Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„Nem megyek ki veled az utcára, ha kendő van rajtad” – Muszlim nők Magyarországon
Interjú Barna Orsolya kulturális antropológussal  

Azok a muszlim nők válnak láthatóvá, akik kendőt hordanak. A kendő pedig kicsit olyan, mint egy elektrosztatikus tárgy, ami magába gyűjti az összes feszültséget, ami a muszlimok kapcsán jelen van egy társadalomban" – mondja Barna Orsolya képzőművész és kulturális antropológus, iszlámkutató, aki rendszeresen részt vesz egy kisebb budapesti muszlim női közösség alkalmain. Találkozásunk során a magyar muszlimok helyzetéről, társadalmi előítéletekről, iszlám és kereszténység viszonyáról beszélgettünk.

Szerző: Slezák Bence evangélikus teológushallgató 

ali-hegazy-522468-unsplash.jpg

Mióta és miért foglalkozol iszlámkutatással?

Amikor festő szakos voltam, az egyik alkotótársammal budapesti török éttermek dekorációit néztük végig, és azokat a képeket gyűjtöttük össze, amiket az éttermek használnak, hogy orientális hangulatot teremtsenek. Ekkor találkoztam a fogalommal: orientalizmus, ami azért is érdekes, mert nagyon meghatározza az iszlámról való gondolkodást itt, Európában, és hogy hogyan használták a nyugatiasság és az európaiság megalkotására. Például hogy milyen szerepe volt a magyar nemzeti öntudat megteremtésében – elég, ha az Egri Csillagokra gondolunk. Sokszor egy csoport identitásának kialakítása során az egyik leghatásosabb stratégia meghatározni azt, hogy kik nem vagyunk.

Amikor jelentkeztem az antropológia szakra, az volt a tervem, hogy erről csinálok egy kutatást. Ekkor török éttermesekkel találkoztam, és az egyik interjún ott volt az étterem-tulajdonos – magyar – felesége, akiről kiderült, hogy még egyedülállóként, a házasságuk előtt vette fel az iszlám vallást. Ő segíteni akart nekem, így elküldött a közösségbe – ahova a mai napig járok –, mondván ott találok más nőket is, akiknek török éttermes férjük van. Ahogy jártam ebbe a körbe, egyre jobban érdekelt az ő világuk, és rájöttem, hogy mennyire fontos ez a téma Magyarországon, Európában, sőt az egész világon. Lassan három éve foglalkozom az iszlámmal.

Az általad látogatott körben milyen arányban vannak a betért és a született muszlimok? 

Mindenki betért. De ha ezeknek a nőknek gyermeke születik, azt nyilván az iszlám szerint szeretnék nevelni. Érdekes, hogyan alakul majd az identitásuk azoknak, akiket az anyjuk magyar muszlimként nevel a születésüktől fogva.

Hogyan zajlanak ezek az alkalmak?

A találkozókat, a Korán-olvasásokat és -magyarázatokat, vacsorákat és egyéb alkalmakat az egyikük lakásában tartják. A tulajdonos huszonévesen vette fel a vallást, és hozzá hasonló korú, szintén magyar, betért muszlim lányokkal közösen béreltek egy lakást eredetileg, de az idők során a többiek elköltöztek vidékre vagy külföldre. Nehéz elképzelni, hogy átvegye valaki ennek a közösségnek a szervezését, mivel az ő tudása nagyon széles körű, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy képezze magát, Törökországban Korán-iskolába járjon, hogy arabul tanítsa a lányokat, és hogy ezeket az előadásokat rendszeresen tartsa. De fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy formális közösség, mindenki a saját belátása és lehetőségei szerint veheti ki a részét, nincsen „vezető”. Az iszlámban egyébként sincsen központi vezető vagy szervezeti hierarchia, hanem vannak olyan, vallási dolgokban magasan kvalifikált személyek, akiknek számít a szava – de nincsen egyházi szerepe. Egy teljesen más struktúra, mint amit mi egyházként ismerünk. Ez pedig egy nagyon kicsi, bensőséges kör, ahova nem járnak férfiak, és egy nagyobb eseményen sincsen több húsz embernél. Van, amikor hárman ülünk ott. Változó, ki mikor ér rá eljönni, mert mindenki dolgozik, gyereket nevel, vagy éppen elutazott valahová.

 Miután bekerültél ebbe a körbe, mi volt a legérdekesebb számodra?

Például amikor jött egy török nő, aki nem beszélt egy szót sem magyarul, és ő is végigülte az előadást, mert az iszlámban úgy gondolják, hogy ha valahol összeülnek az emberek Allahra emlékezni, akkor angyalok gyűlnek köréjük, és a hely megtelik áldással. És ezt a jutalmat akkor is megkaphatod, ha egy kukkot sem értettél, csak ott ültél. Sőt akkor is megkapod, ha valójában végig a telefonodat nyomogattad! Nyilván nem olyan jutalmat kapsz érte, mintha teljes, tiszta szívedből odafigyeltél volna, de magáért a részvételért is „jár a kredit.” És emiatt az iszlámhoz köthető spiritualitásnak is egészen más a koncepciója szerintem, mint amit mondjuk a kereszténységhez kapcsolunk. Van a fejünkben egy kép arról, hogy milyen is lehet a transzcendens élmény, mit is jelent akár egy közös áhítat, ami ebben az esetben nagyon sok embernek a várakozását megcáfolná, mert nagyon hétköznapinak is tűnhet. Volt, aki a telefonját nyomkodta, míg más könnyezett a meghatottságtól, mert éppen annyira megérintette az a dolog, amiről szó volt. Nagyon sokféleképpen lehet részt venni ugyanabban, és itt sokféle hátterű ember gyűlik össze. De ezt mindenki teljesen elfogadja. Ilyen szempontból szerintem egy elképesztően toleráns kis közösségről van szó. Még engem is elviselnek. 

barnaorsi.jpgBarna Orsi

Milyen fogadtatásban részesül a kutatásod ebben a csoportban és a nem muszlim közösségekben?

Egyelőre nem sokban, mivel amióta megírtam a szakdolgozatomat, nem volt arra időm, hogy átdolgozzam publikációformátumba. A szakdolgozat egy külön „műfaj”, egy adott közönségnek íródik. Nem biztos, hogy érdemes úgy, ahogy van, kiadni. Valószínűleg tavaszra lesz kész. Ezenkívül most épp fordítok egy tanulmányt, ami magyarul még nem jelent meg, pedig az iszlám antropológiájának egyik nagyon fontos szövege. A közösségben elsősorban abból a szempontból van visszhangja a kutatásnak, hogy sokszor számukra is érdekes, végig kell gondolniuk, hogy mi is történt velük, és meg kell próbálniuk elmesélni, amire a legtöbben szívesen vállalkoznak. Ezeken az újrameséléseken keresztül pedig újraélhetik, esetleg újraértelmezhetik a saját történetüket. És persze érdekes magadat egy új szemszögből látni, ami sokszor mást emel ki, más összefüggéseket ragad meg.

 Milyen muszlim nőnek lenni ma Magyarországon?

Muszlim nőnek lenni Magyarországon nem valami népszerű dolog. De nem gondolom, hogy akikkel én együtt dolgozom és együtt gondolkozom, ne tudnák képviselni magukat. Egyáltalán nem arról van szó, hogy ők ilyen házba bezárt, magyarul nem beszélő, önálló keresettel nem rendelkező, tulajdonképpen láthatatlan nők lennének, hanem dolgozó, egyetemet végzett vagy épp tanuló, emancipált nők különböző társadalmi szerepekben. Másrészt mégis van egy mediátorszerepem: én vagyok az, aki tud úgy erről a témáról beszélni, hogy nincsen kitéve a személyes támadásoknak. 

Nem éri őket hátrányos megkülönböztetés?

Muszlimnak lenni és vállalni azt, hogy muszlim leszel – ehhez nagy bátorság kell. Nem csak azért, mert rendszeresen megszólnak az utcán. Ha valaki farmerban és pulóverben sétál az utcán, az lehet, hogy muszlim nő, de lehet, hogy nem. Viszont vannak olyan nők, akik fölveszik a kendőt, és követik az előírt öltözködési kultúrát.

Azok a muszlim nők válnak láthatóvá, akik kendőt hordanak. A kendő pedig kicsit olyan, mint egy elektrosztatikus tárgy, ami magába gyűjti az összes feszültséget, ami a muszlimok kapcsán jelen van a társadalomban.

Ez hasonlóan működik minden olyan tárggyal, ami egy csoport identitását szimbolikusan megjeleníti, mint például egy zászló, legyen szó zászlóvitelről vagy -égetésről. Vannak, akik azért nem veszik fel a kendőt, mert nem akarják kitenni magukat ennek a feszültségnek. Magyarországon a „migráns retorikának” köszönhetően néha teljesen összemosódik a bevándorlás, a terrorizmus és az iszlám kérdése, és ez érezhető hatással van az emberek viselkedésére, ahogyan egy kendős nőre reagálnak a villamoson. Szinte mindenkinek van olyan tapasztalata, hogy beszélni kezdenek hozzá, hogy menjen vissza oda, ahonnan jött, azt feltételezve, úgysem érti, és nagyon meghökkennek, amikor magyarul válaszol.

A másik dolog, hogy muszlimnak lenni itthon nem könnyű a családban sem. Gyakran nem olyan reakciót kapnak, hogy „drágám, örülök, hogy megtaláltad az utad az életben”, hanem sokkal inkább, hogy „hogy tehetted ezt velünk?”, „miért követed a terroristák vallását?”, vagy „miért nem tudsz te csak úgy magadban hinni?” Sokan azt gondolják, hogy te valami szellemi deficit folytán lettél muszlim, hogy átmosták az agyadat, becsaptak, vagy szerelmes lettél egy muszlim férfiba, akiért mindent megteszel – ezzel pedig azt feltételezik, hogy feladtad az autonómiádat, az önálló ítéletalkotási képességed, végső soron önmagadat. Van, ahol tányértöréssel és kitagadással fenyegetőznek, van, ahol egyszerűen csak azt mondják, hogy „én nem megyek ki veled az utcára, ha kendő van rajtad, mit fognak beszélni a szomszédok?” Persze akad olyan is, aki abszolút tolerálja. Van, aki felvállalja a családja előtt, van, aki nem. Általában a testvérek „megbocsátóbbak”, mint a szülők. Van a muszlim nők között olyan, aki egyszerűen azt mondja otthon, mikor éppen disznót csinálnak, hogy gyomorrontást kapott, és ezért nem eszik belőle. Idővel azért a legtöbb családban lehiggadnak a kedélyek, és tudomásul veszik, hogy ez nem csak egy átmeneti hóbort.

Hogyan fogadják ezt a jelenlegi diszkriminatív politikai helyzetet?

Fontos megérteni, hogy ez a közösség mit csinál együtt, ezáltal érthetővé válik, hogy a politika és a migráció nem igazán kerülnek szóba. Az, hogy ki mit képvisel személy szerint, nem olyan, hogy leülnek, és azt megvitatják. A szervező hetente kétszer tart előadást a lakásán, ahova megérkezünk, beülünk a nappaliba egy körbe, ő leül a szokásos fotelébe, az elején elmond egy fohászt, aztán egy órán keresztül magyaráz egy Korán-szúrát. Ha valakinek kérdése van, megvitatjuk, utána pedig leteszünk a földre egy hatalmas, aranyszínű viaszosvásznat, és vacsorázunk – közben pedig mindenféle baráti témáról beszélgetünk. Ez a hely sokkal inkább egy meghitt, befogadó, baráti közösség, akik talán örülnek is, hogy kikapcsolódhatnak másfél órára abból, ami „odakint” zajlik.

A különböző vélt, illetve valós erőszakos elemek mennyire képezik a vallás részét?

Van egy mondat a Koránban: Nincs erőszak a vallásban. Erre nagyon gyakran hivatkoznak, például akkor is, amikor arról beszélnek, hogy kötelezheti-e valaki a nőt arra, hogy kendőt viseljen. Valójában ez alapján nem kellene senkire ráerőltetni semmit, amit nem akar – mindenki magáért felelős. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nagyon egyértelmű szabályok, de vallási tekintetben mindenki elsősorban a saját lelkiismeretét kell, hogy kövesse, és azért kell vállalnia a felelősséget – itt és a túlvilágon. Nagyon sok minden van a Koránban, amit szeretnek idézni például arra hivatkozva, hogy bele van kódolva a terrorizmus, vagy arra buzdítja a hívőket, hogy hitetlenek életét elvenni helyénvaló. De a Koránban is benne van, hogy ölni a legnagyobb bűn. Sokat foglalkoznak azzal a vallástudósok, hogy hogyan lehet értelmezni a Koránt a történelmi kontextus függvényében. Több csatában is kap Mohamed kinyilatkoztatást, ami nyilván igen fontos, hogyha éppen az egyébként túlerőben lévő ellenséggel szemben áll, és tulajdonképpen az iszlám megmaradása a tét. Ezek a nagyon harcias és nagyon retorikus részek a kinyilatkoztatásból nyilván abban a helyzetben iránymutatást nyújtottak a közösség számára, amiből erőt és bátorságot meríthettek, aztán a vallástudósok évezredeken keresztül vitatkozhatnak róluk.

A Korán is úgy működik, mint bármilyen más szöveg a világon: van egy betű szerinti olvasata, amit aztán muszáj értelmezni, és azt is muszáj ehhez hozzáfűzni, hogy a betű szerinti olvasata sem olyan egyértelmű, egy fordítás pedig végképp egy értelmezés értelmezésének egy lehetőségét jelenti.

Hogyan állnak a muszlimok a kereszténységhez?

Az iszlám önértelmezése szerint ez a végső, helyes változata az egyistenhitnek. A keresztényeket és a zsidókat a „Könyv népei” névvel illeti, mint ugyanennek a hitnek a korábbi képviselőit. A Korán szerintük egy „javított” verziója az egyistenhitnek, amiben Allah nagyon konkrétan és direkt módon kinyilatkoztatja, hogy mi a helyes módja az ő szolgálatának és imádatának. Ebből kifolyólag egészen más a viszony a zsidókhoz és a keresztényekhez, mint mondjuk a buddhistákhoz, mert mégiscsak van közös alap.

Más részről a csoportidentitás nyilvánvalóan úgy működik, hogy attól, hogy van egy ilyen előzményként elismert kapcsolat a kereszténységgel az iszlám részéről, a „másik” és „mi” különbségtétele nagyon sokszor megjelenik, akár személyes tapasztalatokról szóló humoros anekdotákban is. Az interneten pedig meg lehet nézni olyan videókat is, amikor például egy volt keresztény, aki muszlim lett, arról beszél, hogy miért jobb az iszlám, hogyan tért meg stb. Ez gyakran egy nagyobb tömeg előtt történik, és rengeteg példa van a fordított verzióra is: muszlimokból lett keresztények ugyanígy. Szerintem ez tulajdonképpen a vallások közötti dominanciaharc egyik „popkulturális” megnyilvánulása. Nem véletlen, hogy ez egy kapitalista piacgazdaságban történik – vallási piacnak is szokták nevezni azt a jelenséget, ahogyan a különböző vallási irányzatok, egyházak, hitrendszerek „versenyeznek” a hívekért. Ezt a jelenséget nagyjából a '60-as évektől kezdték leírni, és nagyon szorosan összefügg azzal, hogy a vallás egyre inkább egy egyéni választás egy alapvetően individualista társadalomban, mintsem előre meghatározott hovatartozás – legalábbis a nyugati társadalmakban.

 Mégis honnan jön a sok rossz hír és tapasztalat, ami az iszlámot körülveszi?

Amikor nagyon ellenséges viszony alakul ki vallások és vallási közösségek között, az mindig hatalmi és társadalmi pozíciókról szól. Egyszerűen nincsen vallás társadalmi kontextus nélkül. De van szerintem még egy dolog, ami tovább bonyolítja a kérdést. Használjuk ezeket a nagyon absztrakt fogalmakat, mint vallás, család vagy mondjuk társadalom, de nincsen olyan tisztán, hogy vallás, hanem ez eleve össze fog kapcsolódni más, szintén absztrakt fogalmakkal, mint mondjuk etnikum, történelem, kultúra, nemek stb. Tehát hogy férfi vagy nő, magyar muszlim vagy pakisztáni muszlim, magyar keresztény vagy magyar muszlim. Nagyon sok minden lép kölcsönhatásba ezekben a dolgokban. Ez az egyik szint. Másrészt pedig ezek a fogalmak úgy jelennek meg a mindennapi nyelvben, mintha lehatárolt, pontosan meghatározható dolgok lennének. Kicsit úgy használjuk őket, mintha golyók lennének, jól megragadható tárgyak, amik a newtoni mechanikának engedelmeskednek. Az egyik dolog meglöki a másikat, és az az oka. Ahogyan a nyelvünket használjuk, az becsap minket, mert nem tudjuk a vallást, mint egy golyót elgurítani, nem tudjuk azt mondani, hogy igen, azért lesznek az emberek muszlimok, mert a nyugati társadalomban az elidegenedés olyan mértékeket öltött, hogy ebbe kapaszkodnak, és olyan közösséget találnak itt, ami ezt ellensúlyozni tudja – mert ez olyan, mintha egy másik golyót gurítanánk csak be. Ez a gondolkodásmód nem képes azt a komplexitást megközelíteni, ami akár egyetlen ember motivációinak, akár különböző csoportok narratíváinak megértéséhez szükséges.

Borítókép: Ali Hegazy/Unsplash

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2314387054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása