Kötőszó

Mit jelent evangélikusnak lenni ott, ahol a lutheránus egyház van kisebbségben a többi történelmi egyházhoz képest? Vannak-e lutheránus értékek és minimumok, amelyeket kisebbségi helyzetben is láthatóvá tudunk tenni? Adott-e a megfelelő anyagi és emberi erőforrás, szakmai háttér és egyházvezetői szándék mindezek kommunikálására? Mit tud hozzáadni az evangélikus teológiai szemlélet a társadalmi párbeszédhez morális válsághelyzet idején? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ az európai lutheránus kisegyházak kommunikációs bizottságának (KALME – Communiation Network of Lutheran Minority Churches in Europe) találkozóján.

Szerző: Laborczi Dóra

Természetesen ezeket a kérdéseket a „többségi” egyházak sem tudják megkerülni, és azok a lutheránus egyházak sem, ahol hagyományosan ők számítanak népegyháznak (Németországban, Skandináviában például). De mit tud tenni egy kisegyház azért, hogy hitelesen közvetítse közösség tevékenységét és tanítását, akár a növekvő egyházellenességgel szemben, vagy a különböző gazdasági, társadalmi, politikai és (többségi) egyházi valóságban?

A találkozón részt vevő országos egyházak képviselői nagyon változó társadalmi és gazdasági helyzetből érkeztek: az orosz Elena Diakiva például a kilencvenezres oroszországi evangélikusság német-orosz kétnyelvű magazinját és egynyelvű hírújságját szerkeszti egymaga. Szentpétervártól Grúziáig terjed az a terület, amelyről hírt kell adnia.

Ivars Kupcis, az egyházi munkája mellett kommunikációs szakemberként is tevékenykedő lett küldött pedig rendkívüli konfliktusokkal és szélsőséges irányzatokkal terhelt egyházi közegben próbál színvonalas tartalmat létrehozni (nyomtatott sajtóban és videós tartalomban egyaránt), amely találkozni tud a mai ember világával. A lett evangélikusok magazinja valóban profi, forgalmazzák is minden újságárusnál.

Az észt Mellelis Süld pedig arról számolt be, hogy míg a korábbi egyházvezetés nem fektetett nagy hangsúlyt a kommunikációra, a mostani püspök mellett érdemi, színvonalas médiamunka folyhat.

A holland evangélikusok egyszerre képviselnek többségi és kisebbségi szempontot hazájukban, mivel Hollandiában nemrég egyesítették a református és a lutheránus egyházat protestáns egyházzá, mindemellett azonban megmaradt a tizenöt ezres holland evangélikusság igénye és szándéka arra, hogy az evangélikus sajátosságokat megőrizzék – mondta Praxedis Bouwman, a KALME elnöke.

"Ich war ein Fremder" – az orosz, a lett és a magyar evangélikusok lapjai

A kapacitáshiány, illetve az a kérdés, hogy mely irányba hasson az egyházi kommunikáció, mindannyiunk számára kérdés volt.

Hiszen az egyházi kommunikáció lehet egyfajta reklám, amelyben számot adunk gyülekezeteink és egyházunk működéséről, megpróbáljuk a lehető legszimpatikusabb képet nyújtani, hogy az egyre fogyatkozó gyülekezetekbe kedvük legyen betérni az embereknek; másrészt mindannyiunkat érintenek bizonyos aktuális vagy múltbeli botrányok és terhek, amelyek feldolgozását, feltárását és megoldását szeretnénk előmozdítani.

Egyik ilyen kísértet, főként az egykori szovjet tagállamok számára, hogy az egyházvezetés pártállami beágyazottságát (legalábbis beszervezettségét), és ennek hatásait az egyházak lelkészi és nem lelkészi vezetésében, a gyülekezetekben, és az egyházi világ számára közvetített szolgálatot, igazából máig nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

Bár a női lelkészség látszólag evangélikus alapelv, a KALME küldötteinek elmondásából mégis kiderült, hogy megítélése és lehetősége korántsem egységes. A lettek nemrég szavaztak Rigában arról, hogy eltörlik a női ordinációt, ami különösképpen fájó pont, hiszen korábban szenteltek női lelkészeket, akik jelenleg is szolgálatot végeznek a lett egyházban. Néhányan jelen voltak a női lelkészséget eltörlő szavazáson is, ami a KALME-találkozó résztvevői szerint is durva tapintatlanságról és tiszteletlenségről tanúskodik.

A lengyel evangélikusok részben katolikus nyomásra, részben saját körön belül is, meghatározó tradicionális szerepfelfogásnak köszönhetően, máig nem tették lehetővé a nők lelkésszé szentelését. Habár időről időre egyre növekszik a támogatók aránya, és a legutóbbi szavazáson is többséget szereztek, a törvény módosításához kétharmad kellene.

A találkozó fő témája a menekültkérdés kezelése volt. A konferencián részt vevő országok állami és egyházi hozzáállásáról, valamint a magyarországi evangélikus diakónia menekültek között végzett szolgálatáról, média-megjelenésekről és az abszolút kisebbségi olasz evangélikus egyház menekültmentésben végzett szolgálatáról az Evangélikus.hu közölt tudósítást.

A beszámolók után a résztvevők számára levonható tanulság egyrészt az volt, hogy országonként nagyon eltérő kihívásokkal és problémákkal találkoznak az evangélikus egyházak a menekültkérdés kapcsán is Csehország például Magyarországhoz hasonlóan tranzitország, Hollandia a nyelvoktatás és az integráció problémájával küzd, Oroszország és a Baltikum nem érintkezik a menekültek számottevő hányadával, de a félelem és a gyűlöletkeltés valós probléma, Lengyelország kormánya pedig Magyarországhoz hasonlóan nem támogatja a menekültek befogadását és a kvóta-rendszert. Másrészt az is kiderült, hogy a legtöbb kisebbségi evangélikus egyházban végeznek valamilyen szolgálatot a menekültek között.

Az eltérő társadalmi és politikai tapasztalatok ellenére a résztvevők egyetértettek abban: hogy ha létezik lutheránus identitás, akkor az éppen a menekülthelyzethez hasonló krízishelyzetekben és annak kommunikációjában megragadható: minden társadalmi és politikai szándékkal szemben meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyek során testközelbe kerülhetünk a problémával és valódi segítséget tudunk nyújtani. 

Egyházi kommunikációban dolgozó szakemberekként pedig merünk kérdezni, amikor kérdezni kell, tájékoztatni és tudósítani, amikor a tájékozatlanság a félelem alapja; a gyűlöletkeltés és a megbélyegzés helyett az emberséget és az odafordulást, de legfőképpen az evangélium olykor felkavaró, mégis békéltető üzenetét közvetítjük.

Ezekben az országokban élő evangélikusokként lehet tapasztalatunk arról, milyen kisebbségi helyzetben élni és dolgozni. Ezek a találkozók segíthetnek abban is, hogy munkánkat ne az izoláció olykor nyomasztó tudatában, hanem hálózatban képzeljük el, ahol a krisztusi példa és a lutheri bátorság biztos alapjain, a félelem és a gyűlölet hangján értő és beszélő közeggel szemben, a jó hírt képviseljük; hangjai lehetünk a hangtalanoknak, kommunikálunk azokkal is, akikkel valamilyen külső elvárás vagy nyomás hatására nem illik szóba állni, és még ha kevéssé látványos módon is, de megpróbáljuk a bibliai örömhírt szélesebb társadalmi rétegek számára elérhetővé tenni. Hiszen Isten is kommunikál. Mindannyiunkkal.

A szerző az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársaként vett részt a konferencián. A hazai evangélikus médiamunkáról bővebb információt itt talál.