Kötőszó

Jó itt, pihenek, sokat sétálok, forrásvizet iszom, nem kell semmi fölösleges zajjal, sürgető teendővel foglalkoznom, finomak a teák a zöldség- és gyümölcslevek, érdekes ez a könnyedség is, egyfajta álom-szerű állapot, ami a nem evéssel jár. Másfelől hiányérzetem van, ez az egész kusza eszmerendszer – a koplalás mellett – mindenféle energiák, belső hangok és hasonlók segítségével ígér megtisztulást. Sehol semmi igazán komoly, böjti mélység. 

Szerző: Laborczi Dóra

Ülök a gyógymasszőrnél, várok a soromra. Megnyugtató a fakereszt látványa a szemközti falon. Egy ajándékba kapott, négynapos léböjtkúra második napját töltöm a Budapest melletti kisváros erdőszéli házikójában, ahol – azt ígérik – harmóniába kerül test és lélek, ahol megtalálhatom önmagam, elindulhatok azon úton, mely a gyógyulás, megoldás felé vezet. Két napja hallgatom a böjt jótékony hatásairól szóló magazin-bölcsességeket, melyet a koplalás testünkre-lelkünkre gyakorol, a csillagok állásával, a természettel, a belső egységgel és hasonlókkal összefüggésben. Mellékesen szó esik a nagyböjtről is, de csak ilyen keretezéssel. Egyfelől jó itt, mert pihenhetek, sokat sétálok, forrásvizet iszom, nem kell semmi fölösleges zajjal, sürgető teendővel foglalkoznom, finomak a teák a zöldség- és gyümölcslevek, érdekes ez a könnyedség is, egyfajta álom-szerű állapot, ami a nem evéssel jár. Másfelől hiányérzetem van, ez az egész kusza eszmerendszer – a koplalás mellett – mindenféle energiák, belső hangok és hasonlók segítségével ígér megtisztulást. Sehol semmi igazán komoly, böjti mélység. 

"Éhes voltam, szomjas voltam, mezítelen voltam, ezeket érezzük át Krisztus kínjaiból. Csakis ezeket, mert csak ezekre vagyunk képesek" - mondta Teréz anya.

A koplalással, testünk sanyargatásával igazán átérezhetnénk valamit Krisztus böjtjéből. Hiszen ő is koplalt, negyven napig a pusztában. 

Mégis, a húsvétot megelőző böjti időszak elsősorban nem arra hivatott, hogy sanyargassa a testet, hanem hogy Istenre irányítsa a figyelmet. A koplalás csak egy eszköz, nem a cél, ahogyan az sem, ha a figyelem csak befelé fordul. Nem gondolom, hogy ez rossz, de azt sem gondolom, hogy ez önmagában, önmagunkban elég a változtatáshoz, elég a böjtöléshez.

Egyelőre nem mondom el, hogy szerintem ez az egész így zavaros, önmagáért való és teológiailag nehezen vállalható. Pihenek. Meg szeretném figyelni, hová vezet ez a néhány nap. Mit keresnek itt a társaim, ezek a kedves, jó szándékú, nyitott emberek, akik egytől-egyig komoly kérdésekkel, nehéz helyzetekből érkeztek. Valaki válás után, valaki talán válás előtt áll. Vannak nagymamák és huszonévesek. Meg akarom fejteni, mivel, hogyan töltik be az Isten-alakú űrt, ami miatt ide jöttek és, ami – úgy látszik – meglehetősen kitágult így, tél végén, húsvét előtt. Miért itt, egy erdő széli házban, vadidegenek előtt teszik fel súlyos kérdéseiket? Miért jönnek ide sok pénzért koplalni, mi az, amire mi, keresztények, a mi közösségeink, a mi lelki vezetőink – vagy akár én magam – nem tudunk válaszolni? Miért nem tudnak hozzánk menekülni a kérdéseikkel? Miért nem tudunk nekik megfelelő, megnyugtató helyet és alkalmat teremteni a hétköznapi problémákból való kiszakadáshoz, életük nagy döntéseinek meghozásához? De ámulattal figyelem azt is, hogy a gyakran kiüresedettnek, a kortársak számára jelentést igazán nem hordozó keresztény fogalmak és hagyományok – például a böjt –  hogyan telnek meg egészen különös jelentéssel és hogyan találnak utat maguknak a legkülönbözőbb helyeken. Mi az, ami miatt a keresztény nagyböjt teljesen elveszítette jelentőségét, és ami miatt egyre több az ezekhez hasonló, önként vállalt egyéni kisböjt?

Az itt tapasztaltak alapján nem arról van szó, hogy ne lenne ma is igény testi-lelki megtisztulásra és megújulásra.

Hiteltelenné válhatott a kereszténység böjtje, mert az egyház (annak vezetése és hívei) nem él önmegtartóztatóan? Mi, protestánsok pedig talán a minden külsőségtől megtisztított, belső böjtünkkel nem kínálunk elég látványos megoldást az instant-életbölcsességekhez és háttérkép-közhelyekhez szokott emberek számára?

Magam sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget nagyböjtben a lemondásnak. Nem igazán ismerek olyan keresztényt a környezetemben, aki a böjtöléshez kapcsolható, látványos testi-lelki önmegtartóztatást gyakorolná. Furcsán néztek rám is, mikor valamelyik évben nem ettem húst ebben az időszakban. Pedig a világom kitágult – és nem csupán kézzel fogható értelemben, hiszen annyi zöldséget és gyümölcsöt, értékes gabonafélét ismertem meg, amit addig eszembe sem jutott alapanyagként használni – hanem, mert felemelő volt ezt az egészen apró, szimbolikus gesztust megtenni Krisztus halálának gyászára készülve, és először éreztem át, miért hús-vét a húsvét. Ahogy telnek az évek, talán én is fogékonyabb leszek a szimbolikus tartalomra és értem, miért kapcsolódik az öröm a hosszú önmegtartóztatás után a húsvét reggeli, első, nagy húsos étkezéshez. Hiszen mi értelme a nagy dőzsölésnek, ha mindez bármelyik nap megtehető és megehető?

Amikor a gyógymasszőr hölgytől megkérdezem, hogy miért, hogyan került a kereszt a szobája falára, elmondja, hogy a feng shui szabályai szerint arra a délkeleti tájolású falra tett valamilyen fa tárgy, főként, ha keresztet formáz, jó energiákat sugároz. Miután ebből leszűrtem, hogy nem ő lesz az, akivel én itt nagyböjti kérdéseimet biztos keresztény teológiai alapokról indulva megvitathatom, mégis bevallom, hogy hívő vagyok, nem kell magyarázkodnia. Erre össze csapja a már összekrémezett kezeit, hogy egyébként ő is, de tiszteletben tartva mások világnézeti meggyőződését, nem szeret ezzel nyitni. A délutáni jóga órán pedig azt is megtudom, hogy Krisztocentrikus jóga is létezik.

A böjttel, böjtöléssel kapcsolatos gondolatok és kérdések messzire vezethetnek, egészen a spirituális piac és üzletág világába, de jelezhetik azt is, hogy a kereszténység, megtisztítva a komolyabb teológiai tartalmaktól, bele tudott illeszkedni az ezoterikus biznisz minden lelki igényt kielégítését ígérő, kusza világába. Vagy – ha optimistán szeretnénk megközelíteni a kérdést – azt, hogy a kereszténység, gyakran hangoztatott hitelvesztettsége ellenére, mégis képes utat találni a mai kor elcsendesedésre, megtisztulásra és böjtöléssel járó figyelem-átirányításra vágyó embere számára. Nem tudom. Az mindenesetre elgondolható, hogy még ha böjtölni lehet is Krisztus nélkül, húsvétot – szívből, igazán – ünnepelni aligha.

Forrás: Budavári Hírmondó 2015-ös böjti száma.