„Az egyén részéről bármely rászoruló megsegítése nemes cselekedet. Az államnak azonban a nemzeti közösség érdekét kell a legelső helyre sorolni. Ezt értik félre sokan. Alapvetően téves minden olyan politika, amely arra törekszik, hogy a nemzeti identitást felszámolja, vagy annak fenntartását megnehezítse” – mondja Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a Parlament alelnöke. Keresztény politikusokkal készített interjú-sorozatunk harmadik részében állam és egyház, kereszténység és politika, valamint a vasárnapi boltzár témáit is érintettük.

Szerző: Kézdi BeátaHívő református, mégsem látni keresztet vagy bármilyen keresztény jelképet az országházban lévő irodájában. Tudatos döntés ez?

Nem tudatosan van ez így. Amikor beköltöztem ide az irodába, változatlanul hagytam a berendezést, leszámítva egy kis polcos szekrényt, ahova a politikához kötődő személyes tárgyakat teszem. Mentségként csak azt tudom mondani: mindig is átmeneti állapotnak tekintettem, hogy itt vagyok.

Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? címmel tartottak előadást  27. tusnádfürdői nyári egyetemen az ön részvételével, de ott nem tudta elmondani: ön milyen Európát szeretne? Ön szerint létezik keresztény Európa?

Mint vízió természetesen létezik, mint valóság távolodunk tőle. Azt is újra meg kell határoznunk, hogy mit jelent ma ez a fogalom és egyáltalán mi az, ami elérhető belőle. Ha azt nézzük, milyen a vallásgyakorlók aránya Európában, azon belül is Nyugat-Európában, akkor a helyzet elkeserítő.

Amikor viszont politikai értelemben használjuk a kereszténység fogalmát, akkor többszörösen óvatosnak kell lenni. Ez a kategória semmiképpen nem szűkíthető a gyakorló hívek közösségére. A politika szempontjából nem az a legfontosabb – persze nem is érdektelen –, hogy ki a gyakorló hívő, hanem, hogy elfogadjuk-e még társadalmi mérceként azokat az alapelveket, sarokköveket, amelyeket keresztény etika Európában megteremtett. Tusnádfürdőn nem említettem Antall József rendkívül kifejező mondását, amely szerint „Európában az ateista is keresztény”, hiszen a kereszténység ebben az értelemben etikát, viszonyulást, kultúrát – a szó nem lejáratott, eredeti értelmében – európaiságot jelent.

Tusnádfürdőn úgy fogalmazott, hogy nem csak hitbeli kategóriát jelent a keresztény Európa, hanem például viselkedési kultúrát is. A kereszténységnek, mint alapértéknek meg kell nyilvánulnia a társadalompolitikai kérdésekben, a nemzetpolitikában egyaránt. Mit jelent a keresztény értékrend ön szerint?

Mércét. Kerülve az álszentséget, természetesen a politika a különböző vélemények ütköztetésének színtere. Éles, sőt olykor személyeskedő viták nélkül a demokrácia elképzelhetetlen. Tudomásul kell venni, hogy ez ezzel jár, hiszen senkit nem kényszerítettek arra, hogy politikával foglalkozzon. Mégis, közéletben részes emberként szerintem mindenkinek fel kell tennie önmagának a kérdést, hogy ugyan mindannyian gyarló emberek vagyunk, de van-e még olyan mérce, amihez megpróbáljuk tartani magunkat? Felülírhatja-e az alapvető fontosságú kérdésekben az érdek az igazságot, a fényképek keltette látszat a sokszor mélyben szunnyadó valóságot? Ki tudunk-e tartani bármilyen reménytelen küzdelemben, ha tudjuk, hogy igazunk van? Őszintén hiszünk-e abban, hogyha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Ez a magánéletben sem sikerül sokaknak – még a hívők között sem –, a közéletben pedig még nehezebb.

Tusványoson ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy egy politikusról jobb esetben a tettei alapján kellene kiderülnie, hogy hívő keresztény ember, rosszabbik esetben tettei teljesen mást tükröznek, mint ami a keresztény hitből következne, és akkor az kontraproduktív a kereszténységre nézve, és persze rá is.

Az valóban kérdés, hogy szerencsés-e, ha valaki a közéletben lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy számára az említett mérce forrása a saját keresztyén hite. Szerintem vannak ritka pillanatok, amikor van helye a bizonyságtételnek, mégis általánosságban a helyes válasz nemleges.

Tusnádfürdőn is ezért mondtam, hogy ha valakinek különösen a munkatársaihoz és saját politikai közösségének tagjaihoz, sőt – a politika lényegéből adódóan természetes éles viták ellenére – a közélet más résztvevőihez való viszonyából nem derül ki, hogy ő egy keresztény ember, akkor az erre való folyamatos hivatkozás nem tanítványokká tesz másokat, hanem csak visszatetszést kelt.

Amit az emberekhez való viszonyulásról mond, a második nagy parancsolatra utal: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22, 39). Ez az igeszakasz azonban most a menekültkérdéssel került a fókuszba, ugyanúgy ahogy a „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjaztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem”. (Mt 25, 35) Hogyan viszonyul ezekhez az igékhez?

Természetesen nem vitás, hogy a migráció ügyében alapvetően eltérő az államnak és az egyházaknak, illetve az államnak és az egyénnek feladata. A szükséget szenvedők és az elesettek segítése az egyénnek és az egyházaknak egyaránt feladata. Azonban az emberi segítségnyújtás határa véges, ezért a segítségnyújtás sorrendjének, helyének és eszközeinek helyes megválasztása kulcsfontosságú.

Magyarország világviszonylatban nem, de európai mércével a szegényebb országok közé tartozik, ezért elsősorban saját mélyszegénységben élő honfitársainkon kell segítenünk. A nemzeti szolidaritás után fennmaradó erőforrásokat kell és lehet a globális szolidaritásra fordítani, és aki valóban menekült, annak a szülőhazájához legközelebbi biztonságos országban kell segítséget nyújtani. Aki politikai döntéshozóként azt a valótlan látszatot kelti, hogy a világon mindenkinek saját hazájában új otthont teremtve segíteni tud, az nem keresztény, hanem felelőtlen.

Tehát az egyén nem gondolkodhat másként?

Az egyén részéről bármely rászoruló megsegítése nemes cselekedet. Az államnak azonban a nemzeti közösség érdekét kell a legelső helyre sorolni. Ezt értik félre sokan. Alapvetően téves minden olyan politika, amely arra törekszik, hogy a nemzeti identitást felszámolja, vagy annak fenntartását megnehezítse. Ráadásul a korlátlan befogadást erőltető állami vezetés hiába akarja a kereszténység álcáját magán hordozni, vagy alapvető tévedésben van, vagy a bevándorlásban látja megvalósíthatónak a politikai értelemben vett nemzeti közösségek felszámolásának az önmagát liberálisnak tekintő elit által régóta dédelgetett vágyát.

Ehhez képest a nemzetek ugyan értelemszerűen nem voltak a teremtett rend részei, de a Biblia szerint szintén Isten alkotásai. Ahogy Mózes 5 könyve fogalmaz: Isten „kijelölte a nemzetek hazáját.”

Mi lenne a megoldás?

Egy német tanulmány eredménye azt mutatja, hogy a villámgyorsan és látványosan megbukott Willkommenskultur jegyében az integrációra elköltött egyetlen euró Németországban, húsz euró értékkel bír a válságövezetekben. Ugyanannyi pénzből hússzor ennyi embernek lehetne segíteni. Németországba tavaly 1,1 millió ember érkezett – jelentős részben a német kormány szimbolikus cselekedetei által sugallt meghívásra. A német belügyminiszter állítása szerint 60 százalékuk nem menekült és semmilyen speciális védelemre nem jogosult.

Mire az ezt jogerősen megállapító eljárások lezárulnak az egyes esetekben 2-3 év telik el. Addigra ezeknek az embereknek lesznek már kötődései, kialakulnak emberi kapcsolataik és akkor – ha a német állam érvényt kíván szerezni saját jogrendjének – kitoloncolják majd őket. Ez lenne a helyes keresztény válasz?

Eközben 2016-20 között a német kormány csak szövetségi szinten 93 milliárd eurót szán az odaérkezettek integrációjára. Ez majdnem a teljes éves magyar GDP. Ezzel a ráfordítással, ahelyett, hogy hússzor ennyi embernek segítenének a válságrégiók közvetlen közelében megsokszorozták a terrorveszélyt, elősegítik a már meglevő párhuzamos társadalmak megerősödését és újak kialakulását, előidézik a politikai szélsőségek megerősödését – kockáztatva ezzel a politikai stabilitást. Teszik ezt úgy, hogy akik komolyan vették a szimbolikus meghívást – és sokszor minden vagyonukat pénzzé, majd emberkereskedők bevételévé tették, hogy anarchikus állapotok közepette Európába jöjjenek – azoknak több mint felét vissza kellene toloncolni. Akik maradhatnak, azok jó része pedig soha nem fog az európai társadalmakba beilleszkedni. Ez a politika összeegyeztethetetlen a humánummal, a keresztyénséggel, a józan ésszel, a nemzeti és európai értékekkel és érdekekkel.

És mi lenne a megfelelő keresztény, kormányzati hozzáállás?

A válságrégiók közelében kell Európának komoly anyagi segítséget nyújtani és egyidejűleg a lehető legszigorúbb határvédelmet fenntartani. Semmilyen biblikus tanítás nem állítható szembe egy helyes, morális alapokon álló jogrend érvényesülésével. Az állami lét elengedhetetlen feltétele, hogy az országoknak vannak határai és e határok védelmét biztosító jogszabályai. Ezek betartatásához az államoknak szükség esetén kötelessége erőt alkalmazni.

Van az úgy nevezett menekültbarát álláspont és a kerítésépítés között arany középút? És ha igen, mi lenne az?

Olyan megoldás valószínűleg nincs, amellyel mindenki elégedett lenne. Olyan van, amelyből a helyes elvi alapállás folytán helyes döntések következnek. Ha bevándorlás-ügyben a lehető legkritikusabban tekintek a kormány tevékenységére, akkor is hibátlannak tartom. Esetleg az első plakátkampány egyes hirdetéseinek stílusával lehet vitatkozni, de ennek jelentősége említésre sem érdemes az ügy súlyához képest. Ahogyan a szike emberölésre és az életmentő műtétre egyaránt alkalmas, úgy a magyar határkerítés sem a bezártság, hanem az európai önvédelem megjelenítője.

Senki sem vitatja a különböző kultúrák egyenrangúságát, de minden kultúrának a saját forráshelyén kell érvényesülnie. Azt kell elősegítenünk, hogy mindenki a saját hazájában boldogulhasson. A valódi menekülteknek pedig a származási országukhoz a lehető legközelebb kell menedéket nyújtani, hogy a menekültstátuszra okot adó körülmény elmúltával hazatérhessenek. Ez azért is helyes, mert rájuk a válság elmúltával ott lesz a legnagyobb szükség.

Ön szerint visszafordítható a migrációs folyamat?

Földrészünk vagy képes megállítani ezt a folyamatot, vagy megszűnik Európa lenni. Nyugat-Európában ez a küzdelem már most veszni látszik. Szomorúan mondom, hogy a híveiket jelenős részben már elvesztett nyugati keresztyén egyházak vezetőinek vastapsa közben lesz Európában több hívő mohamedán, mint hívő keresztény.  Kelet-Európa még tartja magát.

Kelet-Európában másképp gondolkodnak menekültkérdésben?

II. János Pál pápa mondta, hogy a kommunizmussal való szembenállás ebben a régióban bizonyos értékeket megőrzött, és valószínűleg ezért ösztönösen is józanabbul reagálunk a nemzeti megmaradást érintő kérdésekre. Értéknek tartjuk a nemzeti identitást, és bár természetesen életszínvonalban szeretnénk utolérni Nyugat-Európát, de nem gondoljuk, hogy átalakításra szorul az az életforma, amelyben élünk.

A kötelező hitoktatás és a vasárnapi zárva tartás, az Orbán-kormány két leginkább egyházakhoz, hithez kapcsolható és legnagyobb port kavaró döntése volt. Az egyiket már vissza is vonták. Milyenek a saját tapasztalatai?

Egyházi iskolába jártam, és az a tapasztalatom, hogy a tanár személye egyetlen területen sem annyira fontos, mint a hittannál. Ma mindenki azt hangsúlyozza, hogy az iskolának nem elég csak oktatni, hanem nevelnie is kell, enélkül nem mérsékelhető társadalmi háttér különbözőségéből adódó egyenlőtlenség. A nevelés pedig hittan- vagy etikaoktatás nélkül elképzelhetetlen, ezért ezek biztosítása állami kötelezettség. Az eredmény kulcsa és a mi egyházaink felelőssége, hogy legyen egyre több olyan kiváló, pedagógiai tapasztalattal rendelkező tanár és lelkipásztor, akik valóban meghatározó szerepet tölthetnek be az ifjúság nevelésében.

A vasárnapi boltzárról és egy év utáni visszavonásáról mi a véleménye?

Engem személyesen a legkisebb mértékben sem zavart a vasárnapi zárvatartás, mégis, ha rajtam múlik, be sem vezettük volna. Azon kevés kormánypárti képviselő egyike voltam, akik a bevezetésről szóló döntéskor a frakcióban a javaslat ellen szavaztak. Egyszerűen nem tartom a kérdést olyan jelentőségűnek, hogy megérje a magyar társadalom háromnegyedének akaratával szembeszegülni. Fontos ügyekben érdemes nagy energiákat mozgósítani a választópolgárok meggyőzésére.

A vasárnapi boltzár azonban akkor sem tartozik az ország legfontosabb 50 ügye közé, ha egyébként a kezdeményezőknek mindenben igaza volt: az intézkedés a magyar tulajdonú, vasárnapi nyitvatartásban nem korlátozott kisboltoknak profitot hozott, a kiskereskedelmi forgalom nőtt és a munkavállalók hétvégi szabadnapja is garantált volt. Ugyanakkor az emberek nem fogadták el a döntést, személyes életükbe való illetéktelen állami beavatkozásként élték meg. Ráadásul az én tapasztalatom szerint a korosztályomban a gyakorló hívők többsége is így érezte.

 „Isten tízparancsolata azért egyértelmű, mert nem egy konferencián döntöttek róla.”– mondta Adenauer, az EU egyik alapítója. Ön részt vett az alkotmány előkészítő bizottság munkájában. Ott mennyire kapott hangsúlyt a keresztény gondolkodás?

A preambulum sehol a világon nem elsősorban jogi szöveg, hanem a nemzeti önazonosságtudat történelmi alapú megfogalmazása. Ilyen értelemben a kereszténység szerepe esetünkben nem hitbeli kategória, hanem történelmi tény. A magyar állam fennmaradása elválaszthatatlan a kereszténység felvételétől és attól, hogy Szent István II. Szilveszter pápától kért és kapott koronát. Egyetlen ponton sem érzem azt, hogy egy ateista számára ne lennének elfogadhatóak a magyar alkotmány rendelkezései.  Nem a nekik való megfelelés vágya vezetett, de nem léptünk át olyan korlátokat, melyek a lelkiismereti és a vallásszabadság Európában elfogadott értelmezését szétfeszítenék. Az alaptörvény preambuluma olyan magyar értékeket, érdemeket és tényeket rögzít, melyek a szélsőségektől eltekintve felette állnak az ideológiai és párthatároknak. Kövér László házelnök provokatívan találó megfogalmazása szerint a Nemzeti Hitvallás egy jó értelemben vett közhelygyűjtemény. Fontosnak tartom azt is, hogy himnuszunk és alkotmányunk egyaránt azzal a mondattal kezdődik, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”

Fotó: Gulyás Gergely Facebook-oldala