Dr. Marcelo Gleiser, a Dartmouth Főiskola elméleti fizikusa nyerte idén az 1972-ben John Templeton (1912–2008) presbiteriánus üzletember által alapított Templeton-díjat, melyet kiemelkedő vallási és spirituális eredményekért ítél oda a jogutód alapítvány Londonban. (Két magyar származású neves személyiség is részesült korábban a megtisztelő elismerésben: Jáki Szaniszló és Sternberg Zsigmond.) Glesier az első latin-amerikai díjazott. A jeles alkalomból a Scientific American portálnak adott hosszabb interjújában vallott a tudománnyal kapcsolatos nézeteiről is, melyek közül néhány megállapítását mindenképpen érdemes fontolóra vennünk.
Fordította: Kövesdi Miklós
„Számomra a tudomány arra ad módot, hogy kapcsolatba kerüljek a létezés misztériumával. A létezés misztériuma azóta foglalkoztatja az embert, amióta felmerült benne a kérdés: Kik vagyunk, és honnan jöttünk? Tehát – bár most már a tudomány is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel – maguk a kérdések jóval öregebbek a tudománynál.”
Gleiser az interjúban azt is kifejti, hogy véleménye szerint az ateizmus ellentétes a tudománnyal.
„Mi is az ateizmus? – teszi fel a kérdést. – (…) Egy kategorikus állítás, amely a hitetlenségben való hitet fejezi ki. »Nem hiszek, bár nincs bizonyítékom sem mellette, sem ellene, egyszerűen nem hiszek.« Pont. Ez egy kinyilatkoztatás.”
Gleiser szerint a bizonyíték nemléte nem bizonyíték a nemlétre. Az agnosztikusok azt mondják, nincs bizonyítékuk Isten (vagy bármiféle istenség) létezésére, de sosem ragadtatnák magukat megmásíthatatlan kijelentésekre valamiről, amiről nem tudnak semmit.
Bár hisz a tudományban, elveti a szcientizmust, amely azt hirdeti, hogy a tudomány képes megoldani minden problémát. Az esetek jelentős részében az emberek rosszul használják a tudományt, mert nem is értik a mibenlétét. Gleiser neheztel az olyan tudósokra, mint például Stephen Hawking vagy Lawrence Krauss, akik azt hirdették, hogy megoldottuk a származásunk titkát, vagy hogy a húrelmélet választ ad mindenre.
Az elméleti fizikus így nyilatkozik továbbá az ember és a Föld különleges szerepéről is:
„Lehetséges, hogy vannak odakint mások, ki tudja – mi mindenesetre számolunk a lehetőséggel –, de most csak annyit tudunk, hogy itt ez a világ, és itt vagyunk mi, ezek a csodálatos, molekuláris gépezetek, akik képesek az öntudatra, és ez rendkívül különlegessé tesz minket. Azt pedig tényszerűen tudjuk, hogy emberek nincsenek rajtunk kívül az univerzumban; élhetnek valahol humanoidok, de mi ennek az egyetlen bolygó történetének egyedülálló produktumai vagyunk. (…) Épp ezért morális kötelességünk megóvni azt, amink van, mert ami a Földön van, az egyszeri és megismételhetetlen, és praktikus oldalról nézve egyelőre egyedül vagyunk, nem számíthatunk másokra. Egy különleges faj vagyunk egy különleges bolygón, amely – velünk vagy nélkülünk – ugyanúgy fog forogni tovább.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
