Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hivatás a családdal szemben?!
Egy katolikus pap dilemmája

A hivatás és a magánélet szabad alakítása között sokfajta kompromisszum létezik. Azonban van egy hivatás, amely nem tesz lehetővé választást. Aki római katolikus papként köteleződik el Krisztus szolgálatában, az nem nősülhet, és nem alapíthat családot a katolikus egyházjog szerint. Vízkelety Márton és Ugrin Julianna rendezők dokumentumfilmje, A döntés (angolul: Holy Dilemma) mélyen emberi nézőpontból kíséri végig egy római katolikus pap életének egy meghatározó szakaszát, ahogyan eljut hivatásának feladásához és ahhoz, hogy felelősséget vállaljon a családjáért. A tabudöntögető alkotás a 19. Verzió Nemzetközi és Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál magyar mezőnyének nyertese lett.

Szerző: Balla Mária
pap_csalad.jpg

A film nyitóképe Polgár Róbert atyához a horvát határ menti faluba, Murakeresztúrra viszi a nézőt. Az atya éppen misét celebrál. A következő snittben azonban már a családjával ismerkedhetünk, három gyermekével és élettársával – Róbert távollétében. A gyerekek az asztal körül ülnek, és épp rajzot készítenek családjukról, miközben az egyik kislány mesél: „Anya csókot nyomott apára, pedig ő, apa egy pap.” És ennek az utolsó szónak fennhangon nyomatékot is ad. Nagyobb testvére gyengéden odasúgja: „Csendesebben.” Később többször is láthatjuk: a gyermekek úgy élnek, hogy nem mondhatnak el bármit édesapjukról, és nagyobb hangerővel apának sem szólíthatják őt nyilvános helyeken. Ezzel együtt is a szülők törekednek a meleg családi légkör megteremtésére, Róbert és társa harmóniában élnek együtt. Úgy tűnik, nincs szemrehányás, elvárás, neheztelés. Ugyanakkor az elhallgatás, a hazugság, az őrlődés, a hiány családi életük állandó tényezője.

Róbert atyának nagy távolságot kell megtennie, ha látni akarja szeretteit. A film visszatérő jelenete, ahogy autóját vezeti szolgálati helye és családja között. A távolság állandó ugyan, de az idő előrehaladtával az út egyre több áldozattal és gyötrődéssel jár.

A pap két nagy lánya viszonylag könnyebben megbirkózik az apahiánnyal, de kisfia, Palkó kötődési zavarokkal küzd. Nem meglepő, hiszen mindössze heti tizenkét órát tölthetnek együtt, Róbert csak így tudja ellátni papi hivatását. A szeparált élet folytatásának súlyos következménye – Palkó kötődési zavara – pedig elhatalmasodik. Ez az az érzelmi gyújtópont, mely az atyát döntésre készteti: most már választania kell a hivatása és a családja között. Ez nagyon nehéz számára, hiszen amellett, hogy szereti a társát és a gyermekeit, gyülekezetéhez is hűséges szeretettel ragaszkodik.

Róbert atyát a murakeresztúri hívek is szeretik és tisztelik, idősek és fiatalok egyaránt. Róbert atya táborozni viszi az ifjúságot, játszik a focicsapatban, és az egész falu életére jó hatással van, meg is becsülik a helyiek. Szemmel látható, hogy sokoldalú, tehetséges pap. Róbert azonban mégsem lehet „álompap”, mert életének egy részét letagadja, és ettől nagyon szenved. Nem beszélhet a családjáról, minden ünnepet nélkülük tölt el az egyházközségben. Elhivatottsága gyermeke látványos traumáinak megjelenéséig meggátolja Róbert atyát abban, hogy válasszon a gyülekezet és családja között.

Polgár Róbert esete nem példa nélküli. A murakeresztúriaknak több olyan papról van tudomásuk, akik vétettek a cölibátus ellen, sőt még gyereket is vállaltak. Olyan fokú természetességgel adja elő a közösség egyik tagja az erről való ismeretét, hogy az derültségre fakasztja a mozinézőket. A képmutatás így is hathat. A filmben megemlítik az egyházi elöljárók hozzáállását Róbert eltitkolt életéhez. Ők részben behunyják szemüket Róbert vallomása előtt (és után), azzal, hogy családi életének felszámolását várták tőle.

A döntés Róbert atyáé volt, élettársa sosem kérlelte, hogy hagyjon fel papi hivatásával, mert úgy gondolta, hogy az párja életéhez tartozik. A murakeresztúri hívek közül volt, aki elfogadással és megértéssel tudta kezelni az atya bejelentését arról, hogy családja van, és távozni fog az egyházközségből. Volt, aki megrendült, volt, aki dühöt és cserbenhagyást érzett. Amiben osztoztak, az a fájdalom.

Valószínűleg nem egyformán értékeli minden római katolikus hívő ezt a helyzetet. És az is valószínű, hogy egy hithez vagy valláshoz nem kötődő, avagy egy más felekezetű – aki látott már jól s kevésbé jól működő életpéldákat a papi hivatás és a családi élet összeegyeztethetőségéről – elnézőbb Róberttel, sőt talán nem is érti, miért ekkora probléma, ha egy pap házasodna. A film készítői nem részletezték különösebben a két ember egymásra találását. Annyit tudunk meg, hogy barátságukból egyszer csak szerelem lett, és kettejük szövetsége és a gyermekek érkezése természetes volt.

A katolikus egyházjogi szabályok nem megengedőek, a már felszentelt pap előtt egyetlen út marad, ha szeretne férj lenni és családi életet élni: kérnie kell a klerikusi (papi) állapotából való elbocsátást, amely eljárás az Apostoli Szentszék hatáskörébe tartozik, ez az úgynevezett laicizálódás. Hogy mennyire súlyos vétségnek tekinti a katolikus egyház a papi nőtlenség megtörését, azt jól mutatja az is, hogy bár a kánonjog szerint Róbert atya nem isteni törvényt sértett, párjával csak a hosszadalmas, évekig is elhúzódó laicizálási folyamat végén – miután már feleségül vette élettársát – járulhatnak majd szentáldozáshoz. Róbertet ugyanakkor nem törte meg a hivatásából való elbocsátás: hite szerint ő mindig Jézus papja marad – most épp polgármesteri és szülői hivatásában Murakeresztúron.

A szépen fényképezett, jó dramaturgiájú, humort sem nélkülöző dokumentumfilm azok számára is érthetően és érzelemgazdagon tárja fel a hivatását elkötelezetten szerető pap életét és a cölibátusból eredő nyomasztó dilemmáját, aki egyáltalán nem jártas az egyház életében. Egy film nem szokott egyházjogi és szervezeti változások előhangja lenni, de talán az eklézsia berkein belül is jó alapot adhat az érzékeny diskurzushoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2517991534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása