Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Az áru csábít, nem a csomagolás
Hulladékmentesen vásárlás a Ne pazarolj boltban

Földünk óceánjaiba naponta egy teherautónyi műanyagszemét kerül, és ez az évente nyolc-kilencmillió tonna az áramlások következtében óriási méretű, hullámzó szemétszigetekké áll össze. A Csendes-óceán északi térségében úszó legnagyobb szemétsziget kiterjedése Magyarország területének a tizenötszöröse. Nem fölösleges törekvés tehát megálljt parancsolni a műanyag csomagolóanyagok felhasználásának. Már nemcsak határainkon túl, hanem idehaza is vannak, akik tesznek is ennek érdekében. Meglátogattuk a Budapest II. kerületében október 24-én nyílt Ne pazarolj üzletet.

Szerző: Harmati Dóra

ne_pazarolj-113.jpg

Hatalmas az érdeklődés a csomagolásmentes bolt iránt; az októberi nyitás óta máris számos követője van a közösségi oldalakon, alapítóit, Magyar-Hikisch Ágit, a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet tagját és Nemes Réka társtulajdonost pedig egymás után keresik fel az újságírók. A fényes és tágas, nagy belmagasságú üzlethelyiség a Bem térhez közel, a Fő utcában található. És valóban megérdemli a figyelmet.

Mérlegelő vásárló

A boltba belépve egyszerű fa- és üvegtárolókat találunk. Minden letisztult, és frissességet sugall, a rengeteg színes műanyag csomagolás helyett maga a termék és annak a minősége az egyetlen, ami vásárlásra csábíthatja a vevőt.

Magyar-Hikisch Ági, az ötletgazda és az egyik tulajdonos enged be a reggeli nyitás forgatagában, és mutatja meg az üzletet. A vásárlás menete igen egyszerű: saját tárolóedényünkbe mérhetjük ki magunknak a lisztet, a fűszereket, a tésztát, a magvakat, aszalványokat. Első lépésként a bejáratnál található mérlegre helyezzük a hozott edényt vagy szatyrot, amelyet aztán a gép vonalkóddal lát el, de fel is írhatjuk az üvegre annak súlyát, így is minimalizálva a keletkező szemetet. Ezután nincs más dolgunk, csak vásárolni, a pénztárnál pedig lemérik nekünk az áruk végső súlyát.

A kapható termékek választéka széles, és folyamatosan bővül, a tulajdonosok igyekeznek minden igényt kielégíteni. Az alapvető élelmiszereken túl találhatunk például bambusz fogkefét, textil zsebkendőt, de növényi alapanyagú tisztítószereket is vásárolhatunk, szintén csomagolásmentesen. A tulajdonosok kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy szezonális zöldségeket és gyümölcsöket áruljanak, és lehetőség szerint magyar termékeket forgalmazzanak. Utóbbi nagyobb kihívásnak bizonyul, mivel kisebb piacon válogathatnak, és a feltételeik is nagyon szigorúak, mivel a csomagolás mellett a termékek összetevőit is figyelembe veszik.

A vásárlóközönség gondosan figyeli az áruk származási helyét, szállítását, összetevőit, vannak, akik arra is rákérdeznek, hogy milyen csomagolásban érkeznek a termékek a boltba.

ne_pazarolj-136.jpg

Vár a babasarok

Mindezeken felül a bolt egyben kávézóként is szolgál, a felső emeleten nyugodtan megpihenhetünk egy finom péksütemény és csomagolásmentes szálas tea társaságában. Anyukáknak is ideális, hiszen hatalmas játszósarok várja a kicsiket – ez a két alapítónak, akik maguk is fiatal anyukák, külön kívánsága volt.

„Szerintem ez Budapesten hiánycikk. Én gyerekkel nagyon kevés helyre tudok menni, ahol őt le is tudom rakni, és nyugodtan tudok kávézni. A kismamák visszajelzése is az, hogy kevés ilyen hely van, és ott is nagyon pici a gyereksarok, vagy nagyon rosszak a játékok”

– indokolja a baba-mama barát környezet szükségességét Ági, aki már a gyülekezeti baba-mama klubot is meghívta a boltba.

Az üzlet ihletője többek között Hanna volt, Ági másfél éves kislánya. Születésével Ági fokozatosan kezdett el figyelni nemcsak az ételek, hanem a gyermekkel érintkező kozmetikumok minőségére is. „Mielőtt megszületett Hanna, csináltam neki popsikrémet, hogy ne a kőolaj-származékos bolti krémeket kelljen használnia. Akkor még nem figyeltem a műanyagra, nem tudtam, mekkora problémát jelent. Csak arra figyeltem, hogy amivel érintkezünk, amit megeszünk, az biztonságosabb helyről jöjjön.”

Blogtól boltig

Kisebbik öccse hatására Ági megismerkedett a hulladékmentes életmód külföldi honlapjaival, illetve a mögöttük állókkal. Így találkozott először a csomagolásmentes üzletek gondolatával, de ekkor még nem tudta elképzelni, hogy rövid időn belül saját vállalkozása lesz. „A férjem tanácsára elkezdtem blogot írni arról, hogyan kezdünk el a nagyvárosban, gyerekkel, kutyával a »zero waste« [hulladékmentes] életmód irányába elindulni – ecseteli Ági a kezdeteket. – Az volt a problémám, hogy nem tudok egy helyen megvenni mindent, hanem több helyre kell mennem ahhoz, hogy csomagolásmentesen, műanyagmentesen, a saját dobozaimba tudjak vásárolni. Ezen kezdtem el gondolkodni: hogyan lehetne erre megoldást találni? Miért is ne kezdhetnék hasonlóba?”

Első gondolata Ágit gyerekkori barátnőjéhez, Nemes Rékához vezette, akivel már kiscserkészkoruk óta ismerték egymást, így a barátságon kívül a természet szeretete és tisztelete is összekötötte őket. A két anyuka hamar belevágott a megvalósításba, és fél év leforgása alatt megnyitották az üzletet.

A képre kattintva több képet is megtekinthetsz a boltról.

Saját kulacs, szódavíz

Bár elsőre elképzelhetetlennek hangzik, hogy a mai körülmények között szemétmentes életet éljen valaki, elindulni ebbe az irányba korántsem lehetetlen. Ági azt javasolja a „kezdőknek”, hogy elsőre apró lépéseket tegyenek.

„Első lépésnek jó lehet, ha van saját kulacsod, amiben viszel magadnak innivalót, így nem kell útközben PET-palackos üdítőket venned. Illetve ha csapvizet vagy szódát iszol, akkor szintén elkerülheted a PET-palackokat. Aztán a következő lépés lehet, hogy viszel magaddal vászonzsákot, és abba kéred a pékárut, zöldséget, gyümölcsöt.”

Bár a papírcsomagolás sem rossz megoldás, hiszen jobban lebomlik, mint a műanyag, de ha krémes, zsíros lesz a benne tárolt süteménytől, akkor már nem lehet újrahasznosítani.

Sokan félnek a bolti eladók reakcióitól, a saját szatyor használata nejlon helyett elsőre sokaknak furcsa lehet, de Ági szerint ha nyitottan és kedvesen beszélünk róla, akkor sokkal megértőbben reagálnak az emberek.

A karácsony is jó teszt lehet azoknak, akik szeretnék elkezdeni a szemétmentes életet. Ági és családja például törekszik arra, hogy ne fölösleges tárgyi ajándékokkal lepjék meg egymást, hanem inkább élményekkel, amelyek örök emlékként maradnak meg. Ha mindenképpen tárgyat szeretnénk ajándékozni, akkor jó taktika, ha sálba, zsebkendőbe, konyharuhába csomagoljuk, így maga a csomagolás is ajándék lehet.

Szokások változóban

Nem véletlenül lett kávézó és bolt egyszerre a Ne pazarolj. A tulajdonosok szerettek volna közösséget teremteni, ahol a háziasszonyok, apukák, fiatalok, idősek, egyszóval minden korosztály együtt gondolkodhat a környezetvédelemről, trükköket és praktikákat oszthatnak meg, és inspirálják egymást.

Ági a végzettsége szerint rendezvényszervező is, így örömmel tervezi a különféle kerekasztal-beszélgetéseket, szemléletformáló workshopokat, baba-mama klubokat. „A távlati célunk az, hogy olyan programokat tartsunk, amelyek felkeltik az érdeklődést, és megmutatják, hogy ez nem pluszidő, pluszenergia, hanem le tudja egyszerűsíteni az életedet.”

Természetesen még a leggondosabbakkal, legelőrelátóbbakkal is megesik, hogy gyorsan venniük kell egy doboz tejet. A Ne pazarolj bolt célja azonban az, hogy a szemléletváltás úttörője legyen, lehetőleg egyre több hasonló üzlet nyíljon, és éppolyan természetes legyen az ilyenekbe betérni, mint ma a szokványos boltokba.

A nyitottság már érződik a társadalmon. Magyar-Hikisch Ági tisztában van vele, hogy egyre nagyobb az igény a hasonló kezdeményezésekre, ellenkező esetben az üzletet sem indította volna el. „Nem kezdtem volna bele, ha nem érezném úgy, hogy nyitnának efelé az emberek, mert ez mégiscsak egy üzlet, fenn kell tartania magát. De úgy gondolom, egyre többen veszik észre, hogy változtatni kell a szokásainkon.”

Biztató jel az is, hogy mind több rendelet szabályozza világszerte a műanyag zacskók és szívószálak használatát, mivel ezek az egyszer használatos tárgyak végzik a leggyorsabban a szemétben.

A tudatos vásárlás terjedése biztató a bolygó és az emberiség számára. Mindannyiunk kis lépéseivel talán szebb – de mindenképpen kevesebb műanyagszeméttel terhelt – jövőt hagyhatunk a következő generációkra.

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2018. december 16-ai lapszámában jelent meg. Fotók: Magyari Márton.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8514521376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása