Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„Isten velem van” – Ádám almái a színpadon

Az Anders Thomas Jensen 2005-ös dán–német kultfilmjéből készült színdarabot először a Pécsi Nemzeti Színházban mutatták be Paczolay Béla rendezésében, Budapesten pedig Szikszai Rémusz állította színpadra a Radnóti Színházban. Az új színrevitel szorosan követi a film fonalát, azonban a rendező pár érdekes változtatást megengedett magának, ami kifejezetten javára válik a történetnek.

Szerző: Kézdi Beáta
adam_01.jpgFotó: Mészáros Béla/szinhaz.hu

„Gott mit uns”, azaz: „Velünk az Isten” – szúr szemet a felirat egyből Adam tetovált horogkeresztes tarkóján. A fiatal neonáci férfi három hónapos közmunkára érkezik Ivanhoz, a vidéki evangélikus lelkészhez. Hogy kivel van Isten, az pedig a következő két órában derül ki.

Adam számára nemcsak a közmunka veszi kezdetét, hanem harc is az ott élőkkel, de leginkább saját magával és az ördöggel, mivel célja – hogy ottléte alatt a kertben található fa almáiból almás lepényt süssön – rengeteg akadályba ütközik. A fát ugyanis ellepik a varjak, majd a férgek, de még a villám is belecsap, ráadásul a konyhai sütő is kigyullad. „Próbára tesz minket a gonosz”– ad magyarázatot a lelkész.

Ivan töretlen hite és optimizmusa külső szemlélőként nem tűnik megalapozottnak, mivel élete merő tragédia, és a gondjára bízott lakók állapota sem sokat javult a parókián: a kleptomániás alkoholista Gunnar változatlanul lop és iszik (Schneider Zoltán remekel a filmszerep szinkronizálása után a színpadon is); Khalid, a pakisztáni bevándorló éjszakánként továbbra is benzinkutakat rabol, hogy megbüntesse a hazáját kizsákmányoló multicéget (Rusznák András menekültháttérrel gazdagodott, érdekes karaktermegformálása); az alkoholista Sarah pedig épp gyermeket vár, és azt sem tudja, kitől (Radnay Csilla szeretetre éhes női alakja).

adam_almai_ea_02_domolky_daniel_print_010.jpgFotó: Dömölky Dániel

Az abszurd történet különc alakjainak sora a parókián kívül is folytatódik, hiszen ott van még az idős Paul (Bálint András testidegen szerepe, melyet kitűnően old meg), az egykori náci tábori őr, aki retteg a haláltól, dr. Kolberg (Gazsó György jutalomjátéka), aki igazi humorforrás, hiszen mindent oly közönnyel mesél, mintha csak egy orvosi leletet olvasna. Az életet is úgy kezeli: aki beteg, haljon meg. Ezért nem is tud mit kezdeni a történetbeli csodával sem.

Adam (Pál András kitűnően felépített ívű játékában) nem tudja elfogadni az itt élők egyéni valóságát, hogy bár mindenki megmarad bűnös embernek, a lelkész (László Zsolt sziporkázik a szeretettel teli, skandináv karakterben) kedvéért résztvevői a különös „Ivan-világnak”, melyben „nincsenek gonosz emberek”.

A neonáci férfi eltökélt szándéka, hogy megtöri Ivant, folyamatosan szembesítve őt az igazsággal. „Isten velem van” – mondja többször Ivan, mikor már ütésekig fajulnak a megtörésére tett kísérletek, ám erős hite nem hajlandó teret engedni a rossznak.

Abszurd stílusával így nevelgeti a rábízott lelkeket. Mikor pedig Adamnak végül mégis sikerül megtörnie az evangélikus lelkészt, az eredmény már neki sem tetszik, és ő maga kezd Ivan „játékszabályai” szerint viselkedni. Nem véletlenül kerül elő a történet folyamán többször egy Biblia, mely mindig Jób könyvénél nyílik ki. Az ószövetségi történet összegzése pedig igen fontos dramaturgiai ponton Csomós Mari nem e világi karakterétől hangzik el a színpadon.

Szikszai Rémusz remekül bánik a zenével is. Ivan fiának, Christophernek a képzeletbeli táncához (amelyet Újvári Milán lenyűgözően ad elő) is csodálatos dalt választ, de a filmből is ismert, többször felcsendülő dalon nem változtat: szól a How deep is your love című Bee Gees-sláger a kilencvenes évek legsikeresebb fiúcsapatának, a Take Thatnek az előadásában.

A megpróbáltatásokat követően „az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt” – olvasható Jób könyvében, és a két megpróbált emberünk élete is egészen másként alakul, mint elsőre hittük volna. A történet végére pedig nem kérdés többé, hogy kivel van Isten.

A Radnóti Színház – Kovács Krisztina és Szikszai Rémusz színpadi változatát bemutató – előadása visszaadja a film élményét a rajongóknak, de a változtatásokkal és a zárójelenettel annál még többet is, és ez külön öröm. A hit erejéről, a szeretetről és az azt körüllengő humorról a színpadon is olyan elegyet kapunk, amely katartikus élmény.

Ádám almái. Radnóti Színház. A főbb szerepekben: László Zsolt, Pál András, Schneider Zoltán, Rusznák András

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2013199355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása