Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Mikor lesz a végítélet?
Merülj el a teológiában! 8.rész

Mikorra tehetjük Krisztus ezeréves uralmát? – erre a minket is foglalkoztató kérdésre a reformátorok is megfogalmazták a maguk válaszát. Luther Márton szerint ez nem is jövő, hanem múlt idejű kérdés: ő a konstantini fordulattól a pápák avignoni fogságáig jelölte ki a tartamát.

8ea.jpgÉs mikor lesz a végítélet? Erre is válaszolt Luther, sőt Philipp Melanchthon is, aki szinte pontos dátumot is közölt – mindezzel fejtörést okozva az utókornak, főleg a protestáns ortodoxiának, hiszen az előrevetített dátum már rég elmúlt. Újabb válaszkísérlettel a pietizmus, Philipp Jakob Spener, August Hermann Francke, majd Johann Albrecht Bengel állt elő. Hogy miként hangoztak ezek, és milyen megközelítésekkel éltek a magyar evangélikus teológusok, arról is hallhatunk Csepregi Zoltán egyháztörténész, tanszékvezető egyetemi tanár Jobb idők reménye? – Pozitív és negatív jövőképek rivalizálása a teológiatörténetben című előadásában.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem biblikus szabadegyetemének előadásait folytatásban adjuk közre.

A mostani előadás teljes terjedelmében itt érhető el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1018456967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása