Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Egymásért nem, de egy sörért igen? – Egy lelkész a nyitásról
Egymásért nem, de egy sörért igen? – Egy lelkész a nyitásról

Az elhúzódó korlátozások miatt kézzelfoghatóvá vált az emberek türelmetlensége a közelmúltban. Vérmérséklettől, anyagi lehetőségektől, talán politikai meggyőződéstől is függően változott, hogy ki hogyan élte meg türelmetlenségét. Valaki Dominikára utazott, és posztolta a közösségi hálón, hogy ott…

Énekelj és imádkozz!
Énekelj és imádkozz!

Cantate és Rogate vasárnapjának ünnepét is átfogja mostani magazinunk két dátuma. Mennyire boldog életünk lenne, ha az ének – amely sokszor már önmagában ima – és az imádság lenne minden napunk fókuszában! Ebben a lapszámban arra is törekedtünk, hogy az aktuális hírek mellett erre a két tevékenysége…

Mi a különbség a katolikus és az evangélikus szentségek között?
Mi a különbség a katolikus és az evangélikus szentségek között?

Ha a keresztény felekezetek közötti szembetűnő és alapvető különbségeket tekintjük, akkor mindenképpen foglalkoznunk kell a szentségekkel. Azon túlmenően, hogy sokan csupán káromkodásként használják a „szentség”, illetve a „hétszentség” szavakat, nem sokan vannak tisztában azzal (még az egyházon…

Az embert nem csak kilóban mérik
Az embert nem csak kilóban mérik
Evangélikus lelkész válasza Schobert Norbinak

„Vannak ilyen hülye mondások, amit a férfiak terjesztenek, és el is hiszik. Például, hogy egy férfi 100 kilónál kezdődik. Ez hülyeség, a vágódisznó kezdődik 100 kilónál” – mondta az ismert fitneszguru, Schobert Norbert. Voltak, akik éles kritikával illették kijelentése miatt, de olyanok is, akik…

Így mentsd meg a Földet keresztényként!
Így mentsd meg a Földet keresztényként!

Hogyan hozhatunk létre igazságos és fenntartható jövőt? És hogyan tud ebbe bekapcsolódni az egyház? – ilyen és hasonló kérdésekre keresték a választ a Határaink és felelősségünk – Egyházak, klíma, társadalom és igazságosság című online beszélgetés résztvevői. A Kovász Közösség által szervezett…

El tudjuk fogadni, hogy meg kell halni? – A koronavírus kijózanító tanulsága
El tudjuk fogadni, hogy meg kell halni? – A koronavírus kijózanító tanulsága

Valami véget ér, kezdődik más talán! – szól gyönyörű reménységet adó ifjúsági énekünk. Sokszor énekeltük már ifjúsági táborokban, a Szélrózsán, tanévzáró vagy családi istentiszteleteken. De vajon végig olvastuk-e már értelemmel, figyelve a dallamot kísérő szöveget? Szerző: Pongráczné Győri Boglárka…

Az 500 éves wormsi vallástétel a filmvásznon
Az 500 éves wormsi vallástétel a filmvásznon

Ma 500 éve kezdődött a wormsi birodalmi gyűlés, amelyen 1521. április 18-án elhangzott Luther vallástétele. Ezt a pillanatot számos film bemutatja. Ezekre a jelenetekre épül az a videó, amelyet Fabiny Tamás elnök-püspök állított össze. Szerző: Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház…

Megjelent a Biblia neked fiataloknak – Tényleg ilyen kell nekik?
Megjelent a Biblia neked fiataloknak – Tényleg ilyen kell nekik?

A Biblia a világ legismertebb sikerkönyve, amelyet több milliárd ember vett már a kezébe. Manapság számos bibliaadaptáció készült, hogy a 21. század emberéhez is eljusson a Szentírás. A Harmat és a Kálvin Kiadó gondozásában frissen megjelent Biblia neked célja kifejezetten a fiatalság megszólítása.…

Hogyan készül a vasárnapi prédikáció? – Most eláruljuk!
Hogyan készül a vasárnapi prédikáció? – Most eláruljuk!

Sokan sokfélét képzelnek arról, hogy mit csinál egy lelkész, egy pap, mi a munkája. Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy vasárnap délelőtt biztosan megtalálni őt a templomban, amely évszázadok, sőt évezredek óta a papok munkájának fő helyszíne. A vasárnapi istentisztelet egyik központi…

Felnőttként vagy gyerekként jobb? - Mindent, amit a keresztségről tudni akartál!
Felnőttként vagy gyerekként jobb? - Mindent, amit a keresztségről tudni akartál!

Van, akit már újszülött vagy kisgyermek korában megkereszteltek, van, aki felnőttkorában, saját elhatározásból kéri a szentséget. Mi a közös bennük, mit jelent igazából, és miért van egyáltalán szükség a keresztségre? Ezekről beszélget ebben az adásunkban a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1617_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása