Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Böjtölni olvasással? Igen!

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját, böjtben, ebben a kiemelten fontos időszakban is.  Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

Kézdi Beáta

evelet_bojt1-11.jpg

Felkészülés

Böjt első vasárnapja e lapszámunk megjelenésének dátuma. Ehhez a keresztényként számunkra kiemelten fontos időszakhoz is próbáltunk tartalmas olvasnivalókkal szolgálni. Az igemagyarázatok mellett hadd ajánljam rögtön olvasóink figyelmébe az Élő víz rovat Böjti bújócska című írását is.

„Köszönöm” – sokszor megfeledkezünk erről a hálát kifejező szavunkról. A pszichológusok szerint… – de inkább olvassák el erről Boda Zsuzsa elgondolkodtató jegyzetét.

Egyházunk gyülekezeteit bemutató riportsorozatunk mostani állomásaként Győrt és környékét kerestük fel, bemutatjuk a Rába-parti, nemrég megújult Insula Lutheranát, és felkeressük az öttevényi leánygyülekezetet is.

Két – más-más miatt – fontos könyvet is ajánlok ezúttal. Esteledik, a nap már lemenőben címmel jelent meg a Robert Sarah bíborossal készült, a nyugati világ válságjelenségeiről szóló interjúkötet, amelyről Gáncs Péter nyugalmazott püspök írt.

A Luther Kiadó legújabb, Szerelemládikó, avagy a házasság dicsérete című könyve pedig egyaránt szól azoknak, akik épp lendülettel építik párkapcsolatukat, esküvő előtt állnak, de azoknak is, akik kissé megfogyatkoztak a hitben és a lelkesedésben. A Luther Márton házasságról szóló, tanulságos, egyúttal szórakoztató írásait összegyűjtő kötetet saját jegyzeteinkkel is kiegészíthetjük, egyénire formálhatjuk. A jegyesoktatást is kifejezetten jól kiegészítő olvasmány.

E számunkból sem maradt el Tallózó rovatunk, amelyben éppúgy szemezgettünk a rádióban elhangzott evangélikus tartalmakból, mint gyülekezeti újságokból, de az Evangélikus.hu portál és a Kötőszó evangélikus közéleti blog egy-egy írását is megtalálják olvasóink hasábjainkon.

Végül, de nem utolsósorban: az idei Oscar-díjas filmek szemléjét és értő elemzését kínáljuk – természetesen keresztény mércével.

Az újságot keressétek a Luther Kiadó / Evangélikus könyvesboltban és az evangélikus templomokban vagy fizessétek elő a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr615499724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása