Kötőszó

Már egészen fiatal kora óta a sportok szerelmese. Kiemelkedő tehetségét a Vasas korán felfedezte, így a soltvadkerti evangélikus fiú már tizenegy éves korában Budapestre került. Ma magyar válogatott labdarúgó, a dunaszerdahelyi DAC 1904 játékosa. Evangélikussága örömmel és erővel tölti el, és szeretettel emlékszik vissza gyülekezetére és lelkészére, Homoki Pálra. Hit és futball viszonyáról is kérdeztük a huszonnégy éves Vida Mátét.

Szöveg: Harmati Dóra

Tapasztalata szerint mennyire van jelen a hit a labdarúgók között?

Merem állítani, hogy nálunk a fél csapat komolyan istenhívő. Vannak közöttünk panamaiak, venezuelaiak is, mindenkinek megvan a maga hitvallása, de a hit alap. Van, aki a pályán letérdel és fohászkodik, mások az égre mutatnak egy gól után. Sok formája van a hit megnyilvánulásának is.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség [FIFA] már 2007-ben megtiltotta a vallási jellegű megnyilvánulásokat a futballpályákon. Ön mit gondol erről?

Erre nem nagyon hívják fel a figyelmünket. De nálunk nem is voltak olyan dolgok, mint például a mez alatti üzenetek, amelyeket aztán a FIFA megtiltott. Nálunk keresztet vetni szokás, a gólöröm közben is szoktak a csapattársaim így megnyilvánulni. Ezt a topcsapatoknál is sokaknál látom.

Szokott a hitről beszélgetni a csapattársaival?

Napi tíz-tizenkét órát töltünk együtt, így sok mindent tudunk egymásról. Nálunk többen vannak a katolikusok. Amikor a magyar válogatottal készülünk az edzőtáborban, akkor a második este mindig megyünk templomba. Nem kötelező, de a csapat kilencvenöt százaléka megy. A stáb is, még azok is, akik nem is értik, mi történik a misén. Van szűkebb körű istentisztelet is, ez kicsit lazább légkörű, mivel csak mi, labdarúgók vagyunk ott, de ettől függetlenül Harkai Gábor atya – Telki községben ő a katolikus pap – ezen is ugyanúgy elmondja a maga mondandóját. Ezt a hagyományt még Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány honosította meg.

Mióta érdekli a futball?

Az első élményem a 2002-es világbajnoksághoz kötődik, akkor voltam hatéves. Onnantól kezdve folyamatos az
érdeklődésem. Már négyéves koromban elkezdtem focisuliba járni, hatéves koromtól emlékszem több meccsre is, úgy is mondhatjuk, hogy függővé váltam.Több sportot is szeretek egyébként, a síelést, a teniszt is nagyon élvezem.

Tizenegy évesen került Budapestre kollégiumba, a Vasas Kubala Akadémiára. Ilyen fiatalon elkerülni otthonról komoly kihívás. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

Az eleje természetesen nehezebb volt, de nyolcan voltunk egy szobában, csak focista fiúk, tehát mindenki ugyanabban a cipőben járt, és – utólag úgy látom – így könnyebb volt átvészelni ezt az időszakot. Ugyanakkor az első években nem engedtek minket szabadjára, iskolába és edzésre is busszal vittek minket. Persze egy ilyen élethelyzetben elkerülhetetlen a súrlódás, az első egy-két évben voltak összezörrenések a csapattársakkal, gyerekfejjel az ember gyakran nekimegy a másiknak, megtréfálja.

Hogyan lett gyerekként éppen a Vasas akadémistája?

Úgy, hogy a kecskeméti SC HírösÉp egy kupára kölcsönkért a Soltvadkerttől, ahol éppen játszottam – vidéken lehet ilyeneket csinálni. A Vasasnál voltunk tornán a kecskemétiekkel, és Tasnádi Dávidot meg engem a Vasas „kinézett magának”. Elmentem hozzájuk próbajátékra, részt vettem nyolc-tíz edzésen, ezek alapján döntötték el, hogy kapok amatőr szerződést, kollégiumot.

 Kép: Magyari Márton

A családja mit szólt ehhez?

Támogattak. Ők vittek az edzésekre Pestre hétköznap az iskola után, hetente kétszer. Ha a szüleim nem segítettek volna, akkor az egész nem így alakul. Az elején még volt kollégiumi díj, tagdíj, ez anyagilag is megterhelő volt, de utólag úgy gondolom, hogy kifizetődött. Bár később nagyon kevés embernek lesz a hivatása a futball, és még ritkább, hogy valaki a válogatott szintig is eljut.

Nagyratörő álmokkal érkezett a fociakadémiára?

Bevallom, én sosem akartam például a Barcelona játékosa lenni. Annak idején nem azért kezdtem el focizni, hogy megéljek belőle, vagy sikeres legyek. Egyszerűen csak szerettem, és tetszett a focis légkör. Szépen, lépésenként szerettem volna előrejutni. Ennek alapján haladok most is a pályámon. Egyelőre jól mennek a lépések, most megint szeretnék lépni, vagy nyáron, vagy később egy kicsit.

2018 nyarán szerződött a felvidéki DAC csapatához. Most hogy érzi magát, sikerült beilleszkednie?

Szerencsére igen. Amikor megérkeztem a csapatba, még két hétig Marco Rossi volt az edző, aki most a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Neki már volt egy kialakult csapata, de az új edzőnél mindenki tiszta lappal nyitott, és rögtön be tudtam verekedni magamat a kezdő csapatba. Már az elejétől játszottam, tehát nem ültem a kispadon. Mostanra azt mondhatom, hogy kulcsembernek számítok a csapatban.

Nem nehéz, hogy ennyire távol van a családjától?

A legjobb esetben havonta egyszer hazajutok. Pestről azért kéthetente hazamentem, Dunaszerdahelyről most nem tudok sűrűbben. Nyilván nem egy szerű, de ez velejárója ennek az életnek sajnos. Sokan csak a jó fizetéseket látják, vagy azt, hogy mekkora üdvrivalgás veszi körül az adott sportolót, de az élsportolói élet nagyon sok lemondással is jár. Nem tudunk szabadon kimozdulni hétvégente, de még hétköznap is kevés alkalom adódik erre. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy minden nehézségével együtt nagyon sok örömmel is jár, úgyhogy mindezek ellenére megéri.

Mit jelent önnek az evangélikussága?

Büszke vagyok a soltvadkerti evangélikus gyökereimre, a mai napig rengeteget jelentenek. Egyfajta fegyelmet adott, az életem különböző területeire volt hatással, nagy fejlődésen mentem keresztül, amikor oda jártam. Az iskolában heti egyszer volt hittanom, nagyon sok jó emlékem kötődik hozzá. Intenzív időszak volt ez az életemben a hitem szempontjából. Mióta az élsporttal foglalkozom, ez megváltozott. De evangélikus vagyok ma is, egy evangélikus közösséghez tartozom, és egy olyan közösséghez jó tartozni, amire büszke lehet az ember. Amikor hazajutok, és vasárnap elmegyünk a templomba, az jó érzéssel tölt el. Én ezzel több vagyok, hogy evangélikus lehetek, meg vagyok keresztelve, konfirmáltam. A lelkészem Homoki Pál. Azt szeretem benne, hogy egy egyszerű
emberrel is ugyanúgy el tud beszélgetni, mint bárki mással, és olyan érdeklődést tanúsít az emberek iránt, mintha száz évvel ezelőttről ismerné őket.

Szokott azon gondolkozni, hogy mit fog csinálni, miután befejezte az aktív sportolói pályafutását?

Igen, de minden alkalommal más eredményre jutok. Most még nem tudom, de a lehetőségek nagyon sokrétűek.