Kötőszó

A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete, az IPCC friss jelentése – közvetlenül a teremtés hete után – azzal az eredménnyel állt elő, hogy bő egy évtizedünk maradt arra, hogy megállítsuk az éghajlatváltozást, és a beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat visszafordítsuk. Mit tehetek én kisemberként? Mit tehet egy kis gyülekezet, egy kis egyház és egy kis ország? 

Szerző: Laborczi Dóra

Az ökogyülekezeti mozgalomnak hála, egyre több közösséghez jut el a teremtésvédelem fontossága. Előadásokkal, háttéranyagokkal, programfüzetekkel igyekeznek minél több gyülekezetnek átadni azt az üzenetet, hogy apró lépéseken is sok múlik, és egyszerű, új rutinok bevezetésével is csökkenthető a hulladéktermelés, továbbá hogy milyen jelentősége van az újrahasznosításnak.

Csomagolásmentesen

Sok gyülekezeti rendezvényen, egyházi szervezésű találkozón és konferencián mégis műanyag tányérokat, kanalakat és poharakat használunk, amelyek aztán hatalmas szemeteszsákokba kerülnek az ételmaradékokkal együtt. Pedig már az is sokat jelentene, ha nem egyszer használatos műanyag tányérokból ennénk, vagy ha másképp nem megoldható, legalább szelektíven gyűjtenénk magunk után a szemetet. Ameddig rutinná nem válik a hívek körében, a lelkészek vagy a gyülekezet elöljárói felhívhatnák az egybegyűltek figyelmét, hogyan történjen mindez, és hol vannak az erre kijelölt helyek. Lehetne alap, hogy minden egyházi intézményben van szelektív hulladékgyűjtésre kijelölt hely.

Lehet azt mondani, hogy ettől nem oldódik meg a probléma, de biztos vagyok benne, hogy ha minden gyülekezeti tagunk kerülné az egyszer használatos műanyag eszközöket, és elkezdené szelektíven gyűjteni a szemetet, annak lennehatása.

Nem szerettem volna ebben a cikkben konkrét tanácsokra kitérni, hiszen a zöld életmóddal kapcsolatban rengeteg oldal segíti a tájékozódást. Egy rövid kitérőt mégis tennék, mert fontosnak tartom, hogy ne csak kritikát fogalmazzunk meg, hanem személy szerint is megtegyük, ami tőlünk telik. Olyan unásig ismételt praktikákra gondolok, hogy szerezzünk be hordozható kulacsot és vászontáskákat az eldobható ásványvizek, üdítők és szatyrok helyett, és még akkor is törekedjünk inkább a használatukra, ha nem mindig kivitelezhető a műanyagmentesség. Hogy vásároljunk piacon, helyi termelőktől, vagy amit tudunk, termeljük meg magunk – nekem például még erkélyem sincs, nemhogy udvarom, szóval egyelőre csak zöldfűszerekkel tudok kísérletezni az ablakpárkányon. Hogy mindig részesítsük előnyben az újrahasznosíthatót az eldobhatóval szemben; ruhát se vásároljunk fölöslegesen, cseréljük őket barátaink, rokonaink körében, és adományozzunk; ne vegyünk halomra kozmetikai cikkeket, de az egyéni döntések és lehetőségek sora még hosszan folytatható. Jó hír, hogy Budapesten már vásárolhatunk csomagolásmentes boltban is – itt  saját csomagolásunkba (dobozba, üvegbe, vászonszatyorba) vagy visszaváltható csomagolásba vásárolhatunk élelmiszereket, megelőzve ezzel temérdek csomagolási hulladék keletkezését.

Autóval vagy anélkül – melyikkel megy tovább? 

Az IPCC hivatkozott jelentése szerint a károsanyag-kibocsátás felére csökkentésével ténylegesen visszafordítható lehet a globális felmelegedés, ehhez azonban elektronikus autókra, biciklizésre kellene átállni, vagy legalább – ha van helyben ilyen opció – vállalni kellene a tömegközlekedés mindennapi kalandjait.

Tisztában vagyok vele, hogy az autóhasználatról lemondani nem egyszerű, hiszen sok kényelmetlenséggel jár, és sok esetben nincs is alternatívája. Az is belátható, hogy elszigetelt egyéni döntések nem orvosolhatják a nagy baj egészét. Ahhoz ugyanis példaértékű globális összefogásra lenne szükség, és olyan lemondásokra, amelyek komoly gazdasági érdekeket sértenek. Annyit mégis megtehetünk, hogy nem ülünk autóba. Döntéshozóink pedig megtehetnék azt is, hogy állami ösztönzőket állítanak fel például az elektronikus autók terjesztésére, vagy tájékozódhatnának azzal arról, hogy azok az országok, melyek élen járnak az e-átállás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése terén, hogyan érték el mindezt. (Vannak itthon is jó példák, mint a carsharing, ezek azonban többnyire csak Budapesten érhetők el, és elsősorban a belvárosban.) A komoly, átfogó politikai lépések lassan érnek össze, a konkrét megvalósítást pedig pillanatnyi gazdasági érdekek akadályozzák, így a felvilágosítástól kezdve a konkrét megvalósításig nagyon sok még a tennivaló.

De a sok kicsi sokra megy elve, s mint a csomagolás esetében, úgy itt is érvényes: ha hirtelen a világ minden kereszténye elhagyná vagy minimálisra csökkentené az autóhasználatot, annak lenne hatása.

Kérdés, hogy merünk-e szervezeti és helyi szinteken egyaránt, pillanatnyilag népszerűtlen, kényelmetlen ügyeket egyházként zászlónkra tűzni vagy kapcsolati tőkénket és erőforrásainkat latba vetve nyomást gyakorolni az állami döntéshozókra azért, hogy esélyt adjunk a jövőnek?

Szürke helyett zöld egyház

A történelmi egyházak egyik nagy előnye itthon a hálózatosság és a rendelkezésükre álló erőforrás. Jelen vannak a szegénységtől leginkább sújtott térségekben is, ahol már működnek jó példák, ilyen a toldi biobrikettprogram. Egy ehhez hasonló, átfogó projekttel az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben, a telente húsba vágó módon fellépő tüzelőanyag-hiányt lehetne orvosolni helyben fellelhető, építési hulladékanyagokból közösségi szinten előállítható biobrikettel.

A tüzelőanyag-kérdés nem távolról kapcsolódik a környezeti válsághoz, sőt az itthoni viszonyokat tekintve talán ebben ragadható meg leginkább a probléma lényege. Több egymást követő évben a fűtési időszak beálltával került a hazai hírekbe, hogy a szegényebb térségek megyeszékhelyeinek légszennyezettsége meghaladja a normálértéket. Ha ugyanis nincs tüzelő, a szegény családokban azt égetik el, amit találnak – rongyokat és egyéb, sokszor rendkívül egészségtelen és káros égési végterméket kibocsátó hulladékokat.

Szegénység és környezetszennyezés tehát nem csak globális, de helyi szinten is összefügg: a szegények problémáit kell orvosolni, hogy a nagy egész helyrebillenjen. Jézus sem mutatott más példát.

Hogy ne menjünk messzire, mindez a túlnépesedés problémájával is összefügg. Rengeteg tanulmány kimutatta már, hogy a mélyszegénységben élő lányok oktatása a legbiztosabb kivezető út a szegénység ördögi köréből: minél tovább marad egy lány az oktatási rendszerben, annál később születik meg az első gyermeke, kevésbé lesz kiszolgáltatott, felelősebb szexuális életet él, és lényegesen jobbak lesznek az esélyei a munkaerőpiacon. (Október 11., a lánygyermekek világnapja többek között ezekre a folyamatokra és hatásokra szeretné felhívni a figyelmet.)

A teremtés nem eladó

Reménykeltő fejlemény, hogy az IPCC-jelentés máris cselekvésre ösztönözte a globális egyházi szervezeteket. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) szerdán kiadott közleménye határozott kiállást és mihamarabbi beavatkozást sürget. A „teremtés nem eladó" elve alapján az elkövetkező években a klímaváltozás hatásainak csökkentéséért aktívan cselekvő közösségek hálózatát szeretnék létrehozni, ezért arra szólítják fel minden tagegyházukat, hogy:

• imádkozzanak azért, hogy az elmék és a szívek alapvető változáson menjenek keresztül, és köteleződjenek el a fenntartható életmód mellett;
• hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra, és motiválják képviselőiket a cselekvésre;
• népszerűsítsék azokat a kreatív, innovatív gyakorlatokat, amelyek szénkibocsátást csökkentő alternatívát jelenthetnek;
• járjanak közben a helyi kormánynál, hogy szembesüljenek a klímaváltozás valóságával, és tegyenek gyors, bátor lépéseket a probléma súlyának megfelelően.

Egyúttal az államok közösségét is felszólítják:

• emeljék a szükséges beavatkozások méretét a megfelelő szintre, sebességre és elszántságra a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében, és tiszteljék az emberi jogokat;
• tegyék lehetővé a COP24 (az ENSZ soron következő klímakonferenciája, amelyet 2018 decemberében tartanak Lengyelországban – a szerk.) sikerét a párizsi klímaegyezmény által megszabott feltételek szigorításával;
• kötelezzék el magukat minden szükséges forrás felhasználásával amellett, hogy enyhítsék a klímaváltozást és az alkalmazkodás nehézségeit annak kedvezőtlen hatásaihoz. 

Az Egyházak Világtanácsának környezeti igazságosságról és ökológiai adósságról szóló, korábbi nyilatkozatában pedig ez olvasható: 

„Amit természeti erőforrásnak neveznek és áruvá tettek, az a teremtés egésze – egy szent valóság, amelyet nem szabadna áruvá tennünk. Mégis (...) az egyházak bűnrészesei ennek a múltnak egyrészt saját fogyasztási mintáik miatt, másrészt pedig egy olyan teológia megszilárdításával, amely az ember uralmát hangsúlyozza a Földön. A keresztény nézőpont, amely az embert a többi teremtmény fölé helyezte, arra szolgált, hogy a Föld egyes részeinek kizsákmányolását igazolja." 

Egyháztól az egyénig

Egy blogbejegyzés nem nyújthat átfogó elemzést a válság egészéről, legkevésbé, ha nem egy klímakutató, hanem csak egy aggódó, tudatosabb fogyasztási minták elsajátítására törekvő laikus írja. Ám még ha csak felszínesen is érintjük a kérdést, az egyéni, közösségi, egyházi és állami szinteken végignézve megállapíthatjuk, hogy tennivaló akad bőven, de van már kapaszkodót nyújtó iránymutatás is. A megvalósítás gyakorlati nehézségein túl és a rossz fogyasztási minták reflektálatlan átvétele mellett az is szemet szúrhat, hogy fájóan hiányoznak a példaértékű, szimbolikus tettek, amelyekhez keresztény egyházként pedig lehetne némi érzékünk.

A jó példák azonban nem érhetnek el nagy eredményt, ha elszigetelt esetek maradnak. A kérdés adott: milyen ösztönzők és irányelvek mentén, milyen átgondolt stratégiával válhatnánk valódi, példamutató ökoegyházzá, hogy megőrizzük a teremtett világot, ahogyan Isten ránk hagyta őrizni, és hogy a gyermekeinknek is legyen jövőjük a Földön?