Kötőszó

Ha nyár, akkor ifitábor! Több család, több gyülekezet, több lelkész és sok fiatal jelmondata ez már évek, évtizedek óta.

Szerző: Homoki Pál

A tapasztaltabb korosztály emlékszik még a gyenesdiási konferenciákra és a fóti kántorképző intézet tanfolyamaira, amelyek a rendszerváltás előtti időszak két ikonikus és egyben megtűrten legális terepe volt a honi evangélikus ifjúság összejöveteleinek. Zajlott azonban ebben az időszakban is ifjúsági munka ezeken túl is: gyülekezeti, egyházmegyei táborok, fél- vagy éppen teljes illegalitásban, az erdő közepén sátorozva vagy egy falusi parókiaudvaron, egy-egy karizmatikus, a meghurcoltatás ellenére ifjúsági munkát vállaló lelkész vezetésével.

Aztán eljött 1990, és e tekintetben is leomlottak a falak. Gomba módra indultak – immáron szabadon – a különböző gyülekezeti táborok. Elindult a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó, és alig van ma olyan, a fiatalságát a kilencvenes és kétezres évek elején töltő hívünk, aki ne járt volna valamilyen Mevisz-táborban. Ez volt a „hőskor”. Bárka- (fogyatékossággal élő embereket közösségbe gyűjtő) és kerekesszékes táborok, vak gyerekek tábora, értelmileg akadályozott gyerekek Bóbita tábora, fúvóstábor, sporttábor, gitártábor… Kinyílt a világ ezen a területen is. Innentől a teológiára jelentkező, lelkész szakos hallgatóknak a szemeszterek közé eső nyári szünetekben öt hét ifjúságimunka-gyakorlaton kellett részt venniük – talán ez is lendületet adott mindennek. Új táborhelyszínek alakultak. Vagy egy-egy gyülekezet alakított ki magának egy távol eső helyen állandó táborozóhelyet, de nem egy alkalommal egy esperes vagy lelkes gyülekezeti felügyelő jött rá, hogy egy korábbi, már-már lebontásra ítélt parókiaépület megmenthető, ha szisztematikus, kitartó munkával létrehoznak a környezetében egy ifjúsági táborhelyszínt. Először a honvédségtől vagy éppen az egészségügyből menekített, régi, emeletes vaságyakkal felszerelve, aztán újra és újra továbbalakítva, csinosítva, egyre komfortosabbá téve.  Őrimagyarósd, Keszőhidegkút, Kismányok, Gyúró, Csákvár, Tőserdő… – nem csupán helységnevek ezek, hanem egy komplett egyházi generáció felcseperedésének helyszínei is egyben.

A „hőskort” az elmúlt évek professzionalizálódó időszaka követi. Központilag szervezett, országos táborokkal, ifjúsági munkára szakosodott munkatársakkal, Köszivel (Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület), központi, alapítványi, pályázati, önkormányzati stb. támogatásokkal. Jóval profibbak már a táborprogramok, a felszereltség, az ellátás, szinte minden, kezdve a táborhelyre való megérkezéssel. A mindennapi bibliaóra, a közös éneklés, az esténkénti leülés és egymás kezét fogva elmondott, közös imádság azonban nem változott, nem változik, nem változhat. A sportcipő és fürdőruha mellett ott van a Biblia és a Zarándokének énekeskönyv. A buborékfoci magában kevés, kell az esti elcsendesedés.

Aztán eljött az idei év, az idei nyár és a pandémia. És mint mindenben, a nyári ifjúsági táborokban is előre felmérhetetlen károkat okozott. Az országos táborok és konferenciák elővigyázatosságból nagyrészt elmaradtak, a helyi gyülekezeti táborok, a kisebb, saját közösségek azonban imádkoztak, kitartottak, kivártak és reménykedtek. Tavasszal, a vírus megjelenésekor mindenkiben megfogalmazódott a kérdés: ki tudja, mit hoz a nyár? Elvonul addigra a járvány, és a tíz, tizenöt, húsz éve minden nyáron megrendezésre kerülő, szokásos és egyben elmaradhatatlan gyülekezeti táborunkat talán mégis megtarthatjuk? És Istennek hála, a táborokat nagyrészt tényleg megrendezték. Lehet, hogy kicsit kevesebben voltak, mert a félősebb szülők nem engedték el a gyerekeiket – ahogy eddig. Külön egészségügyi igazolással felvértezve, speciális szülői felelősségnyilatkozatokat kitöltve, de 2020 nyarán az első pandémiahullám után és a sajnos nagy valószínűséggel érkező második hullám előtt, de idén is megszólaltak a gitárok, ezen a nyáron is meggyulladtak a tábor- és örömtüzek, és az ország számos pontján kicsiny, de összetartó közösségek sokaságában szólt az evangélium. A Mátra, a Vértes, a Mecsekalja mind várta nyári lakóit, mint mindig, és a lakók megérkeztek.

Nem maradt ki ez az év sem. Hálásnak kell lennünk ezért a teremtő Istennek! Azért, ami egy sokszor a helyét kereső fiatal számára különösen is fontos, a közösség élménye, a Lélek közelsége az idei táborokban is megvolt, mert találkozhattunk. Közösség egymással és közösség Jézus Krisztussal. Többhavi elzártság, magány, kezdődő depressziós tünetek után különösen is nagy szó ez. Együtt örülhettünk a közösséggel a közösségért, azért, hogy kiszabadulhattunk, hogy együtt lehettünk. 

Lehet, hogy az idei év vízválasztó ebben is. Közismert a reneszánsz jelmondata: ad fontes – vissza a forrásokhoz! A jövőt építő egyháznak az ifjúsági munkát adó forráshoz kellett idén visszatérnie, ez pedig a gyülekezeti ifjúsági nyári tábor. Szerényebb keretek, forráshiány, nem országos, globális, nagy célok, hanem „csak” tíz-húsz-harminc fiatal. Kevesebben, de együtt Krisztus nevében. Együtt gyülekezetként, együtt alapsejtként.

A forráshoz való visszatérés sikerült. Legyünk érte hálásak, merítsünk belőle erőt, és így lesz bizalmunk előretekinteni a jövőbe.