Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Így látják a lelkészek az iskolai hittant és konfirmációt

A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás 2013/2014-es tanévi bevezetése után többen vagy kevesebben konfirmálnak? Mi határozza meg leginkább a konfirmandusok számát? Van-e utánpótlás, várható-e, hogy a fiatalabb generációk tagjai is megjelennek a templomba járók között? Hogyan készülnek a konfirmációra, milyen helyi szokások fűződnek az ünnepi alkalomhoz? Az Evangélikus Élet összeállításából válogattunk, melyben e kérdésekre válaszolnak gyülekezetekben szolgáló evangélikus lelkészek.

Összeállította: Horváth-Bolla Zsuzsanna, Kézdi Beáta

hannah-busing-446337-unsplash.jpg

Saját kátéból. A szívem közepe a konfirmáció. Abból, amikor én tizenkét évesen konfirmáltam, sajnos szinte semmire nem emlékszem.

Amikor lelkész lettem, megfogadtam, hogy igyekszem a gyerekek számára minden tekintetben emlékezetessé tenni ezt a szép alkalmat. De mivel tudom ezt elérni?

Sokat vagyunk együtt, így általában jó közösség alakul ki. Kizárólag nyolcadik osztályosokat konfirmálunk, és már hetedik osztályban tanítjuk őket. Igyekszünk sok közösségi, akár „ottalvós” alkalmat szervezni. Több mint harminc esztendeje ötévente visszahívjuk a jubiláló konfirmandusokat, így azok is találkoznak újra és újra, akik nem egy településen élnek. Nagyon odafigyelünk arra is, hogy maga a konfirmációs istentisztelet is emlékezetes legyen. Idén kilenc konfirmandusunk volt – négy lány és öt fiú –, öt környező település iskolájába járnak, így kifejezetten nehéz volt összehozni a konfirmációs órát. Tavaly csak négyen voltak. Az utóbbi négy évben fogyatkoztak csak meg ennyire, általában kilenc–tizenkettő között szokott lenni a létszám.

Jövőre is csak négyen lesznek. A kötelező hit- és erkölcstan a konfirmációra jelentkezésben nem hozott változást. Itt, Bobán előtte is megkonfirmáltak minden megkeresztelt gyereket, és ez most is így van. 

A konfirmációra való felkészülés két évig tart. Káté formában tanulnak, de saját szavaikkal mondják el a válaszokat. Idekerülésemkor összeállítottam egy saját kátét, amelyet egészen három évvel ezelőttig tanítottam. Akkor azonban rá kellett jönnöm, hogy egyszerűsíteni kell a tananyagon, mert képtelenek megtanulni. Ami tíz-húsz éve még játszva elsajátítható volt, az most már nem megy. Mindig ösztönzöm a gyerekeket, hogy a saját szavaikkal fogalmazzák meg a válaszokat a kérdésekre. Kevés kivétellel sikerül is. A „nagybetűs” vizsga szóbeli, de „magunk között” gyakran kérdezem ki őket írásban.

A kilencszázas esztendők húszas évei­től a vizsga Exaudi vasárnapján a főistentisztelet keretében, a konfirmációs istentisztelet pedig pünkösdhétfőn szokott lenni. A pártállam idején, mivel pünkösdhétfő nem volt ünnep, ez pünkösdvasárnapra változott, de amióta pünkösdhétfő újra ünnep, azóta ismét ezen a napon tartjuk az istentiszteletet. Körülbelül két évvel ezelőtt a vizsga átkerült az Exaudi vasárnap előtti szombatra, és mondhatom, családi körbe, mert a gyerekeket zavarta a „nagy” gyülekezet, és jóformán nem szólaltak meg, ezért a presbitérium úgy döntött, hogy családias legyen a vizsga, ahol formaruhában konfirmálnak a fiatalok.

Szinte minden évben van egy-két felnőttkeresztelő is, esetenként több. Ők olyan családok, amelyek beköltöznek a faluba. Idén virágvasárnap konfirmáltam egy fiatal édesanyát, és kereszteltem három kislányát. Nagyon szép ünnep volt.

Rostáné Piri Magda

(Bobai Evangélikus Egyházközség)

 

32-1.jpg

 

Káté nélkül, sok játékkal. A konfirmációs képzés nálunk két tanév, ősszel elkezdjük, és két tanév után pünkösdkor van konfirmáció. A tavalyin tizennyolcan voltak, idén épp új csoport indult, szintén tizennyolc résztvevővel. Előtte két dupla éven át tizenkét fős volt a két csoport, korábban valamivel kisebb, de elég változó a létszám.

A hit- és erkölcstan szerintem nem hozott változást. Ez idáig egyetlen olyan konfirmandus sem volt, akit az iskolában ismertünk meg, és a hitoktatást követően eljött volna konfirmálkodni, pedig hívogatjuk őket. A növekvő létszám inkább abból fakad, hogy öt-hét évvel ezelőtt rengeteg ovis és kisiskolás gyülekezeti hittanosunk volt, és ők most érnek konfirmandussá. A hit- és erkölcstan következtében viszont leapadt a hatalmas ovis-kisiskolás csoport.

A felkészüléshez a Tanuló közösségben című könyvet [Tanuló közösségben – A konfirmációi oktatás kézikönyve, Luther Kiadó, 2008 – A szerk.] használom. Az ebben szereplő témákat vesszük végig nagy alapossággal, sok játékkal, beszélgetéssel. Kiegészítjük a reformáció, a templom, az énekeskönyv témákkal. A Tízparancsolatot, a szeretetparancsot, a missziói parancsot mindenki megtanulja, és néhány általános összefoglaló kérdést – például a szentségekről – bárkinek feltehetek a vizsgán. Ezenfelül saját témát választanak a tanultak közül, és abból felelnek. Kátét nem tanulunk.

A vizsga szombat délután van, pünkösdvasárnap pedig az ünnepi úrvacsorás istentisztelet. Külön erre varratott, bokáig érő fehér ruhát viselnek. Felnőttkonfirmáció két-három volt ebben a tanévben, ez átlagos számnak tekinthető. Ezt sokszor húsvéthajnalban tartjuk. Tíz éve én viszem a konfirmációt Budahegyvidéken, és nagyon szeretem, sok energiát fektetek bele.

Keczkó Szilvia

(Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség)

32-2.jpg

 

Inkább beszámoló. Nálunk idén hat konfirmandus van, tizenkét évesek. Tavaly ugyanennyien voltak, a korábbi években többen, és már tudjuk, hogy jövőre is többen lesznek. 2020-ban tíz-tizenkét gyerekkel tervezünk. A vizsga nálunk külön zajlik, inkább beszámolónak nevezem, beszélgetésből, rejtvénymegoldás átbeszéléséből áll.

Május közepén volt a konfirmáció, a konfirmandusok fehér ruhát, albát viseltek. Ez ügyben megoszlik a vélemény, mert van, aki szereti, van, aki nagyon nem. Felnőtt konfirmandusaink is vannak, velük ősztől a három lelkész közösen foglalkozik majd.

Blázy Árpádné

(Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség)

Szabad beszélgetés a legfontosabb témákról. Idén tizenegy fiatal készül a konfirmációra. Velük lesz egy fiatal felnőtt tizenkettedikként. Tavaly egy kis létszámú csoport konfirmálkozott. Néhányan az idei jelentkezők közül is kor szerint bekerülhettek volna a tavaly induló csoportba. A változó létszámban az is szerepet játszik, hogy két megszólított fiatal a jövőre induló csoportot tartotta kedvezőbbnek a nyolcadik osztályos felvételijük miatt.

A kötelező hit- és erkölcstan kismértékben hozott változást, bár továbbra is nagyobb szerepe van a testvérek és a barátok vonzerejének. A fasori konfirmandus fiatalok némelyike a gimnáziumi kapcsolópont miatt választja gyülekezetünket, jellemzően azok, akiknek nincsenek élő kapcsolatai felmenőik egykori anyagyülekezetével. Olyan is előfordul, hogy valaki a konfirmációra jelentkezés idején dönt arról is, hogy megkeresztelkedjen.

A konfirmációi felkészítő foglalkozások szeptember végétől pünkösdig tartanak. Idén először döntöttünk úgy, hogy a heti rendszeres másfél órás alkalmak helyett havonta kétszer egy egész délutánt töltünk együtt, ami négyórás foglalkozást jelent. Ez segít abban, hogy a közösségépítést és a személyes bevonódást segítő feladatok, helyzetgyakorlatok is bekerüljenek a tananyagba.

Írásos dolgozatban kérjük számon a legalapvetőbb tudást, ennek sikeressége feltétele a szóbeli vizsgára bocsátásnak. Jellemző, hogy a gyerekek kötött szövegeket nehezebben adnak vissza szóban. Ha a legfontosabb témák között eligazodva a lelkület és az egyéni érzékenység is érdekes, úgy a kérdésekről szívesebben fejtik ki a véleményüket. Így a szóbeli vizsga sokkal inkább szabad beszélgetés a legfontosabb témákról. A tananyagban az elmúlt évek során helyet kapott nálunk a svéd evangélikus háttérből elterjedt Élet gyöngyei karkötő használata is. [Az említett gyöngyfüzér Martin Lönnebo svéd evangélikus püspöknek a keresztény hit vonatkozásában sokrétű jelentéstartalmat hordozó „találmánya”. – A szerk.]

A Fasorban évek óta pünkösd ünnepéhez kapcsolódik a konfirmáció. Az azt megelőző szombaton tartjuk a vizsgabeszélgetést a gyülekezeti teremben, ahol csoportfoglalkozások is folytak. Néhány éve már az egységes fehér ruha viselését ajánljuk és kérjük, így az ünnepi megjelenés nem jelent felesleges anyagi terhet a szülőknek.

A felnőtt konfirmandusok várható száma idén három-négy fő. Egyikőjüket húsvéthajnali liturgia keretében kereszteltük meg, ekkor volt a konfirmációja is. Van, aki úgy készül a konfirmációra, hogy keresztsége is összekapcsolódik hitvallástételével. Van, aki más keresztény felekezet tagjaként gyakorolta gyermekként a hitét, majd felnőtt fejjel döntött az áttérés és a konfirmáció mellett. Ezt minden esetben csak alapos indokolás mellett, rendszeres istentiszteletre járás, azaz megérlelt döntés meghozatala esetén támogatjuk szívesen.

Aradi György

(Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség)

Nem voltunk még ennyien. Idén tizenegy konfirmandusunk van, nem is tudom, volt-e Esztergomban valaha is ennyi. A kötelező hit- és erkölcstanoktatás miatt érezhetően szorosabb a kapcsolat a gyermekekkel, családokkal. Egyéni válaszadásra bátorítom őket a feleletkor, de kidolgozott témák is vannak, amelyekhez az idén szeretnénk vetített képes előadást tartani, azaz a témához kapcsolódó képeket, szimbólumokat is kivetíteni a számukra.

A konfirmáció pünkösdkor szokott lenni, és ebben az évben is erre készülünk. Ezt megelőzően május 16-án Súrra utaztunk a konfirmáció előtti közös lelki felkészülésre.

Kötelező viseletünk a hófehér alba, és ettől sem a gyermekek, sem a szülők nem riadnak vissza, ezt használjuk. Idén lesz felnőttkonfirmációnk is, folyamatban van két felnőtt felkészítése is.

Klimentné Ferenczy Andrea

(Esztergomi Evangélikus Egyházközség)

Az iskolai hittan hatása.

Óbudán május 26-án volt a konfirmáció. Idén nyolc fiatal tett bizonyságot, tavaly hét. A hit- és erkölcstan­oktatás bevezetése óta évente van nálunk konfirmáció. A gyerekek fele pedig épp az iskolai oktatásnak köszönhető. Előtte két-három évente tartottunk csak konfirmációt.

Lehet, furcsán hangzik, de a fehér ruha függ a fiúk magasságától. Idén azt használjuk, mert passzol, és a gyerekek nem érezhetik magukat kellemetlenül benne. Felnőttkonfirmáció évente egy-kettő van a gyülekezetünkben. Nagy áldásnak tartom a felkészítésüket. Az éves konfirmáció időpontja mindig a felkészítés szintjétől függ. Az oktatás havonta egy hétvégén folyik. Az anyag egyéni, de a vizsga hagyományos, szóbeli.

Jakab Béla

(Óbudai Evangélikus Egyházközség)

 

35-1.jpg

 

Érettebb fiatalokkal. Idén hatvanöt konfirmandusunk volt, tavaly hatvanegy. Változást nálunk valójában az hozott, hogy tizenkettőről tizennégyre emeltük a konfirmációi életkort. Ez elég jelentős létszámcsökkenéssel járt, viszont jóval érettebbek lettek a gyerekek, sokkal inkább meg lehet beszélni velük az anyagot, és kevésbé bifláznak. Nem bántuk meg a váltást. A vizsga írásban történik. Előtte elvisszük őket egy hétvégés konfirmandustáborba, idén Bonyhádra utaztunk, korábban Fótra.

A konfirmáció mindig a húsvéthoz kötődik. Most fehérvasárnap volt, vagyis ez az ősi hagyományos időpontja az ünnepnek Kiskőrösön. Már vagy húsz éve egyforma fehér ruhát kapnak mind a fiúk, mind a lányok. A lányok hajába kis virág kerül. A finn testvérgyülekezetünkből kaptunk egy öltözéket, azt másoltuk le.

Felnőttkonfirmáció minden évben van, több is, de ez nem kötődik a hagyományos konfirmációhoz, mert ezek a megkeresztelkedő felnőttek általában az esküvő révén kerülnek kapcsolatba a gyülekezettel. Így őket felkészítésük után megkereszteljük, és ezt egybekötjük a konfirmációval.

Lupták György

(Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség)

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr214888414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása