Ha egy négygyermekes család úgy dönt, hogy nem tud több gyermeket vállalni, nyúlhat-e a férj vagy a feleség a természetes családtervezés módszerénél megbízhatóbb fogamzásgátló eszközhöz vagy nem? A szigorúbb katolikus felfogás válasza egyértelmű nem. A megengedőbb katolikusok válasza egyértelműen igen.
A Talita portál 2016. február 8-án a Párbeszéd Házában kerekasztal-beszélgetést szervezett Létezik-e katolikus családtervezés és fogamzásgátlás címmel. Ennek apropóján egy katolikus és egy evangélikus teológust kértünk fel, hogy ismertesse a fogamzásgátlással kapcsolatos keresztény/felekezeti tanítást, azok jelenkori kihívásait. A téma felvezetéseként Hoványi Márton katolikus teológus kommentárjának a kivonatát közöljük.
Szerző: Hoványi Márton
A Talita.hu beszélgetésén a szervező moderátorok arra törekedtek, hogy a katolikus körökben is megosztó kérdést, három tipikus választ képviselő családdal, felszólalóval képviseltessék: a természetes családtervezés ( TCST) elvi és gyakorlati elkötelezettjei mellett egy olyan párt is meghívtak, akik törekedtek házaséletük során a TCST megtartására, azonban a gyakorlatban kénytelenek voltak esetenként felülírni azt. A harmadik álláspontot, amely a mesterséges fogamzásgátlást elvi okokból előnyben részesíti a TCST-hez képest, amint arra a Mandiner tudósítása jó érzékkel felhívta már a figyelmet, sajnálatos módon nem volt, aki a nyilvánosság előtt képviselni merte volna. A felkért családok ugyanis attól tartottak, hogy saját egyházközségük kirekesztené őket, ha véleményüket nyíltan vállalnák. Ezért a két moderátor vállalta, hogy képviseli az elvi fenntartással élő hívőket.
Miért darázsfészek a fogamzásgátlás kérdése?
A kereszténység a kezdetektől sajátos értékeléssel viszonyult a szexualitáshoz. Az irgalmasság jubileumi évében nem árthat megújulva elismerni, hogy az évtizedek és – századok múlásával
hozzájárultunk ahhoz, hogy például az egészséges szemérem erényét tabuképzéssel és a prüdéria egészségtelenségével homályosítsuk el. Ezért az egyes korszakokban akár társadalmi szintű, felfokozott bűntudatkeltésért bocsánatot kell kérnünk.
Napjainkra a szexualitásról való beszéd az egyházon belül is nyíltabb és egészségesebb keretek között kezd mozogni, amit a már említett beszélgetés, még inkább az azon részt vevő közel százfős hallgatóság érdeklődése is reménykeltően bizonyít. Mindez üdvözlendő.
Csakhogy a katolikus erkölcsi tanítás egészében eredendően soha akkora hangsúlyt még nem kapott a szexuáletika részletekbe menő szabályozása, mint az elmúlt nyolcvanhat évben. Ennek a hangsúlyeltolódásnak három, a fogamzásgátlás kérdését is rendre érintő, XX. századi fordulópontja volt: XI. Pius pápa Casti connubii enciklikája (1930), a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes című dokumentuma (1965) és VI. Pál Humanae vitae kezdetű enciklikájának publikálása (1968). A három dokumentumban közös, hogy az egyház rendes tanítóhivatali megnyilatkozásaként először az egyház történetében direkt módon, a legmagasabb fórumon tematizálták a szexuáletika kérdései között a fogamzásgátlást is. A három dokumentum közül a tájékozottabbak is leginkább az utolsóban foglaltakat ismerik.
A Humanae vitae (továbbiakban HV) 8. pontja a meg nem engedett születésszabályozási módszerek közül, mindenek előtt az abortuszt ítélte el, de ezzel egyidejűleg minden más mesterséges születésszabályozást is elvetett. Egyetlen legális módszerként – kellő indok esetén – a TCST metódusát fogadta el. Az egyház mesterséges fogamzásgátlást tiltó megnyilvánulásait tulajdonképpen ebből a szövegből vezetik le azok is, akik egyetértenek ezzel és azok is, akik kritikával illetik ezt a tanítást.
Az egyedi sorsok azonban határhelyzetekhez vezethetik a katolikusokat. Ha egy négy gyermekes család úgy dönt, hogy nem tud több gyermeket vállalni, nyúlhat-e a férj vagy a feleség a TCST-nél megbízhatóbb fogamzásgátló eszközhöz vagy nem? A szigorúbb katolikus felfogás válasza egyértelmű nem. A megengedőbb katolikusok válasza egyértelműen igen.
A mesterséges és természetes módszerek alkalmazásában a katolikusok között valódi feszültség tapasztalható napjainkban is. Ez a kérdés minden családot érinti, ezért tökéletes felületül szolgál arra, hogy az értékek megőrzésén fáradozók és a szabadabban gondolkodók tábora minden más morális és/vagy teológiai kérdést is rávetítsen a viták során. A vita jelentőségét mi bizonyíthatná jobban, mint a Talita-szervezte kerekasztalról félelmükben távolmaradó párok hiánya. A megbélyegzés és az intolerancia intenzitása azt sejteti, hogy többről is szól ez a vita, mint ami elsőre látszik. A mélyben lélektani, egyháztörténeti és –politikai, illetve teológiai törésvonalak húzódnak.
A mindent eldöntő kérdés: Ágoston vagy Alfonz?
A témát illetően két egyháztanító igazán meghatározó a teológia történetében, az egyik Szent Ágoston, a másik Liguori Szent Alfonz.
Ágoston szerint az eredendő bűn miatt a szexualitás belsőleg megromlott. Ebből két dolog következett: 1. a szexuális aktus csak a nagyobb jó érdekében tolerálható, ezért minden egyesülésnek a gyermeknemzésre kell irányulnia. 2. Maga a házasság is elsősorban a gyermekáldás miatt nevezhető jónak és csak ennek alárendelve lehet jónak tekinteni a kapcsolatban megmutatkozó hűséget és az ezt kegyelmi hatásával segítő szentséget.
Ágoston teológiai életművének egészét tekintve méltán nyert viszonylag hamar páratlan elismerést, elsősorban a nyugati teológusok körében. A megnövekedett tekintély cserébe ahhoz is hozzájárult, hogy szexuálpesszimista koncepciója is széles körben elterjedjen, hiába egyensúlyozták néhányan a keleti teológusok közül (pl. Aranyszájú Szent János), egyik sem tudott olyan hatást kifejteni Nyugaton, ami elégséges lett volna. Így alakult ki a máig ismert rigorista szexuáletikai vonal alapja a katolikus teológia történetében.
Szent Alfonz (1696–1787) Theologia Moralis című munkája és lelkipásztori gyakorlata viszont egyaránt hozzájárultak a katolikus erkölcsteológia alapjainak, így a szexuáletikának az átértékeléséhez is. Erkölcsteológusként a lelkiismeret érett ítéleteinek a kialakításában bízott. Úgy foglalt állást, hogy a házasság egészének kell nyitottnak lennie a gyermekekre, ezért ha a házaspár megfelelő lelkiismereti okból úgy dönt, hogy szakaszosan vagy a vállalni kívánt gyermekek áldása után nem kíván több gyermeknek életet adni, ezen döntésük nem tekinthető bűnnek. Tehát a minden aktus életre való nyitottságával szembe helyezte a lelkiismereti mérlegelést követő döntést a gyermekvállalásról. Ennek Alfonz szerint az alapja, hogy a házasság nem szorul jóváírásra a gyermekek révén, az önmagában is értéket képvisel a pár szentségi kapcsolatában. Ebből következik az is, hogy a házastársi aktus önmagában is a szerelem kifejezésmódjaként jónak tekintendő. A lényegi cél a kölcsönös önátadás, aminek gyümölcse lehet a gyermek és a szexuális vágy csillapítása, de semmiképpen sem fordítva gondolkodik a házasság szentségéről. A lényegi cél teljesülése miatt szükséges a megkötött szövetség felbonthatatlansága. Ezzel együtt Alfonz is határozottan szót emel a házassági ígéretek közé tartozó gyermekvállalás önkényes visszautasítása ellen. Ezt a házasságot érvénytelenítő attitűdnek tekinti. Elsőként mondta ki a teológusok között azt, hogy a megszakított házastársi aktus nem gyilkosság. Óvta a gyóntatókat a túlzott aggályosságra neveléstől és az indiszkrét kérdések feltételétől. Ezek együttesével képes volt megrajzolni az ágostoni nézetek reális alternatíváját. IX. Pius 1871-ben egyháztanítói címmel ismerte el morálteológiai nézeteit.
A XIX. század közepéig az jellemezte a katolikus egyházat, hogy az Ágoston és Alfonz által kijelölt skálán csúsztatott teológiai álláspontok egymással vitában álltak ugyan, de megfértek egymás mellett, szabadságot is biztosítva egymásnak a viták által. Az ipari forradalom, a modernség kultúrát átalakító hatása és a tudomány előrehaladása azonban újabb és újabb kérdéseket vetett fel, hiszen a mesterséges fogamzásgátlás új eszközei legitimitást követeltek maguknak a társadalom egésze, így a keresztények életében is.
Mi a probléma a természetes családtervezéssel?
A természetes családtervezés egy kombinált, úgynevezett tüneti-hőmérőzésen alapuló születésszabályozási metódus, amely a női nemi ciklus termékeny és terméketlen szakaszainak pontos megfigyelésén alapszik. A módszer sajátja, hogy a párt mélyebb ön-, illetve párismerethez segíti, növeli a testtudatosságot, a kommunikációra és egymás határainak tiszteletben tartására sarkallja a férjet és a feleséget is. A módszer további előnye, hogy mind a két fél az önmegtartóztatás által közel egyenlő mértékben veszi ki a részét a felelős születésszabályozás feladatából, ezért a mértéktartás erényének alkalmas kimunkálója lehet. Ráadásul a TCST-t alkalmazni tudó párokat abban is segíti ez a metódus, hogy a termékeny időszakok ismeretének birtokában a gyermeknemzést elhatározva, egyesülésüket nagyobb valószínűséggel kísérje az új élet megfoganása. Mindezek alapján leszögezhetjük, hogy a TCST-vel mint a születésszabályozás egyik, több szempontból előnyös lehetőségével semmi probléma nincs, sőt, a módszer megismerése a kereszténység határain túl is számos lehetőséget rejt magában. A morálteológusok csak a TCST kizárólagossá tételét kérdőjelezik meg évtizedek óta.
Mint minden fogamzásgátlási módszernek, a TCST-nek is vannak előnyei és hátrányai. Az egyház útmutatását szem előtt tartva, azt alaposan megfontolva a katolikus házaspároknak ezért időről időre döntést kell hozniuk, hogy ezzel a módszerrel vagy más (nem abortív hatású) fogamzásgátló eszközzel szabályozzák-e születendő gyermekeik számát a már megszületettek javára.
Mivel a teljes önmegtartóztatást leszámítva nem létezik olyan módszer, amely garantáltan kizárná a foganást, az életre való nyitottságot minden fogamzásgátló módszer esetében el kell ismerni. Ha egy házaspár olyan helyzetben van, hogy nem tud felelősen gyermeket vállalni és nem szeretne abortív eszközökhöz nyúlni, a fogamzásgátlás több útjának a kombinálása segíthet abban, hogy a kívánt gyermekszámot megőrizhessék.
Nagyon sok esetben önmagában a TCST kínálta biztonság az alapos tanulás és önmegfigyelés ellenére sem elegendő ahhoz, hogy egy házaspár felelősen tervezhessen. Ha kilépünk az európai nézőpont keretei közül, különösen élesen jelentkezik ez a harmadik világ és a túlnépesedett országok esetében. Amennyiben a glóbuszunk minden területén az élet nyitottsága nevében a bárhány gyermek vállalását és az ehhez könnyűszerrel hozzásegítő TCST-t szorgalmazzuk, a küszöbön álló ökológiai katasztrófa beteljesedése felé teszünk egy újabb lépést. (Ismert tény, hogy az éhező házaspárok női tagjai szinte kivétel nélkül tartósan a nemi ciklusuk zavaraival küzdenek. Felelőtlenség ezekben az esetekben kizárólagos módszerként a TCST-t ajánlani. hiszen a foganás esélye a biztonságos használatnál jelentősen kiszámíthatatlanabbá válik.)
Tévedhetetlen-e a Humanae Vitae tanítása?
A katolikus egyházban négyféle teológiai minősítés alapján rendszerezhetőek a tanítóhivatali megnyilatkozások. 1. A dogmák a kinyilatkoztatásból származó, formálisan kihirdetett hittételekként megkívánják a teljes hívő beleegyezést. 2. A definitív tanítások formálisan ugyan nem kinyilatkoztatott igazságokat jelölnek, azonban szorosan következnek a kinyilatkoztatott igazságokból. Ezeket részleteikben és egészüket tekintve is szilárdan vallania kell a katolikusoknak. 3. A tekintéllyel kimondott tanítások esetében az egyház a kinyilatkoztatásról elmélkedve saját bölcsességéből merít azért, hogy egy-egy aktuális kérdésben irányt mutasson. Mivel nem kinyilatkoztatott igazságról van szó, ezen a szinten a tanítóhivatal számol saját tévedésének a lehetőségével. Ezekhez a tanításokhoz a hívek az értelem és az akarat vallásos engedelmességével kell, hogy viszonyuljanak, az ellentétes vélekedés kerülendő, de véglegesen nem kizárható. 4. Egyházi útmutatások és eseti intézkedések névvel illethetők a legalacsonyabb tanítóhivatali megnyilatkozási formák. Az alapvetően engedelmes magatartás mellett, szükség esetén, az intézkedésektől való eltérés lelkiismereti konfliktus nélkül vállalható. A négy kategória közül csak az első kettőt tekinthetjük tévedhetetlen tanításnak. A HV a 3. kategóriába sorolható megnyilatkozás, amit a teológiai érvek mellett történeti tények is igazolnak, ezek kifejtését a cikk teljes változata tartalmazza.
A TCST a fejlett országok termékeny párjainál sem ad megnyugtató választ a szuperovuláció jelenségére. Számos orvosi kutatás bizonyítja, hogy a női nemi ciklusban alapvetően egyetlen megérett, tehát megtermékenyíthető petesejten túl a női szervezet különböző pszichés vagy egyéb hatásokra képes a ciklus bármely pontján új, termékeny petesejtet termelni, ezt a rendszeres peteérésen felüli jelenséget nevezik szuperovulációnak. A teremtés életfakasztó szándékának egyik jele, hogy egy igazán örömteli szexuális egyesülésben a női orgazmus képes a szuperovulációra, tehát a ciklus bármely pontján megtermékenyíthető. Erre a TCST önmegfigyelési rendje értelemszerűen nem tud választ adni.
Ha pedig a családfenntartás csak külföldi munkával oldható meg és éppen a már megszületett gyermekek nevelése miatt szükséges a jobb kereset biztosítása, a házaspár sok esetben ritkán találkozik egymással. Ahhoz, hogy kölcsönös szeretetüket szexuálisan is kifejezhessék, ha a TCST-t választják, nagy eséllyel a több hónapos távollét után nem esnek a megfelelő, terméketlen időszakba ahhoz, hogy az új élet foganását elkerüljék. Vagy, ha ez szerencsés módon adott is, a korábban említett szuperovuláció esélye – éppen a ritka találkozások miatt – esetükben is megnövekedik. Ugyanez felvetődhet a háborús területeken szolgáló férjek rövidtávú szabadságolása kapcsán is. A kritikus szituációk felsorolása folytatható.
Rendkívül nehéz helyzet elé állítja a katolikus erkölcsteológia a híveket azzal, hogy egyrészről társadalmi kérdésekben arra számít, hogy a katolikusok öntevékenyen felelősségre ébrednek és lelkiismeretükre hallgatva kreatívan cselekednek a társadalom javára, röviden szólva felnőtt szerepbe hívja a katolikusokat. Másrészt ezzel párhuzamosan a szexuáletikában aprólékos iránymutatással, tekintélyi érveléssel arra szólít fel, hogy mérlegelés nélküli engedelmességgel, tehát gyermeki szerepben maradva éljék házaséletük legbensőségesebb pillanatait. Egy felnőtt, integer személyiséggel rendelkező ember ezt a két morális magatartást aligha tudja egészségesen összeegyeztetni.
Miközben a TCST előnyei között felsoroltuk az ön- és párismeret mellett a testtudatosságot is, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a rendszeres testhőmérséklet mérés, illetve a méhnyak nyák vizsgálata joggal veti fel sokakban a természetesség és a fókuszvesztés kérdését.
A természetes családtervezés kifejezés „természetes” jelzője ugyanis nem a kapcsolatot és a házastársak közötti szeretetet, illetve annak kifejezését teszi meg a szexualitás „természetes alapjának”, hanem egy biológiai ritmust. A keresztény doktrína megannyiszor óvja Szent Páltól kezdődően a testi valóságba való beleragadástól a keresztényeket, ezért is kétséges az, hogy a szexualitás témaköréhez érve egy nagyon is testi adottság az, amit hierarchiában fölé helyezünk a két egymást szerető személy önkifejezési szándékának.
Merre tovább?
A II. Vatikáni zsinat által megfogalmazott tanítást elsődlegesnek ismerve el, meglátásom szerint, elsősorban az úton levés állapotát kell vállalnia a katolikus egyház ma élő tagjainak, amikor a szexuáletika még lezáratlan, vitatott kérdései között a születésszabályozás problémájával találkoznak. Ez azt is jelenti, hogy
egyfajta feszültséget, felnőtt módon el kell tudnunk viselni.
Ez a feszültség egy olyan lelkiismereti döntés velejárója, amely nem egyszerűen egy megadott törvény alkalmazási nehézségéből fakad, hanem a tanítóhivatal tekintéllyel kimondott, de önnön tévedésével számot vető tanítása, a jelenlegi orvosi szaktudás (pl. szuperovuláció) és a párok egyéni helyzete közötti törésvonalakból származó disszonancia miatt válhat szükségessé. A világosabb helyzeteket adó engedelmesség helyett, ebben az esetben is egy tanuláson alapuló, élő Istenkapcsolatban átimádkozott, érett lelkiismereti döntés meghozását kell gyakorolni katolikusként. Ebben a szabadságot felnőtt módon szeretni és viselni tudó magatartásban alighanem jó példát adhatnak számunkra evangélikus vagy református testvéreink a kereszténységben, ezért is íródik ez a kommentár egy evangélikus orgánumba.
Azért is érdemes ezen a felületen beszélni erről, mert a születésszabályozás kérdésének jelenlegi konklúziója is azon áll vagy bukik: választó vagy kapcsolatos kötőszóval beszélünk a különböző módszerekről.
Minden katolikus házaspárnak az engedelmességen túl praktikus érdeke is, hogy alaposan megismerje a TCST nyújtotta születésszabályozási módszert, és ha az helyzetében alkalmazható, éljen vele. És – tenné talán hozzá Liguori Szent Alfonz, ha ma is élne – ugyanígy mindnyájuk felelős szülői magatartásához hozzátartozik, hogy más, nem abortív módszereket is megismerjenek és szükség esetén képesek legyenek mást (is) választani a TCST mellett/helyett.
Tévedhetetlen tanítóhivatali megnyilatkozás híján (lásd a második keretes kiemelést - a szerk.) kiérlelt döntésüket elsősorban a szeretet isteni erényének gyakorlása kell, hogy bölcsességre vezesse.
Ez az időről időre értelmi, érzelmi, spirituális és társas képességeket megmozgató feladat egy helyesen értett/fordított formájában vezethet el a jézusi eszményhez: „Legyetek teljesek/érettek/nagykorúak/befejezettek/tökéletesek, amint Mennyei Atyátok teljes/érett/nagykorú/befejezett/tökéletes” (Mt 5:48). A teológusoknak és más szaktudósoknak pedig továbbra is feladatuk, hogy munkájukkal segítsék a lelkiismeret békéjét szolgáló metódusok megtalálását, árnyalt tájékoztatást adjanak a kérdéses területekről és ne engedjék, hogy a részletek bűvölete miatt szem elől tévesszük a lényegi kérdéseket.
A szerzőről
Hoványi Márton (1986) – katolikus teológus és irodalmár. Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Doktorjelölt az ELTE BTK-n irodalmárként és doktori hallgató a PPKE HTK-n teológusként. Kutatási területe: konstruktív teológia, nyelvfilozófia és teológiai hermeneutika határai, a vágy teológiája, 20. századi magyar prózairodalom, különösen Hajnóczy Péter életműve.
Jelen írás rövidített változata a szerző teljes teológiai értekezésének, amely – teljes kifejtéssel és hivatkozásokkal – elolvasható a Credo evangélikus folyóirat következő, 2016/1. számában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
