Kötőszó

Provokatív felvetések, mélyreható válaszkeresés és persze humor jellemezte a Szólj be a papnak! kocsmamisszió legújabb évadának nyitórendezvényét. Környezetünk, a teremtett világ kérdéseit, az ember felelősségét, egyúttal az emberiség jövőjét beszélte ki az ezúttal is aktív közönséggel együtt Gáncs Tamás evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoportjának elnöke, Kocsis Áron református lelkész, az Ökogyülekezeti Tanács tagja, Nevelős Gábor római katolikus diakónus, jezsuita szerzetes, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia képzési asszisztense és Litkai Gergely humorista.

Szerző: Balczó Mátyás | Fotó: Hurta Hajnalka, Rkk.református.hu

Mi az a teremtésvédelem? – Zila Gábornak, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetőjének, az est moderátorának ezzel a rövid kérdésével indult útjára 2023-ban az idén már hatodik születésnapját ünneplő Szólj be a papnak! kocsmamisszió rendezvénye.

A kérdésre elsőként válaszoló Kocsis Áron református lelkész először azt szerette volna tisztázni, hogy miben különbözik a teremtésvédelem a környezetvédelemtől. Szerinte közös bennük, hogy mindkettő azt a dilemmát célozza meg, hogy mennyiben fenntartható az életünk, és ezt hogyan segíthetné legjobban az erőforrás-gazdálkodás. A „teremtés vagy környezet?” felvetésre röviden kifejtve így fogalmazott: „Ha teremtésről beszélünk, akkor az egy olyan fenntartónak a munkáját jelenti, aki ezt a világot számunkra adta. A teremtésvédelem nem azt jelenti a magam részéről, hogy nekünk valamiféle zöld élharcosként kellene dolgoznunk, de azt mindenképpen, hogy először rátekintsünk arra, aki létrehozta mindezt, és akkor vele együtt lehet ezt rendezni.”

A „teremtésvédelem” frappáns elnevezés, de egyúttal a nagyképűsködés klasszikus esete is – ezt már Litkai Gergely állapította meg, mindezt azzal magyarázva, hogy mi, emberek úgy gondoljuk, hogy a teremtést – az Isten teremtette világot – meg tudjuk védeni. „Azt már megtapasztaltuk, hogy tönkre tudjuk tenni, hiszen már a legelején, az Éden-kertben sem ment a dolog: két szabály volt, nem sikerült betartani, és utána sem sikerült jó irányba terelni a dolgokat, de most meg kijelentjük, hogy mi meg tudjuk védeni a teremtést. Ez az emberiség részéről elbizakodottságra utal” – mondta a humorista.

Nevelős Gábor szerint, ha teremtésvédelemről beszélünk, az valamennyire segíthet irányba állítani gondolatainkat, miszerint valami jót kellene tennünk a teremtett világgal, ezért erre a szándékra részben alkalmas a teremtésvédelem kifejezés. Ugyanakkor – tette hozzá Lányi András professzor gondolatait idézve – a környezet, a természet, a teremtés valószínűleg stabilabb lábakon áll, mint mi, és az embernél sokkal inkább képes a túlélésre, így a mi feladatunk egyfajta harmonikus kapcsolat megteremtése azzal a teremtéssel, amelybe belekerültünk. „Az Éden-kertbe lettünk helyezve, és Isten azzal biztatott bennünket, hogy műveljük és őrizzük azt. Látszik, hogy Isten nélkül mennyire tökéletlenek vagyunk, mert ott történt meg az igazi baj, amikor nem rá hallgattunk, hanem valaki másra. De ha vele együtt vagyunk, akkor társaként kereshetjük azt, hogy a teremtés a beteljesedés felé és ne az összeomlás felé tartson” – fogalmazott a jezsuita szerzetes.

A teremtésvédelem mibenlétére vonatkozó kérdésre két válasszal is előrukkolt Gáncs Tamás: „Bár sokan talán nem így gondolnak rá, de Luther Márton volt az, aki a legenda szerint arról beszélt, hogy ha tudná, hogy másnap meghal, akkor is ültetne egy almafát. Ennek kapcsán a reformáció ötszáz éves évfordulóján Wittenbergben ötszáz különböző fát ültetett ötszáz különböző egyház, szimbolizálva azt, hogy akkor is felelősök vagyunk a jövőért, ha már nem leszünk itt a földön. A másik gondolat, ami megfogalmazódott bennem, hogy milyen szép, ahogyan a Szentírás végén, az utolsó fejezetben, ha úgy tetszik, a happy end előtt megjelenik az élet fája szimbólum. [„A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.” 〈Jel 22,2〉 – A szerk.] Egy gyönyörű folyó két ága között ott van az élet fája. Egy fától indul a történet, és a végén a fáig jutunk el, mint egy gyönyörű lezárásaként annak, hogy nemcsak elrontottunk valamit, hanem az a reménység, hogy egyszer helyre is áll minden.”

A teremtés- és környezetvédelem elméleti, teológiai, filozófiai fejtegetése után az est vendégei a közönség soraiból is érkező kérdésekre felelve arról beszélgettek, melyek azok a megoldások, intézkedések, amelyeket az egyház intézményein belül is el kell sajátítani, be kell vezetni, ahogyan konkrét egyházközségi, gyülekezeti jó gyakorlatok bemutatásán keresztül arról is képet kaphattunk, hogy hogyan képesek hívő közösségek pozitívan hatni a tágabban vett közösségekre a fenntarthatóság érdekében.

„Ha kapnátok egy percet egy olyan médiumban, amely a föld mind a nyolcmilliárd lakójához el tudja juttatni az üzenteteket, akkor mit mondanátok annak érdekében, hogy a jelentős részben individuális életre, fogyasztásra kondicionált emberek empátiát érezzenek olyanok iránt, akik még meg sem születtek?” – kérdeztük a vendégektől. Az elsőként válaszoló Litkai Gergely szerint nem egy percről van szó, hanem példamutatásról, vagyis 1,6 milliárd embernyi kritikus tömeg következetes cselekvésére van szükség.

„Nekünk nem azért kell helyesen viselkednünk, mert a hülyék nem úgy viselkednek, hanem azért, mert minden társadalom, minden csoport úgy működik, hogy egy idő után a hülyék perifériára szorulnak – fejtette ki a humorista. –

A világ legkönnyebb dolga szeretni az ázsiai, afrikai éhezőket. Mert nagyon messze könnyű szeretni valakit, de hogy a közelben segítsek valakin, működjek vele együtt, na az már igazán kihívás – talán ezt mondanám abban az egy percben.” Magyarázata szerint ennek megvalósulási formái lehetnek az olyan hálózatépítések, amelyek által fel lehet építeni a saját rendszereket, mint ahogyan jól működik a debreceni református gyülekezet kapcsolata olyan szabolcsi gyülekezetekkel, ahol a református termelők krumplit, zöldségeket, almát hoznak a városba, találkozik a jó minőségű kínálat a kereslettel. Alulról szerveződve el lehet indítani olyan változásokat, amelyek alapján a nyolcmilliárd ember egymilliárd közösség lehet, amely, ha jót akar, működőképes lehet.

„Én arra hívnám meg egy percben az emberiséget, hogy próbáljon meg csendet tartani. Csukja be a szemét, lélegezzen mélyeket, csodálkozzon rá arra, milyen fantasztikus, hogy él. A levegő beáramlik, kiáramlik, működik a testünk, a szervezetünk. Isten ajándékozza nekünk ezt a valóságot. Vannak szeretteink, vágyaink, és van valami több is, mint ez a mostani valóság, valami többre is vagyunk hivatottak” – adta meg lélekre ható válaszát Nevelős Gábor.

Gáncs Tamás az „aranyszabálynak” nevezett tanács jézusi változatát osztaná meg a nézőkkel abban a bizonyos emberiségnek szóló egy percben, miszerint „Buddha azt mondja, hogy amit nem szeretnétek, hogy megtegyenek, azt ti se tegyétek meg másokkal, Jézus pedig azt, hogy amit szeretnétek, hogy veletek megtegyenek, ti is azt tegyétek másokkal. A két mondat szándéka hasonló, a jézusi kijelentés pedig nemcsak azért áll közelebb a szívemhez, mert ennek a cégnek dolgozom, hanem mert pozitív irányból közelít” – bontotta ki gondolatait az evangélikus lelkész, hangsúlyozva, hogy az a bizonyos másik nem csupán az ember, hanem a másik teremtmény is lehet, így tágabb értelemben véve az egész teremtett világ.