Kötőszó

Fontos, hogy valódi kérdésekre tudjunk hiteles válaszokat találni, amelyek életközeli támpontot adhatnak a hívők és nem hívők számára a hit és a világ dolgairól. Pontosan egy éve, 2015 október elsején indult el a Kötőszó blog. Az első év tanulságairól, kihívásokról és célokról beszélgetett a két szerkesztő, Laborczi Dóra és Kézdi Beáta.

Mint alapító szerkesztő mire vagy a legbüszkébb ebből az egy évből?

Laborczi Dóra: Először is arra, hogy létrejött ez a felület, mert egy éve is úgy tűnt és most is úgy látom, hogy komoly hiányt sikerült betölteni a hazai egyházi médiapiacon, ráadásul mindezt a legkisebb történelmi egyház keretei között. Másrészt arra, hogy sikerült olyan témákat felszínre hozni és feldolgozni, melyeket eddig nem nagyon vettek elő. Például, ha beírod a keresőbe, hogy keresztény fogamzásgátlás vagy bármilyen ehhez kapcsolódó kifejezést, akkor a mi cikkünk jön föl elsőként. (Ezt Hoványi Márton katolikus teológus írta egyébként, majd  született egy evangélikus reakció is Reuss András jóvoltából.) Szerintem hiánypótló a különböző pártállású, keresztény politikusokkal készített interjú-sorozatunk is vagy a vallássérültekkel foglalkozó cikksorozat, melyben a rosszul értelmezett és nem egyszer komoly károkat okozó vallási tekintélyből adódó visszaéléseket igyekszünk feltárni a megújulás képességének reményében.

Hogy alakult az olvasottság? 

L. D.: Büszke vagyok arra is, hogy üggyé kezd válni a Kötőszó, hogy olvasók, szerzők és szerkesztők közössége lett. Ez pedig a mai megosztott világban igen nagy érték, mert úgy gondolom, hogy csak közösségben, csapatban lehet hosszú távú célokat elérni. Persze, az is nagy dolog, hogy kezdetektől kikerülünk az Index címlapjára és tíz-húszezres, akár negyven ezres kattintás számú cikkek születnek a mai napig, de nem csak az Index-olvasókra építünk. Van egy saját, néhány ezres törzsolvasó táborunk is már, akik célirányosan a Kötőszóra érkeznek naponta és természetesen büszkeségünk a nemrég négyezresre duzzadt Facebook-oldalunk is. Nagyon sok olyan cikkünk született, amelyeknek a megjelenés óta folyamatosan növekszik az olvasottsága, mert olyan kérdéseket dolgoznak fel, amire keresik a választ az emberek, és kíváncsiak arra, hogy mit mond az egyház vagy egy lelkész, egy teológus például a szexuális életről. Fontos, hogy valódi kérdésekre tudjunk hiteles válaszokat találni, amelyek életközeli támpontot adhatnak a hívők és nem hívők számára egyaránt.

Kisgyerekes anyukaként szerkeszted az oldalt, nem volt nehéz valamit teljesen a nulláról kezdeni?

L. D.: Voltak meredek helyzetek, például a bölcsőde udvarán, a kislányom beszoktatásakor, egy hokedlin ülve, a körülöttem kismotorozó gyerekek körében élesítettem ki az első anyagokat a telefonomról, de ezek mind olyan tapasztalatok, amik azt mutatják, hogy a lehetetlen tényleg nem létezik. Van egy jó ügy, amiért érdemes dolgozni, mert ezzel többek között a gyerekeink jövőjét is építhetjük. Szóval, októberben elindult a blog és hirtelen nagyon belendült, sok lett a feladat, aztán novemberben kaptam egy szerkesztőtársat Kézdi Beáta személyében. Fontos dolognak tartom, hogy ő konzervatív újságírói háttérből, a Heti Választól jött, míg én a szakmai gyakorlatomat a Hírszerzőnél és a hvg.hu-nál szereztem.

Szerintem az is sokat jelent, hogy két ennyire eltérő politikai irányzatokat képviselő, a világi médiapiacon széthúzó oldalakhoz tartozó háttérből jöttünk, a Kötőszó dolgában és szerkesztési elveiben viszont teljesen egyetértünk, a céljait világosan látjuk, és ez is azt igazolja, hogy lehet tenni a megosztottság ellen.

Ebben is példát mutathatunk, bár nem verjük nagydobra. Persze, ez azt is jelenti, hogy olykor többet szöszmötölünk a szövegeken és jelezzük egymásnak, ha valamivel nem értünk egyet, és nem írunk le olyan mondatokat, amelyek feleslegesen gerjesztenének feszültséget.

Kézdi Beáta

Beáta, kulturális újságíróként kerültél az Evangélikus Információs Szolgálathoz. Mit gondoltál, amikor megkaptad a Kötőszó szerkesztését is feladatként?

Kézdi Beáta: Mivel én online-felülettől is jöttem – éveken át szerkesztettem a Válasz.hu-t –, nem állt tőlem távol az online világ. Az akkor egyhónapos Kötőszóból nem láttam sokat, de sokat beszéltem Dórival és annak örültem, hogy ez valami más, valami újszerű a többi egyházi médiumhoz képest, és mégsem áll tőlem távol. Jeleztem volna, ha valamit nem értek, vagy nem tetszett volna.

Mi tetszett meg benne?

K.B.: Nagy örömmel tölt el, hogy sok olyan barátom olvassa, akikről tudom, hogy más vallásúak, vagy épp nem rendszeres templomba járók, de mégis érdekli őket, amit írunk. A blog által kezdenek a korosztályom tagjai – nemcsak evangélikusok – kicsit visszafordulni vagy odafordulni az egyházak felé. Első körben nekem is jó volt látni, hogy az Index címlapjára kerülünk ki olyan hiánypótló anyagokkal, amelyekről korábban senki nem írt és érdekes lehet hívőnek és nem hívőnek egyaránt, vagy segít tájékozódni, árnyalja a képet a kereszténységről.

Számomra az a fontos, hogy gondolkodásra serkentsünk, felvessünk problémákat, segítsünk a dolgok mögé látni. Szerintem eddig is próbáltunk megoldásokat is mutatni, nem csak a kavicsot dobtuk bele az állóvízbe.

Annak is örülök, hogy kapcsolatokat kötünk, van egy közös ügyünk olyan emberekkel, akikkel eddig csak távolból szimpatizáltunk. Szeretem a lelkész vendégszerzők írásait is, akárcsak a vasárnapi prédikációkat, vagy egy-egy szakterületükre vonatkozó írást. Szerintem belefér a blogműfajba, hogy nem csak riportok, tanulmányok, beszámolók, interjúk, hanem meditációk, prédikációk is olvashatók nálunk.

Hol, hogyan helyezkedik el a Kötőszó blog az evangélikus médiában?

K.B.: Az Evangélikus Információs Szolgálat égisze alatt működünk. Dórival írunk az Evangélikus Élet magazinba és az evangelikus.hu-ra is, és emellett szerkesztjük-írjuk a blogot. Annyi előnyünk van a blognál, hogy tudunk gyorsan reagálni és én ezt nagyon szeretem.

Csak keresztényeknek szól a blog? Nyit a nem keresztények felé is?

L.D.: Nehéz ez a kérdés, mert adott a lehetőség, hogy – főként az Indexen keresztül – elérjünk nem egyházi embereket és olvasókat is. Emiatt jobban oda kell figyelni a szóhasználatra, hogy mindenki számára érthető legyen az, amiről írunk, ne csak azoknak, akik beszélik az egyházi nyelvezetet. Ugyanakkor fontos, hogy belső, egyházi olvasóink is magukénak érezzék a cikkeinket, problémafelvetéseinket és ők is megosszák tapasztalataikat. Az átlag internetező nem jól tájékozott a kereszténységet érintő témákban, tele van rossz tapasztalatokkal vagy éppen előítéletekkel.

Próbáljuk a két kör közötti egyensúlyt megtalálni, és az evangélikus egyház híveihez is szólni, ugyanakkor olyan témákról is írni, melyek érdeklik a nem hívőket is, és árnyalhatják a rólunk kialakult képet. Ez egyébként minden egyházi médium problémája is talán, hogy kifelé beszéljünk, vagy befelé, milyen szavakat használjunk, értik-e a nem hívők is. Ez egy nagyon nagy kihívás, amibe mi beleálltunk.

Fontos szerintem még az is, hogy olyan felület legyen a Kötőszó, ami nyilván nem pótol egy közösséget, gyülekezetet, de ennek mentén el tudnak indulni az emberek a hit dolgaiban. Hogy nem hívőknek, vagy a gyülekezet nélküli keresztényeknek is tudjunk a kérdéseikre adekvát válaszokat adni, amelyek mentén később ők a személyes találkozást is igényelhetik.

Akadt olyan, aki egy-egy cikk hatására levelet írt vagy segítséget kért?

L.D.: A vallássérültekkel foglalkozó cikkeink után több levelet kaptunk, volt köztük konkrét segítségkérés is, amelyet továbbítottam egy lelkigondozónak. Sokszor megírják a történeteiket, indulataikat az általunk megosztottak alapján az olvasók. Azt nem tudom, hogy konkrétan hány lelkészt találtak meg, vagy hányan adtak 1%-ot a munkánknak köszönhetően, de azt biztosan felmutatjuk, hogy itt van egy olyan felület és amögött egy olyan közösség, ahol lehet kérdezni és mondanivalónk is van a hit, a vallások és a világ dolgait illetően.

Milyen építő vagy negatív kritikákat kaptok?

K.B.: Az egyik talán állandó kritika, hogy ránk ragasztották a liberális jelzőt, amelyet azóta sem tudtunk bizonyos embereknél lemosni magunkról. Belátom, hogy volt egy-két provokatívabb cikk, de szerintem azok is kiválóan megírt szövegek voltak, és lehetett rájuk reagálni másik cikkel. De az a ritkább, hogy élnek ezzel a lehetőséggel, inkább csendes elfordulás, nemtetszés hallatszik olykor innen-onnan, és ezt sajnálom.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt 12 hónapban születtek olyan cikkek is, melyekre az egész egyház büszke lehet, izgalmasan, jól megírt, egyházi szociális intézményeket bemutató riportok, vallássérültekkel foglalkozó anyagok, fontos és érdekes interjúk, ezért nem tartom igazságosnak, ha valaki két-három neki nem tetsző cikk miatt bélyegzi meg a blogot.

Én sem értettem mindegyik cikkel egyet, és ezt meg is beszéltük Dórival, viszont alapos munkát láttam mögöttük, a bélyegzést, az elzárkózást ezért tartom bántónak. De őszintén szólva, csak az építő kritikákkal foglalkozom, a héten is kaptam egy e-mailt, amit hasznosnak találtam, de aki nem akar párbeszédet folytatni, azzal nem tudok. A legjobb tudásom szerint próbálom végezni a munkámat, de a skatulyázással nem tudok mit kezdeni, hiszen legalább tizenöten írjuk a vendégszerzőkkel együtt a blogot, tehát azt nem lehet mondani, hogy ne lenne sokszínű az oldal. Mindent összevetve én inkább pozitív visszajelzéseket kapok, akár a Szélrózsán, akár személyes találkozásokkor, például mikor a Mária rádióban vezettem műsort, akkor is találkoztam pozitív visszajelzéssel, a Kötőszó munkáját illetően.

Laborczi Dóra (Fotó: Román Péter)

Milyen szakmai kihívásokkal találkozol, mióta van a Kötőszó?

L.D.: Szakmailag nagy motivációt jelent, hogy megtaláltam egy olyan területet, amiben otthon érzem magam újságíróként és teológusként is, és amire nem igazán volt példa a magyar médiában, vagy ha volt is, tavaly októberben ezek a felületek – a Mindennapi.hu vagy az El mondo blog – már nem működtek. Van több keresztény blog is, akikkel partnerkapcsolatban vagyunk, kiváltképp a SZEMlélekkel, de hasonló célcsoportot céloz meg a 777blog is. Ezektől annyiban különbözünk, hogy mi a hivatalos egyházi médiához tartozó felület vagyunk, kifejezetten kifelé nyitó profillal. Korábban azt is tapasztaltam, hogy egyházi kommunikációval nem foglalkozott a szekuláris média és nem is értett hozzá, az egyház pedig a szakmai megújulásokra, formákra, eszközökre nem fordított elég figyelmet. 

Számomra szakmailag, kommunikációs szempontból az a legnagyobb kihívás, hogyan kommunikáljuk kifelé, és hogyan mutassuk meg ebben az átpolitizált helyzetben, hogy valójában miről szól a kereszténység. Azt is láttuk és tapasztaltuk, hogy ezer és egy kommunikációs ügynökség van, de az, hogy egyházi tartalmakat, a keresztény üzenetet hogyan közvetítsünk hitelesen, azt nagyon kevesen tudják, persze ezt még mi is tanuljuk, de szerintem jó úton járunk.

Nemrég megint bővült a szerkesztői csapat.

K.B.: Nagyon örülünk Nagy Szabolcs teológusnak, aki maga jelentkezett nálunk, hogy szívesen segítené a munkánkat gyakornokként. A Hangolódó rovat az ő szellemi terméke, ami szerintem remek ötlet. Mindig kíváncsian várom, hogy a Hangolódó felkért válogatói milyen zenéket mutatnak nekünk hétről hétre. Szabi még fiatal szemmel néz, hisz jóval fiatalabb nálunk, és ez nagyon jó. Persze, nem mondom, hogy nem jönne jól még egy ember, mert még sok a feldolgozásra váró téma.

Vendégszerzők is vannak szép számmal.

K.B.: Igen, és ez is öröm, hogy egyre több lelkész ír szívesen nekünk, őket foglalkoztató témáról. Szerintem nagy dolog, hogy több evangélikus lelkész prédikációja is kint volt az Index címlapján, erre korábban sosem volt példa. Ez úgy működik, hogy mi ajánlhatjuk a cikket, egy rövid pár mondatos szöveggel, de az aktuális indexes szerkesztő dönt arról, hogy elfogadja-e az ajánlott tartalmat és kiteszi-e a százezreket elérő felületére. De arra is volt példa, hogy maguktól vettek át cikket. Ilyenkor az a célunk, hogy eljuttassuk a cikkeinket egy nagyobb közönséghez, nem hiúságból, mert sokat dolgozunk az anyagokon, hanem a téma fontossága miatt. Szerintem egy szerkesztőnek, újságírónak az a feladata, hogy tájékoztasson, informáljon, árnyaljon helyzeteket.

Mi a legnagyobb kihívásotok most?

K.B.: Az, hogy a sok feladatnak jól megfeleljek, hiszen az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársaiként dolgozunk, itt a blog, de szeretném, hogy az Evangélikus Élet magazinjában és a evangelikus.hu-n is jó anyagok legyenek, és ugye, nekem szinte minden estém a színházé, mert én írom a Heti Válasz színházi rovatát. Illetve kihívás még érdekes témákat találni, és azokat jól megírni.

Mik a hosszú távú célok?

L.D.: Jó lenne, ha kicsit jobban kikristályosodna, hogy kihez is beszéljünk, ezen a külső-belső elvárások ismeretében folyamatosan dolgozunk, mindeközben nem szeretnénk az eredeti célt szem elől téveszteni. Jó lenne további fontos témákat találni. Emellett

jó lenne a „kötőszó” funkciót élőszóban is betölteni, kicsit jobban ütköztetni az álláspontokat, valódi vitáknak és párbeszédet teret adni, ismereteket átadni a címkézések és az árokásás helyett. Fontos lenne, hogy észrevegyük az embereket és az evangéliumi üzenetet a barikádok mögött. A hiánypótló témákból szeretnénk majd offline, valódi kötőszóként működve beszélgetéseket szervezni.

Azt tapasztalom, nehéz ma egyről a kettőre jutni, ha nem a megszokott keretekben beszélsz, hanem szeretnél másként párbeszédet folytatni, és az is kérdés még, hogy tudjuk-e a közéleti vonalat erősíteni inkább társadalmi-kulturális vonalon haladjunk tovább.

K.B.: Örülnék a további vendégszerzőknek – lehet jelentkezni! – és a személyes találkozásoknak, beszélgetéseknek, mert valóban jó lenne „kötőszóként” az éppen aktuális, fontos témákról közösen gondolkodni, hogy aztán azt mindenki magával vihesse haza vagy a gyülekezeteibe, és ez által is épüljünk.