corbusier, William Pereira vagy a magyar Breuer Marcell. Az utóbbi nem titkoltan ihletett jelentett a fiktív főszereplő megalkotásánál a rendező-forgatókönyvíró Brady Corbet számára.

Az Oscar-díjra esélyes filmnek számos magyar vonatkozása van. Amellett, hogy nagyrészt Budapesten forgatták, és a főszereplő és családja magyar menekült, a filmes stábban rengeteg honfitársunk nevét fedezhetjük fel. Több színész jutott kisebb szerephez, míg a technikai csapatból Jancsó Dávid – szintén Oscar-esélyes – vágót érdemes kiemelni. Az pedig, hogy számos magyarul elhangzó szöveget is hallhatunk, már igazi bónusz. Főleg, hogy Brody és Jones nem sajnálták az időt a gyakorlásra, így akcentus nélkül, tökéletes hangsúllyal ejtik ki a magyar szavakat.