Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Nem a félelem lelkét kaptuk
Nem a félelem lelkét kaptuk

Az egyre aggasztóbb tudósítások és komolyodó intézkedések miatt sokak szíve megtelt félelemmel. A koronavírus hetek alatt a vezető hírek egyike lett, szinte nincs olyan ember az országban vagy a világon, aki ne hallott volna róla. A pánik is lassan utat tört magának, kifosztott szupermarketek, minél…

A lelkész is megsebez – hiszen ő is ember
A lelkész is megsebez – hiszen ő is ember

Vannak, akik életük legnagyobb sebeit éppen egy lelkésztől kapták. Vannak, akik leginkább egy lelkészben csalódtak. Hogy hányan vannak, nem tudom. De magam több ilyet is ismerek.  Szerző: Szabó Zsolt Ez csak akkor tűnik meglepő és provokatív állításnak, ha azt gondoljuk, hogy a lelkészek a hívek…

„…de ehhez meg kell térnie a pénztárcámnak is”
„…de ehhez meg kell térnie a pénztárcámnak is”

A fenti mondatot néhány hónapja hallottam valakitől. Nem tudom már felidézni, hogy kivel és miről beszélgettünk. Ez a félmondat azonban belém égett. Szinte nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna, és ne kezdenék el gondolkodni rajta. Fontos azonban már az elején látnunk, hogy maga a mondat („…de…

Egy dolgot köszönhetünk Norbinak
Egy dolgot köszönhetünk Norbinak

Nem fogom értékelni Schobert Norbi kijelentését, miszerint a nők szülés utáni plusz kilói okozzák a házasságok végét. Sokan megtették ezt már helyettem az elmúlt napokban. Csak egy dolgot szeretnék kiemelni ebből a szomorú történetből, melyet furcsa módon mégis Norbinak köszönhetünk.  Szerző:…

Sehol nem éreztem még ennyire otthon magam
Sehol nem éreztem még ennyire otthon magam
dr. Sárik Eszter a másoddiplomás lelkészképzésről

Miért jelentkezik egy diplomás felnőtt az evangélikus teológiára? Mit szólt a döntéséhez a családja, és milyen kihívásokkal kellett szembenéznie eddigi tanulmányai alatt? Mindezekről kérdeztük dr. Sárik Esztert. Beszélgetésünk apropója nem titkoltan az, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem idén…

Kihallatszik-e a pap szava a templomból?
Kihallatszik-e a pap szava a templomból?

Régi beszámolók szerint Nógrádban, a szülőföldemen, a gyülekezeti papválasztás a következő módon történt. A lelkész nélkül maradt gyülekezet az egyházi előírások szerint megkérhette elöljáróit, az esperest és a püspököt, hogy rendeljenek ki oda lelkipásztort, de a gyülekezet általában maga is…

Mikor tanulják meg a felekezetek szeretni egymást?
Mikor tanulják meg a felekezetek szeretni egymást?

Mi jár a fejemben? – kérdezi tőlem a legnagyobb közösségi portál, mikor megnyitom az alkalmazást. Most éppen Gera Zoltán. Illetve az a csodálatos kép, melyet a 777 blog csapata közölt, de még inkább azok a kommentek, melyeket egyes finnyás emberek alábiggyesztettek. Persze igazságtalan lennék, ha…

Folyamatos reformációra van szükségünk
Folyamatos reformációra van szükségünk

Mit adhat a ma emberének a reformáció? Történelmi eseményként tekintünk rá, vagy képesek vagyunk felfedezni, hogy szükségünk van a megújulásra egyéni életünkben és az egyházban – minden egyes nap? Vagy bezárjuk a történelem ereklyetartójába, és megragadunk ugyanott, ahol az egyház Luther idejében…

Posztmodern lelki igények és az egyház
Posztmodern lelki igények és az egyház

A 21. századi vallásosság új formái igen izgalmas kutatási bázist szolgáltatnak a szociológusoknak, pszichológusoknak, vallásfilozófusoknak. Figyelemre méltó jelenségekkel, trendekkel, utakkal és válaszokkal találkozhatunk. Sokuk több sebből vérzik, általánosságban mégis elmondható, hogy a keresők…

„Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!”
„Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!”
A Szólj be a papnak! rendezvényén jártunk

Sokat emlegetjük a keresztény burkot, azonban merünk-e kilépni belőle? Merünk találkozni meredek kérdésekkel, azoknak a problémáival, egyházképével, akik nem szocializálódtak gyermekkoruktól fogva keresztény intézményekben? A Szólj be a papnak! rendezvénysorozat ezekkel a témákkal szembesíti az…

Zárd le a múltat! – interjú Révész Szilviával
Zárd le a múltat! – interjú Révész Szilviával

Nehéz eligazodni felgyorsult világunkban. A rengeteg kereszteződés és zsákutca mellett hordozzuk a múltunk sebeit, melyeket mások ejtettek rajtunk. Küszködünk, próbálunk megfelelni, ami átcsap néha extrém teljesítési kényszerbe. Hogyan tudjuk ebben a káoszban megtalálni a valódi identitásunkat?…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_9_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása