Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Beszéljünk másképp a kereszténységről
Szabadság, méltóság, remény címmel progresszív teológiai fórum indul

Magyarországon elterjedt az a vélekedés, hogy aki keresztény, az egyben konzervatív is. Pedig egészen másképpen is lehet valaki keresztény. Szűcs Balázs református lelkész és dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus azért hozták létre a progresszív teológiai fórumot, mert úgy tapasztalták, hogy a haladó teológiai szemlélet alig van jelen a hazai egyházi felfogásban és a közéletben, és a teológiai fakultások nagy részét a tradicionalista-konzervatív szemlélet jellemzi. A fórumot a szervezők három jelzővel írják le: szabadság, méltóság, remény.

A szabadság jelzi a gondolkodás és a kérdésfeltevés szabadságát. Minden ember szabadnak teremtetett, ezért joga van a kérdéseihez, hogy szüntelenül keresse a maga válaszait. Ahol megszűnik a szabadság, ott megszűnik az egyenlőség és megszűnik a társadalmi igazságosság is. Erre a 20. század sok fájdalmas példával is szolgált. A teológia nem csak tekintélyelvű lehet. A progresszív teológia folyamatos párbeszédben áll a világgal és az adott kor emberével.

Méltóság – minden ember Isten képmása, ez mindenki méltóságának alapja. Független attól, hogy kinek milyen a neme, a bőre színe, a vallása, a származása vagy akár a szexuális beállítottsága. A méltóság azt jelenti, hogy senki nem idegen, hogy nem húzunk rideg és ellenséges falakat a „mi” és az „ők” közé, hogy senkit nem tekintünk kevésbé értékesnek vagy kevésbé fontosnak.

Megpróbálunk minden embert Isten szemével nézni, aki nem ismer semmiféle igazságtalan megkülönböztetést.

Remény – mindannyian tudjuk, hogy Európa és Magyarország sincs könnyű helyzetben, nehéz időket élünk. Sok minden változik, sok minden bizonytalan, az emberek tele vannak félelemmel és szorongással. A kereszténység feladata egy ilyen korban az, hogy oldja ezeket a félelmeket, és hogy megtalálja újra a remény szavait, az örömhírt korunk embere számára.

A Progresszív Teológiai Fórum nyitó előadására 2016. március 22-én, kedden este 18 órai kezdettel kerül sor Budapesten a Róth Miksa Emlékházban.

Az első előadó, a fórum egyik alapítója a Bécsben dolgozó kutató, dr. Perintfalvi Rita lesz, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke. Felszabadítás – feminizmus – Ferenc pápa? című előadásában a felszabadítás teológiájáról és a feminista teológiáról lesz szó, amely látni, érzékelni, meghallani akarta és akarja az igazságtalanságot, a kirekesztést; a felszabadítás gondolata és a megújulás kerül a középpontba. Egy olyan egyházról és társadalomról álmodik, ahol nincsen tekintélyelvűség, szabad kérdezni és szabad gondolkodni. Az előadás boncolgatni fogja azt a kérdést is, hogy vajon ezen gondolatok mentén milyen változások várhatók még az egyházban, és miért lett Ferenc pápa személye az egyházon belül „botránykővé”?

A fórum második estéjére április 11-én, hétfőn kerül majd sor Mi a nő dolga? címmel: dr. Hrotkó Larisszával (zsidó vallástudós), dr. Varga Gyöngyivel (evangélikus lelkésznő és biblikus tudós), Laborczi Dórával (evangélikus teológushallgató, újságíró, a Kötőszó evangélikus közéleti blog szerkesztője) és dr. Perintfalvi Ritával (katolikus teológus). A beszélgetést Szűcs Balázs református lelkész vezeti.

A Fórum harmadik beszélgetése május 9-én, hétfőn lesz, melynek során dr. Hans Schelkshorn, a Bécsi Egyetem filozófia és teológia professzora lesz a vendég. Vele Ferenc pápáról, valamint a teológia és a politika helyes és helytelen összekapcsolódásairól fogunk beszélgetni, Dorothee Sölle nyomába lépve, aki azt mondta, hogy

az a teológia, amelynek nincsenek politikai következményei, pusztán képmutatás.

További információt kérni és jelentkezni a progresszivteologia@gmail.com címen vagy az esemény facebook-oldalán lehet.

Borítókép: innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr538491304

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hittan, napjaink politikai tantárgya 2016.03.20. 14:09:38

A hazánkban minden általános állami iskolában kötelezően bevezetett hittan, "vagy erkölcstan" -akárhogy is szépítenék egyesek- semmiben sem különbözik a volt szocialista-kommumista rendszer kötelező politikai tantárgyaitól. 

Trackback: Kereszténység gyógyítható 2016.03.20. 14:04:53

Örömhírt hoztunk! A kereszténység már gyógyítható.

Trackback: Teológia csak áltudomány 2016.03.20. 14:02:36

A teológus körülbelül annyira hasznos mint egy állatorvos, aki sárkányokat gyógyít.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása